A sportolók közül általában a legnagyobb hősökről készítenek filmeket, nem a vesztesekről vagy azokról, akik dicstelen fényben tüntetik fel választott sportágukat és nemzetüket. A kerékpáros Lance Armstrong sokáig az egyik legnagyobb hős volt nemcsak a kerékpározás, hanem úgy általában a sport történelmében, és bár egy halk kisebbség már régóta gyanította, hogy a túl szép eredmények mögött valami titok lappang, a nagy leleplezésre alig néhány éve került sor. A ráktúlélő nemzeti hős valójában egy profi doppingcsaló, akit egy kisebb hálózat segített abban, hogy a szerhasználata ilyen sokáig titokban maradhasson. Akire néhány éve még hősként tekintett a világ, az emberek szemében ma már nem több egyszerű csalónál, akitől nemcsak a címeit vették el, hanem sok egykori szponzora még a támogatását is visszakövetelte tőle. Épp ezért A program – Egy legenda bukása című film nem egy klasszikus sportolói hőstörténet Rocky módra, hanem felépítésében inkább egy hagyományos gengszterfilmre emlékeztet, ami először bemutatja a hőse felemelkedését, majd a túl nagy reflektorfényből és a csillapíthatatlan kapzsiságból törvényszerűen következő bukását.
Nyomozás egy csaló után
Lance Armstrong sokáig példaképszerű élete ugyan a sajtónak köszönhetően alaposan dokumentált, Stephen Frears rendező (Veszedelmes viszonyok, Pop, csajok satöbbi, Philomena) és forgatókönyvírója, John Hodge (Trainspotting) ezeket nem használhatta könnyedén forrásként, ugyanis utólag kiderült, hogy csak egy jól leplezett csalás és színjáték szemtanúi voltunk sok-sok éven át. Hiteles forrásként így az ír újságíró, David Walsh könyvét vették alapul, csakhogy Walsh nem életrajzi kötetet írt Armstrongról, hanem azt mutatta be, hogy évek hosszú munkájával hogyan sikerült rábizonyítani a csalássorozatot. Műve tehát elsősorban a doppingolásra és az ez után folyó nyomozásra koncentrál, nem a kerékpáros emberi oldalára.
Persze egy tökéletes – és igencsak fontos – könyvhöz ez is több mint elég, csakhogy a film más tészta. Ez a kötet legfeljebb arra lett volna elég, hogy a rajta alapuló film magát Walsht (akit a filmben a főképp komikusként ismert Chris O’Dowd alakít) tegye meg főhőssé, és az ő nyomozására fókuszáljon, csakhogy az alkotók nem elégedtek meg ennyivel. Nem választottak oldalt és igazi főhőst maguknak, így a program egyszerre szól az újságíró Walsh nyomozásáról, valamint Lance Armstrongról, egyfajta életrajzi filmként. Csakhogy míg a film előbbi részéről tényleg elég információval rendelkeztek, a kerékpároshoz képtelenek voltak közel férkőzni, sőt azt is megkockáztatom, hogy meg sem próbálták.
Sympathy for the Devil?
Nem is tudom, mikor éreztem olyat utoljára egy életrajzi film nézése közben, hogy a rendező gyűlöli azt, akiről a filmje szól, hovatovább viszolyog tőle. Talán még a híradásokat nézve és az újságcikkeket olvasva is árnyaltabb képet kapunk Lance Armstrongról, az emberről, mint A program című filmből. Úgy éreztem, meg sem próbálnak emberi motivációkat találni a tetteire, egyszerűen elkönyvelik Armstrongot egy gonosz, kapzsi és egoista hazudozónak, akinek még a jó tetteit – például a karrierje során véghezvitt jótékonysági akcióit – is csak a saját image-ének ápolása, és valami mérhetetlen cinizmus motiválta. Komolyan: Hollywood még a sorozatgyilkosokat is mélyebb empátiával ábrázolja, mint Lance Armstrongot. Félreértés ne essék: ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kerékpárost jó emberként kellene bemutatni, vagy fel kellene menteni bűnei alól. Távolról sem. Egyszerűen egy életrajzi filmnek kutya kötelessége bemutatni a lélek mélységeit, az igazi személyiségjegyeket és a valódi motivációkat, csakhogy ebből itt semmit sem láthatunk.
A program – Egy legenda bukása Lance Armstrongja egyszerűen csak egy gonosz és egoista ember, aki olyan kegyetlen céltudatossággal hazudik, hogy azt még nézni is szörnyű. De hogy miért teszi mindezt, és mi vette rá erre, azt sajnos sosem tudjuk meg. Lehetséges, hogy a rendező és forgatókönyvírója nem találta meg a kulcsot az egykori bajnok személyiségéhez, ám ha ez így van, akkor nem kellett volna róla filmet forgatniuk. Netán várniuk kellett volna még pár évet, hogy megtalálják a kulcsot a kerékpáros lelkéhez. E nélkül csupán egyvalamit sikerült megtalálniuk: Ben Foster személyében a tökéletes színészt Armstrong eljátszásához.
Egy ügyes főszereplő még kevés
Fosterben ott van a karizma, ami egy Armstronghoz hasonló sportoló világsztár eljátszásához kell, valamint van a személyiségében valami kiismerhetetlen sötétség, ami tökéletes választássá teszi őt. Csakhogy a színész a forgatókönyvtől nem kap elegendő teret a kibontakozásra. Alig van olyan nagyjelenete, amiben néhány mondatnál többet mondhatna, így a karaktere gyakorlatilag főgonosszá fokozódik le abban a történetben, aminek elvileg róla kéne szólnia. Így járnak a filmben a csapattársai és cinkosai is az egy szem Floyd Landis kivételével, aki csodák csodájára igazi mélységet kap, részben az őt alakító Jesse Plemonsnak köszönhetően. Hogy azért dicsérjek is kicsit, a film aprólékosan és alaposan veszi végig a doppingbotrány történéseit, így akinek nincs más célja, csak szeretne kicsit elmerülni az ügy részleteiben, az nem tesz rossz lóra A programmal. A versenyek fenomenálisan néznek ki Danny Cohen operatőr (A király beszéde) látványos és dinamikus képein, és a film nem túl hosszú, nagyjából százperces. A filmet nézve viszont egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy ha ez a sok tehetséges ember ennyire tiszta szívből gyűlöli Lance Armstrongot, ahogy itt láthatjuk, akkor miért érezték azt, hogy nekik ezt a filmet el kell készíteniük.
A program – Egy legenda bukása Magyarországon nem került moziforgalmazásba, viszont nemrég megjelent, és megvásárolható DVD-lemezen.