Nyíregyházi gyilkosság: előre kitervelte tettét a román férfi

nlc | 2016. Szeptember 02.
A szerdai nyíregyházi gyilkosság román elkövetőjét, hajtóvadászatot követően, csütörtökön Kolozsváron elfogta a rendőrség. Úgy tudni, a férfi előre kitervelte, hogy megöli szerelmét, mert a nő folyamatosan visszautasította érzéseit.

Elfogásakor nála volt a gyilkos fegyver is. A lövöldözést követően a román férfi megszökött, menekülés közben ugyanakkor több közlekedési kamera is rögzítette. Közvetlenül a gyilkosság után Debrecenben gyorshajtás miatt megállították a rendőrök, akik a helyszínen megbírságolták, majd továbbengedték. Ekkor még szerencséje volt, hiszen nem azonosították a gyilkosság gyanúsítottjaként, és akkor még sem az országos, sem a nemzetközi elfogató parancsot nem adták ki ellene.

Úgy tudni, a mészárlás hátterében a férfi eszeveszett féltékenysége állhatott. Az évek óta Magyarországon orvosként praktizáló román férfi gyengéd érzelmeket táplált a nála 14 évvel fiatalabb nő iránt, ám nem jutott számára több, mint a sorozatos visszautasítás. S. Dan kép­telen volt feldolgozni ku­darcát, más megoldást nem látva, fegyvert ragadott.­ A férfit érzelmei vezethették, mégsem valószínű, hogy hirtelen felindulásból gyilkolt.

A Blikk értesülései szerint a gyilkos ruhát is cserélt. Nyíregyházán belépett a családi házba, ahol azonnal összefutott szerelmével, fejéhez fogta a fegyvert, és közvetlen közelről lőtte le. A nő férje a hangokra rohant le az emeletről, őt ekkor lőtte le. A hidegvérű lövöldözést a házaspár hétéves iker kislányai is látták. Egyikük, annak ellenére, hogy sokkos állapotba került, nem veszíthette el teljesen lélekjelenlétét, kirohant a házból, és az első szembejövőnek mondta: “A román Dani megölte anyuékat.”

A gyilkos egy ujjal sem nyúlt a lányokhoz, tettét követően elrohant a helyszínről, másnap a rendőrök Kolozsváron fogták el. A nő azonnal belehalt a fejlövésbe, férjét életveszélyes állapotban szállították a megyei kórházba, ahol a sebészeti intenzív osztályon ápolják.

Hogy tettét előre kitervelhette a román orvos, az a tény is igazolhatja, hogy a gyilkosság napján egy hónapos szabadságát kezdte. A férfi a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház főorvosa már kilenc éve. Munkája során sem szakmai, sem etikai kifogás soha nem merült fel.

Ezen az útvonalon menekült a nyíregyházi gyilkos

Exit mobile version