Ettől félünk a legjobban, ha hitelt veszünk fel

nlc | 2016. Július 27.
Tavaly óta nőtt az új hitelt felvevők száma Magyarországon. Egy felmérésből kiderült az is, hogy mitől tartunk leginkább, ha hitelt veszünk fel.

Az elmúlt évhez képest többen vesznek fel hitelt, de a magyarok negyede tart a menet közben változó feltételektől, míg a törlesztőrészletek megugrása miatt 23 százalékuk aggódik.

A Cofidis öt éve zajló Hitelmonitor kutatása szerint a 18–69 éves magyar lakosság háromnegyede vett már fel valaha hitelt, a jelenleg is törlesztők aránya 40 százalék. Magasabb az átlagosnál a hitelt törlesztők aránya az aktívak, a magasabb jövedelemmel, valamint a gyermekkel rendelkezők körében, a 30 év alatti felnőtteknek ugyanakkor csak a negyede vett fel hitelt.

A lakáshitel a legnépszerűbb

A meglévő hitelek népszerűségi sorrendjét továbbra is a lakáshitel vezeti 13 százalékkal, majd a folyószámlahitel és a személyi kölcsön következik 12-12 százalékkal. Áruhitellel a törlesztők 6 százaléka rendelkezik.

Az új hitelt felvevők száma 6 százalékkal nőtt tavaly nyár óta, így jelenleg 25 százalék azok aránya, akik az elmúlt egy évben jutottak hozzá valamilyenhez.  Az igénylők átlagosan csaknem 460 ezer forintot vettek fel, a döntő többségük, 84 százalékuk 800 ezer forint alatti összeget kapott.

Személyi kölcsön a célok eléréséhez

Bár a személyi kölcsön továbbra is sok esetben hozza egyensúlyba a családi kasszát, eközben folyamatosan nő azok aránya, akik nem pénzügyi nehézségeik áthidalására, hanem céljaik megvalósítására vesznek fel hitelt: egy éve 15 százalék volt, most 21 százalék azok aránya, akik lakásfelújításra vettek fel kölcsönt, háztartási gépek, berendezések vásárlását pedig 13 százalék oldotta meg ily módon, ez a kör tehát közel kétszeresére nőtt.

 

Exit mobile version