Meseolvasó klubban vesznek részt a helyi cigány anyukák Csobánkán. Tíz nő gyűlik össze, többnyire a húszas éveik elején járnak, és már van egy-két-három gyerekük. Általában hat-tíz osztályt végeztek el, szakmát már nem szereztek, mert gyerekszülés miatt kimaradtak az iskolából. Munkájuk nincs, otthon vannak a kicsikkel.
A kétgyerekes Csilla azt meséli, ő szerencsés, mert nyáron bevette az ovi a gyerekeit, amíg ő gyümölcsöt szedni vagy napszámba ment. Csobánka nem a legszegényebb település, szerencsére nem éheznek a családok, de a hátrányok így is kézzelfoghatóak. Például bezárt az iskola a településen. Negyvennél is kevesebb gyerek járt oda, jellemzően cigányok. A többség átvitte Pomázra a gyerekét, a “jobb iskolákba”, de akiket csak messzebb vettek fel, azok most kénytelenek utazgatni, ami csak tetézi a legszegényebb családok gondjait.
Az is jól jár, aki hallgatja, és az is, aki mondja
A hátrányok már az óvoda, iskola elkezdésekor felhalmozódnak.
Egész más alappal érkezik az a kisgyerek, akit otthon megismertettek a szülei a könyvekkel, hozzászokott az olvasáshoz, történetmeséléshez, mint ahol csak a tévé ment a háttérben. Márpedig a hátrányos helyzetű családokban a gyerekek inkább tévéznek vagy szaladgálnak, a meseolvasás nem része a mindennapoknak.
A Meséd programban egy-egy településen 9 hónapig hetente egyszer összejárnak az anyukák, és minden alkalommal ők maguk feldolgoznak egy mesekönyvet. A csoportot az egyik érintett anya vezeti, aki előzőleg egy pár napos felkészítésen vett részt. A gyerekekre ezalatt önkéntesek vigyáznak, hogy a nők oda tudjanak figyelni.
Látogatásunkkor a Franklin egyezséget köt című gyerekkönyv van soron. Franklin, a teknősbéka szeretne megvásárolni egy kémfelszerelést, ezért apukájával megegyezik, hogy házimunkát végez zsebpénzért.
Szilvi, a klubvezető anyuka már a cím kapcsán beszélgetésre hívja az asszonyokat: mi az az egyezség? Ti szoktatok egyezséget kötni a gyerekkel? Máris a gyereknevelés kérdéseinél vagyunk.
Az anyák megosztják, ki hogy próbálja együttműködésre rávenni a gyerekét. A meséből minden oldalt másik anya olvas fel, a felmerülő kérdéseket megbeszélik. A csoportvezető példát mutat, elmondja, lehet menet közben kérdéseket feltenni a gyereknek, hogy ne csak passzívan hallgassa a történetet. Mindez egyáltalán nem evidens olyan felnőtteknek, akik maguk nem olvasnak, eleinte a történetre figyelniük is nehéz volt. A kurzus elején lefektették a szabályokat: odafigyelnek egymásra, meghallgatják egymást.
A résztvevőknek bevallásuk szerint korábban nem voltak otthon gyerekkönyveik, a felnőttek maguk sem olvastak, egyetlen asszony meséli büszkén, hogy ő olvasta az Alkonyatot.
Minden alkalommal hazavihetik a könyvet, ez is motiváció a részvételre. Aki szorgalmasan jár, annak egész kis gyerekkönyvtára gyűlik össze. Csapatépítő játékokkal “melegítenek be”, majd a foglalkozás végén ennivalót is kapnak az anyák – aznap éppen pizzát. Közben betódulnak a kisgyerekek, már a tíz hónapos babák szájába tömködik az asszonyok a pizzát.
A nőknek ez kikapcsolódás is, végre gyerekek nélkül tudnak egymással beszélgetni, a könyvek feldolgozása lehetőséget ad, hogy bármilyen, őket foglalkoztató témát előhozzanak.
“Jó baráti társaság lettünk, alig várjuk, hogy jöhessünk”
A csoportok kirándulást is szerveznek, ez a társaság például az Állatkertben járt. Sok nő még nem is volt korábban a falun kívül. “Jó baráti társaság lettünk – mondja Anett –, alig várjuk, hogy jöhessünk.” Anettnak két nagy és két kicsi gyereke van, és azt tapasztalta, a rendszeres meséléstől okosabbak lesznek a gyerekek, a szókincsük fejlődik. Eleinte persze a csoportvezetőre is szükség volt, Szilvi mindennap körbejárta a résztvevő anyákat, kérdezte, jönnek-e majd. Ösztönző, hogy megkapják a képeskönyvet, aztán egy idő után a gyerek is megszokja a mesélést, és ragaszkodik hozzá.
A program végén aztán minden anya a gyermeke ovijában mesél az egész csoportnak. Ez nagy pillanat: ilyenkor az anya is büszke és a gyerek is, hogy az asszony képes egy egész óvodai csoportot lekötni, velük beszélgetni a meséről, és az óvodai dolgozók is látják, hogy milyen ügyesek ezek a nők. Ez sokat dob az önbizalmukon.
Kilenc éve már működött egy csoport Csobánkán, akik akkor részt vettek a programban, azoknak a gyerekei mind járnak iskolába, és jó tanulók. “Ha a gyerekeknek rendszeresen mesélnek iskola előtt, akkor jobban beilleszkednek, javul a szókincs, a koncentráció, a fantázia, és a gyereknek pozitív hozzáállása lesz a könyvekhez” – foglalja össze az előnyöket Furugh Switzer. Az anyák pedig a könyveken keresztül megtanulják kifejezni magukat, és a meseolvasás lehetőséget teremt, hogy bármiről beszéljenek a gyerekkel.
Van olyan anya a csoportban, aki csak hat osztályt végzett, mégis minden este mesél a gyerekeinek
– büszkélkedik Szivek Enikő szociálpedagógus, aki pályázott a helyi programra. A csoportvezetőknek Furugh Switzer tartott egy képzést, ma 3-4 hetente eljön, és részt vesz a foglalkozáson, megbeszélhetik vele a felmerülő problémákat. A módszerről egy kézikönyv is készült.
A program meglepően olcsó az eredményekhez képest: nagyjából egymillió forintból jön ki egy kurzus, ebben benne van a csoportvezető jelképes fizetése, a könyvek beszerzése, az étel és a kirándulás. Ott indul ilyen csoport, ahol helyben valaki megkeresi az alapítványt, és szereznek pályázati pénzt hozzá. A csobánkai tréninghez a Roma Oktatási Alaphoz pályáztak. Eddig 50-60 településen működött már mesecsoport, ott, ahol roma és a hátrányos helyzetű családok élnek. Érdekes módon a legszegényebb vidékeken könnyebb megszervezni a klubot.
Sokan továbbtanulnak, szakmát szereznek a program után
A rendszeres mesélés nemcsak a gyerekekre hat: a résztvevő anyák is magabiztosabbak lesznek, jobban mernek szerepelni mások előtt. Többen sikeresen szereztek állást a tréning után. A román határ mellett fekvő Nagyecseden például 150 anya végezte már el a mesefoglalkozást, és a harmaduk beiratkozott valamilyen szakmát tanulni, vagy befejezte az iskolát. Volt olyan csoportvezető, aki három csoportot is vezetett, és utána elvégzett egy főiskolát.
Nagyecseden a polgármester is támogatta a csoportot, ha valaki végig járt, az jó pontnak számított, és őt hívták, ha alkalmi munka akadt a hivatalban. A csoportvezetők 90 százaléka pedig el tudott helyezkedni a mesekurzus után.
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
Olvass még az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:
- “Én egyszerre vagyok cigány és magyar is, mindkettőt fel kell vállalnom”
- Egyedülálló anya vagyok, két örökbefogadott roma kisgyerekkel
- “Nem játszanak a gyerekkel, mert velük sem játszottak sosem”
- Volt, aki nem hitte el, hogy én is cigány vagyok, mert egyetemre járok, és dolgozom