Nizzai terror: már 84 halott – újabb fejlemények

MTI/NLCafé | 2016. Július 15.

A sajtóban közzétettnél több lehet a sérült

Az Országos Mentőszolgálat közép-magyarországi igazgatója szerint több lehet a nizzai terrortámadás sérültjeinek a száma, mint amennyiről a sajtóban hallani lehet. Sok könnyebb sérült maga kereshette fel a kórházakat – mondta el Göndöcs Zsigmond az M1 Híradójában.

A hasonló tömegbaleseteknél alkalmazandó egészségügyi protokoll ez: helyszínen a kárhely-parancsnok, vagy egy kijelölt osztályozó orvos kezdi meg a sebesültek besorolását. Hozzátette: külön szakmai protokollja van annak, hogy milyen szempontok alapján kell valakiről lemondani, kinek kritikus az állapota. A helyszíni diagnózis az alapvető funkciókat vizsgálja, nem kell abszolút pontosnak lennie.
Nizzában az első feladat biztosan a helyszín felderítése volt, mivel mintegy két kilométeres területről van szó. Egy közeli szálloda földszintjét alakították át sebesült-gyűjtőhellyé, osztályozó ponttá, ahogyan az a brüsszeli terrorcselekmények után is történt.

Sokan virágokat visznek a sétányra, még tart a helyszínelés

Virágcsokrokat, koszorúkat visznek az emberek a nizzai gázolásos merénylet áldozatainak emlékére a helyszínhez közeli pálmafához. A helyszínelők az egész sétányt lezárták, a terrortámadás helyszínét a rendfenntartók dupla kordonnal vették körbe, amelyre rózsaszálakat tűztek az emberek. Nagyon magas a készültség, mindenhol rendőrök és katonák cirkálnak.

A merényletet túlélő magyarok közül többen egy kávézó mosdójába zárkóztak be. Egy magyar nő szemtanúja volt, amint a kamion egy lezárt területre behajtva egyszerre több embert is elgázolt.

Hős motoros próbálta megállítani a tömeggyilkost

Egy motoros megpróbálta megállítani a csütörtök este Nizzában a tömegbe hajtó teherautót, kinyitotta a vezetőfülke ajtaját, majd a jármű alá esett – mondta el egy német szemtanú.

“Egy szállodai erkélyről néztem az ünneplő embereket, miközben egy teherautó hajtott a tömeg felé. Meglepően lassan haladt, a motoros pedig megpróbálta megelőzni. Sikerült kinyitnia a vezetőfülke ajtaját.”

Jóváírja a Vodafone és a Telenor ügyfelei roamingköltségét

Legfeljebb bruttó 10 ezer forintot jóváír a Vodafone és a Telenor a nizzai gázolásos merényletet követő órákban Franciaországban roamingoló ügyfeleinek – közölte a távközlési vállalat pénteken az MTI-vel. A Vodafone jóváírása a 2016. július 14-én 19 órától július 15-én 10 óráig terjedő időszakban bonyolított SMS- és hívásforgalomra, a Magyarországra és Franciaországon belülre indított hívásokra, valamint a Franciaországban fogadott hívásokra vonatkozik.
A Telenor szintén legfeljebb 10 ezer forintig írja jóvá utólagosan azon kártyás és számlás ügyfeleinek a forgalmát, akik 2016. július 14-én 20 óra és 2016. július 15-én 20 óra között francia hálózatot használva hívást fogadtak vagy kezdeményeztek.

Tiszteletükkel adóznak a nizzai áldozatokért a világ számos francia nagykövetsége előtt és a templomokban

Nizzai terror: már 84 halott - újabb fejlemények

Csütörtök este Nizzában teherautó hajtott a járókelők közé

Több mint nyolcvan halott és rengeteg a sérült

31 éves tunéziai ámokfutó követte el a merényletet

Magyar sérültről is tudnak

A francia miniszterelnök szerint terrortámadás történt

CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL

Ritkán fogadta szomszédai köszönését a merénylő

Szomszédai zárkózott embernek írták le a merénylőt, aki ritkán beszélgetett, a köszönést is csak elvétve viszonozta, és csöppet sem tűnt vallási fanatikusnak. A leggyakrabban sortban, pólóban látták.

A rendőrség átkutatta a férfi lakását. A gázoláshoz használt kamionban használatra alkalmatlan gránátot és több “hamis” gépfegyvert találtak. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi egyedül követte el tettét, vagy ha volt is bűntársa, az elmenekült a merénylet helyszínéről. (The Guardian)

Ebben a nizzai lakásban élt a 31 éves terrorista

Az édesanyám valódi iszlámhívő volt, nem terrorista

A terrortámadás egyik áldozata egy muszlim édesanya, Fatima Charrihi. Ahogyan fia, Hamza elmondta, “Az édesanyám valódi iszlám hívő volt. Kendőt viselt, mérsékelten gyakorolta a vallást. Nem úgy, mint ez a terrorista.” Hamza és édesapja a helyi egyetem menekültek részére átalakított részében tartózkodtak, amikor édesanyjuk meghalt.

8 hónapos kisbaba tűnt el a tömegben

A kétségbe esett édesanya, Tiava Banner a Facebookon kért segítséget 8 hónapos kisfia megtalálásra. Szerencsére azóta az is kiderült, egy fiatal nő otthonába vitte a kicsit az éjszakai káoszt követően. Pénteken a facebookos fotó alapján azonosította a babát, és közben már a kapcsolatot is felvette az édesanyával.

Az anyuka nem győzte köszönetét és háláját a közösségi oldalon kifejezni. El tudjuk képzelni, mit élhetett át szegény nő az éjszaka során…

Felfoghatatlan, ami történt – szemtanuk közvetlen közelből

Magyar szemtanúja is van a nizzai terrormerényletnek. Salat Kriszta valójában véletlenül tartózkodott a terrortámadás helyszínén, azt mondja, még mindig nem érti, mi történhetett. Autóval érkeztek a városba, amikor a hátuk mögött láttak egy kamiont, amely felment a Promenade des Anglais sétányra, és azonnal elgázolt öt-hat embert.

A Nizzában élő Flavia Kunz párja az események közvetlen közelében található egyik butikban dolgozott, ahová a terrortámadás után menekültek a rémült emberek. Egy másik ismerőse a sétányon volt, hat méterre a teherautótól. (Híradó)

A Bloomberg televízió egyik munkatársa, Phil Serafino is az eset közvetlen közelében tartózkodott. Barátait látogatta meg Nizzában, akikkel az ünnepségre is kimentek. Felfoghatatlan és érthetetlen számára, ami történt.

Az ausztrál Sydney-ben gyertyákat gyújtanak a nizzai áldozatokért

3 gyermek édesapja volt a 31 éves merénylő

Közben kiderült, a nizzai merénylőt Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek hívják, aki házas és három gyermek apja volt. Mindez annak fényében is különösen fájdalmas, hogy a nizzai tömeges gázolásban meghalt 84 személy között több gyermekáldozatról is szólnak a hírek. Azóta pedig azt is tudni lehet, hogy 54 súlyosan sérült gyermeket szállítottak csütörtökön este kórházba.

Belga, amerikai, orosz és ukrán áldozatai is vannak a terrortámadásnak

Húsz Nizzában tartózkodó belga állampolgárról semmit sem tudni a csütörtök esti támadás óta. Egyelőre a helyi hatóságok még nem adtak hitelt érdemlő tájékoztatást az áldozatokról, ugyanakkor az amerikai ABC úgy értesült, két amerikai – apja és 11 éves fia – vesztette életét a terrortámadásban, míg a kijevi és a moszkvai külügyminisztérium egy ukrán és egy orosz állampolgár haláláról tájékoztatott.

3 napos nemzeti gyász Franciaországban

Manuel Valls, francia miniszterelnök bejelentette, három napos nemzeti gyászt tartanak az országban. A nemzeti gyász szombaton kezdődik, de már péntektől félárbócra húzzák a középületek lobogóit.

Rihanna eltűnt Nizzából a terrortámadás után

Az éjszakai terroreseményeket követően a város vezetése biztonsági okokra hivatkozva minden programot, koncertet, fesztivált, vásárt törölt az elkövetkező napokban. Rihanna is koncertezett volna a Francia Riviérán, a sztár a terrortámadást követően összecsomagolt és eltűnt a Nizzából.

Ezt üzeni a Wizz Air a pénteki és a hétfői nizzai járatok utasainak

A Wizz Air jelenleg heti két, hétfőnként és péntekenként közlekedő járattal működteti Budapest-Nizza útvonalát. Azoknak az utasoknak, akik úgy döntenek, ma, azaz július 15-én, vagy hétfőn, július 18-án mégsem utaznak Nizzába, lehetőségük van díjmentesen átfoglalni utazásukat későbbi időpontra, vagy kérhetik a jegy árának jóváírását WIZZ accountjukon, amelyet egy későbbi foglalásnál használhatnak fel – informálta az NLCafét a légitársaság szóvivője.

Belgium nem igazítja életét a terroristák naptárához

Belgium július 21-én tartja nemzeti ünnepét. Brüsszel megerősített biztonsági intézkedésekkel készül. Jan Jambon belga belügyminiszter kijelentette, a nemzeti ünnep programjait nem mondják le, minden aznapi esemény a biztonsági erők teljes felügyelete alatt zajlik majd. “Nem fogjuk az életmódunkat a terroristák naptárához igazítani” – tette hozzá.

Coelho és Lady Gaga is Nizzáért mond imát

Ferenc pápa és a Vatikán elítéli a gyilkos őrületet

Ferenc pápa részvétét és együttérzését fejezi ki az áldozatoknak és az egész francia népnek” a támadás miatt, amely egy olyan napon történt, amelynek “ünnepnapnak kellett volna lennie”. “A legerőteljesebben elítéljük a gyilkos őrület, a gyűlölet, a terrorizmus és a béke elleni támadás minden formáját” – tolmácsolta Ferenc pápa gondolatait és részvétnyilvánítását Federico Lombardi, vatikáni szóvivő. (Inforádió)

Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat

Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat, délben egyperces néma főhajtással emlékeznek az áldozatokra és megerősítik a francia határ ellenőrzését – jelentette be az ügyvezető spanyol kormányfő pénteken reggel. Kifejezte a franciák iránti részvétét is: “Sajátunknak érezzük a fájdalmat, amely sújtja szomszédainkat; ez minden jóravaló ember fájdalma”.

Nógrádi György: tovább folytatódik a kultúrák háborúja

A tunéziai merénylő személye még inkább megerősíti, a kultúrák háborúja tovább folytatódik Európában. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Franciaországban a 10-12 százaléknyi muzulmán helyzete romlik, azoké is, akiknek semmi köze a terrorizmushoz. A francia lakosság és a muzulmán kisebbség a merényletek hatására radikalizálódik, az Iszlám Állam pedig eléri a célját, mert nagy számú potenciális emberanyagot lehet majd beszervezni. Európa jelenleg a belső megosztottság felé halad.

Gyászol az internet – Pray for Nice

Jól ismert terrortechnika a tömegbe hajtás

Szakértői nyilatkozatok szerint jól ismert közel-keleti technikát alkalmazott a nizzai mészáros, amikor kamionjával az ünneplő tömegbe hajtott. A nizzai merényletet megelőzően eddig többnyire a Közel-Keleten alkalmazták ezt a módszert a civil lakosság ellen.

Az Egyesült Államokban ugyanakkor történt ehhez hasonló merénylet 2006-ban, amikor egy iráni származású amerikai férfi terepjáróval hajtott bele egyetemista diákok csoportjába.

A szakértők szerint továbbra is kérdéses, a jövőben képes lesz-e a nyugati terrorelhárítás lépést tartani a szélsőséges dzsihádisták újabb és újabb módszereivel. (888)

Államfők a nizzai terrortámadásról

Működik a Facebook alkalmazása

Hasonlóan, mint a párizsi terrormerényletek idején, egy Facebook alkalmazásással a Nizzában tartózkodók néhány kattintással üzenhetnek hozzátartozóiknak, ismerőseiknek.

A nizzai terrortámadásról készült fotók

Nizzai terror: már 84 halott - újabb fejlemények

Csütörtök este Nizzában teherautó hajtott a járókelők közé

Több mint nyolcvan halott és rengeteg a sérült

31 éves tunéziai ámokfutó követte el a merényletet

Magyar sérültről is tudnak

A francia miniszterelnök szerint terrortámadás történt

CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL

Terrortámadás volt a tömeges gázolás

Terrortámadásnak nevezte a nizzai tömeges gázolást François Hollande francia köztársasági elnök. Bejelentette, hogy további 3 hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-i merényleteket követően életbe léptetett rendkívüli állapotot. Ennek értelmében továbbra is fenntartják a tízezer fős katonai erősítést.

Ő volt a gázoló

Egy 31 éves, tunéziai származású nizzai férfi hajtott a tömegbe, akit egy rendőrségi forrás szerint különböző köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt korábban nyilvántartásba vettek, de a hírszerzési szolgálatok nem ismerték. A férfi igazolványát megtalálták a tömeges gázoláshoz használt kamionban.

Magyar sérült

Péntek reggelre 84-re – köztük számos gyermek – emelkedett a halálos áldozatok száma; 31 ember súlyosan megsebesült, 18 pedig válságos állapotban van. A sérültek között a magyar külügyminisztérium értesülése szerint egy magyar nő is van.

A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik, Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után.

MI TÖRTÉNT NIZZÁBAN CSÜTÖRTÖKÖN?

Járókelők közé hajtott egy kamion csütörtök este a franciaországi Nizzában, a Promenade des Anglais nevű sétányon. 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva a sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző közel 30 ezres tömegben.

A jármű cikkcakkban gázolt az emberek között, hogy minél többet sodorjon el. Volt, akinek szerencséje volt, vagy százan első ijedtségükben a tengerbe ugrottak a jármű elől. A jármű sofőrje állítólag belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt. A teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A hatóságok szerint terrorcselekmény történt. A televíziók arról számoltak be, hogy a nizzai gázolás és az azt követő lövöldözés nyomán pánik tört ki a tömegben, a képernyőkön rohanó embereket lehetett látni.

Exit mobile version