“Nem pénzt adunk az iskoláknak, hanem felújítjuk” – Ismerd meg az ország egyik legsikeresebb kampányát!

nlc | 2016. November 17.
Rozsdás csövek, törött csempék, kitört ajtók, kellemetlen szagok, használhatatlan vécék és mosdók: Magyarország legszegényebb általános iskoláinak mellékhelyiségeiben olyan tragikus állapotok uralkodnak, hogy a kisdiákok zöme inkább nem is használja őket; nem mosnak kezet, nem mennek vécére. Ezen az elszomorító képen szeretne változtatni a Domestos: Iskolai Mosdók Felújítása Programjának köszönhetően idén újabb öt iskolában indulhatott úgy a tanév, hogy a gyerekeket gyönyörűen felújított mosdóhelyiségek várták. Aranyi László, az Unilever háztartási termékek marketingmenedzsere mesél.

A Domestos első mosdófelújítási kampányát még 2014 őszén készítettük elő, 2015-ben indult el, 2016-ban pedig már a második évébe lépett. Maga a program egy három hónapos kampány, melynek lényege, hogy minden eladott Domestos termék árából 5 forintot hátrányos helyzetű iskolák mosdóinak felújítására ajánlunk fel.

Aranyi László

Az Unilever elkötelezett a társadalmi felelősségvállalási programok iránt, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ig több mint egymilliárd embernek segít az egészségük és a higiénés szokásaik javításában világszerte. Magyarországon, illetve más kelet-európai országokban – például Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában – az általános iskolai mosdók felújításával tesz ennek eleget.

A kampány fontos része, hogy a fogyasztókat is bevonjuk: azon túl, hogy a helyes higiéniás nevelésre hívjuk fel a figyelmüket, egy jó ügy részeseivé is tesszük őket, hiszen tudják, a vásárlással hozzájárulnak egy iskolai mosdó felújításához. Ebben a programban pedig ez az igazán nagy érték, hogy nem pénzt adunk az iskoláknak, hanem felújítjuk, kézzelfogható ajándékot adunk.

Előtte/Utána – fotó: Unilever

Miért éppen az általános iskolai mosdók felújítására esett a választás?

Mert az általános iskola az a terület, ami minden családot érint.

Az iskolákat hogyan választottátok ki?

Munkánkat az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítette. Tőlük kaptuk meg azt a listát, amelyen azok a hátrányos helyzetű, jellemzően kistérségi iskolák szerepelnek, amelyek sürgősen felújításra várnak. Ezek közül választottunk ki tízet az ország több megyéjében, amiket aztán a Domestos honlapján és az NLCafé fotóriportjain keresztül bemutattunk. Az olvasók ezekre tudtak szavazni.  A tavaszi kampány során 31 000 szavazat érkezett.

A felújítás során milyen arculatot kaptak a mosdóhelyiségek?

Támogató partnereinknek – többek között a Zalakerámiának vagy a Geberitnek köszönhetően – mindegyik iskola mosdója más lett. A felújítás persze nemcsak egy újrafestés volt, komplett fürdőszoba, illetve mosdóhelyiségek, vízcsövek, szaniterek, csempék, ajtók, ablakok felújítását is jelentette. Úgy adtuk át ezeket a mosdókat, hogy a következő évtizedekben szép állapotúak tudjanak maradni.

A 2016-os kampány miben volt más a 2015-ösöhöz képest?

Rengeteg újabb partnerrel bővült az együttműködők listája, többek között a Central Médiacsoport, az NLCafé és a Market Zrt. is felkarolta az ügyet. Az összefogás eredményességét a számok is alátámasztják: míg a Domestos 2015-ben 11,5 millió forintot tudott felajánlani, idén 13,5 millióra nőtt ez az összeg, ami az együttműködő partnerek felajánlásaival 25-30 millió forint beruházási értékre növekedett. A 2015-ös és az idei felújításokkal együtt összesen 1500 kisgyerek iskolai mosdófeltételeit tudtuk javítani.

Mit jelent számotokra ez a teljesítmény?

A vállalat életében ez az egyik kiemelt társadalmi felelősségvállalási kampány, a Domestos történetében az elmúlt 5-10 évben nem volt ehhez hasonló kezdeményezés. Mára azonban ez lett az egyik gerince a márka marketingstratégiájának.

A kezdeményezés nemcsak a fogyasztók körében kapott jó fogadtatást, de különböző marketing- és kreatív kommunikációs díjakat is elnyertünk vele. Idén például elhoztunk a Kreatív Content Marketing Nagydíját, illetve az Effie Doing good díjazásán is aranyat nyertünk. Marketing kategóriában az Unilever három éve nem nyert aranydíjat. A vállalaton belül is hatalmas sikernek számít ez a kampány, a kelet-európai programon belül is kiemelkedő helyet ért el.

Előtte/Utána – fotó: Unilever

A legfontosabb: hogyan fogadták a kisdiákok?

A változás hatalmas volt az iskolai mosdókban, és ez a gyerekek számára is egyértelmű. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk nemcsak tőlük, de az intézmény vezetőitől és a tanároktól is. Mindenhol nagy volt az öröm, a gyerekek pedig megértették, valami olyat kaptak, amire érdemes nagyon vigyázni.

Lesz folytatás?

Természetesen! Már a jövő évet tervezzük és készítjük elő. Ugyanebben az időszakban szeretnénk a fogyasztókat bevonni, a nyári szünetben a felújításokat elvégezni, hogy a kisdiákokat szeptemberben már felújított mosdóhelyiségek várják.

Olvass még a Domestos kampányáról az NLCafén!

Exit mobile version