Colleen Bell: Közösen kell dolgoznunk a nők jogaiért és lehetőségeiért

Andersen Dávid | 2016. November 21.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét 2013 novemberében nevezte ki Barack Obama amerikai elnök. Colleen Bellt a 2016-os választások után kérdeztük az elnökségről, a választásról, a régi és az új first ladyről, a nők helyzetéről. Különleges, kétrészes interjúnkat a 24.hu-val közösen készítettük.

Colleen Bell a hollywoodi álomgyár világából lépett politikai pályára. Férjével, Bradley Phillip Bell-lel közösen 1991-ben alapították a Bell-Phillip Television Productions nevű céget, amelynek egyik legismertebb alkotása a Gazdagok és szépek című tévésorozat, ennek producereként is dolgozott. Emellett aktívan foglalkozik olyan társadalmi kérdésekkel, mint például a globális felmelegedés és a klímaváltozás. 2010-ben elnöki tanácsadóvá nevezték, emellett az amerikai Demokrata pártban is sokat tett Obama újraválasztásáért: a 2012-es kampányhoz több mint 2,1 millió dollárnyi támogatást gyűjtött össze. Colleen Bell-lel a budapesti amerikai nagykövetségen találkoztunk.

Amikor Hillary Clinton 2008-ban visszalépett Barack Obama javára az elnökjelöltségért folyó versenyben, azt mondta, az üvegplafont nem sikerült lerombolni, de 18 millió repedés keletkezett rajta. Ha ezt a gondolatot továbbvisszük, az üvegplafonon ma már több mint 61 millió repedés látható. Mit gondol, a választás elvesztése hogyan befolyásolja majd a nők helyzetét az Egyesült Államokban és a világ többi részén?

Colleen Bell 2014. december 2. óta az USA magyarországi nagykövete (Fotó: Neményi Márton)

Rendkívül büszke vagyok Hillary Clintonra. Két elnöki kampányt is végigcsinált, és újra és újra áttörte már az üvegplafont. Egy rendkívüli képességekkel megáldott, okos és pragmatikus nő, akiről tudom, hogy nagyszerű dolgokat fog még véghez vinni. Emellett pedig abszolút úgy gondolom, hogy lesz majd egy olyan nő, akit elnökké választanak. Remélhetőleg minél hamarabb.

Már látjuk, hogy a fehér nők 53 százaléka szavazott Donald Trumpra. Ön szerint milyen szerepet játszott a szavazók neme a 2016-os választás során?

Azt is meg kell jegyezni, hogy a leadott szavazatok száma alapján Hillary Clintonra voksoltak többen. Rendkívül különleges dolgokat vitt véghez, nagyon erős kampányon van túl, emellett fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy elérje a célját és elnök legyen. Minden választás után látható folyamat, hogy a pártban, amelyik végül nem nyerte el az elnöki posztot, megindul egyfajta útkeresés, az addigi dolgok újraértékelése, hogy kiderüljön, mi működött, mi nem működött, és mi az, amin változtatni kell a következő alkalomra.

Már most látható, hogy a megválasztott elnök, Donald Trump eltávolodott számos korábban tett, radikálisabb kijelentésétől. Ön szerint ez hogyan befolyásolja egy eleve ellentmondásos figura szavahihetőségét?

A választási ciklusok során a jelöltek számos ígéretet tesznek, miközben felvázolják a politikai terveiket. Mivel Donald Trump nyerte meg a választást, és ő lesz az USA 45. elnöke, az ő vállát nyomja majd a felelősség, hogy betartsa az ígéreteit, vagy azok egy részét. Nem beszélhetek a leendő kabinet nevében, és egyelőre túl korai kommentálni a jövőbeni Trump-adminisztráció politikáját, de még a prioritásait illetően is. Azonban történelmileg az a tapasztalat, hogy a jelöltek vagy betartják az ígéreteiket, vagy azok valamilyen változatát valósítják meg. De az is előfordulhat, hogy semmi sem valósul meg ezek közül, ez majd idővel kiderül.

Donald Trump kampányát botrányok övezték, ezek közül pedig az egyik legnagyobb port kavaró incidens az Access Hollywood-felvétel volt (amelyen az elnökjelölt arról beszélt, hogyan zaklat nőket szexuálisan – a szerk.). A választás után számtalan politikus, újságíró és elemző is arra szólít fel, hogy “adjon mindenki esélyt a megválasztott elnöknek”. De hogyan lehet túllépni ezeken a megjegyzéseken, amelyek, ha nem is feltétlenül a szexuális zaklatás beismerései, de rendkívül aggasztóak, ha a nők helyzetét nézzük az Egyesült Államokban és világszerte egyaránt.

Colleen Bell és férje a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama legnagyobb támogatói közé tartoznak (Fotó: Neményi Márton)

Tisztában vagyok a felvétel létezésével és ezekkel a megjegyzésekkel, de ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy végig itt voltam Budapesten, és nagyon keményen dolgoztam azon, hogy a két ország közti együttműködés, a biztonsági, rendészeti és kereskedelmi célok megvalósuljanak, ezért nagyon kevés időm volt csak az elnökjelöltek által tett kijelentésekre. Azonban a szélesebb kontextust nézve elmondhatom, rendkívül fontos, hogy közösen dolgozzunk a nők jogainak elismeréséért és azért, hogy a nők számára világszerte jobb lehetőségeket teremtsünk. Ennek pedig a nőkkel szembeni tisztelet az alapja.

Melania Trump egy szűk körű klubhoz csatlakozik majd, ugyanis egyike lesz azoknak a first ladyknek, akik nem született amerikaiak. Ön szerint ez hogyan befolyásolhatja Trump bevándorlókkal kapcsolatos politikáját?

Sok sikert kívánok Melania Trumpnak az új szerepéhez. Komoly elvárásoknak kell majd megfelelnie, hiszen Michelle Obama örökébe lép, aki egészen különleges volt ebben a szerepben. Michelle Obamának megvolt az a képessége, hogy nemcsak az amerikaiakkal, de a többi emberrel is képes volt kapcsolatot teremteni. Ez köszönhető a belőle áradó melegségnek, együttérzésnek és annak a mélyről jövő vágynak, hogy hatást gyakoroljon a világra, hogy a toleranciát és a másokkal szembeni tiszteletet hirdesse. Rendkívüli nő!

Tagadhatatlan, hogy ő az egyik legnépszerűbb first lady, aki valaha a Fehér Házban élt. Ön szerint mit tehet Melania Trump, ha fel akar nőni Michelle Obama példájához?

Nagyköveti megbízatása Donald Trump hivatalba lépésekor, 2017. január 20-án jár le (Fotó: Neményi Márton)

A first lady-k általában hivatalukba lépve döntik el, hogy milyen fontos kérdések és témák azok, amelyek számukra jelentősek, és azt, hogy ebben a szerepben hogyan szolgálhatják az amerikai emberek érdekeit. Meggyőződésem, hogy Mrs. Trump is meg fogja találni ezeket a lehetőségeket first ladyként.

Maradva a témánál: Melania Trump maga is bevándorló, mit gondol, az ő kelet-európai gyökerei lehetnek valamilyen hatással a Trump-kormány és Európa ezen régiójának kapcsolataira?

Nem tudom, hogy az ő származása hogyan befolyásolhatja a megválasztott elnök politikáját, de, mint amerikai nagykövet, aki itt él a régióban, azon belül pedig Magyarországon, biztos vagyok benne, hogy rengeteg lehetősége lesz arra, hogy felhívja a figyelmet rá, hogy milyen kulturális kincsek rejtőznek ebben a régióban és, hogy Kelet-Közép-Európa milyen dinamikus része a világnak.

Margitszigeti futás, testőrökkel

Colleen Bell ezután még elmondta, hogy nagyon fontos számára az aktív életmód: hetente 2-3 alkalommal, ha teheti, kirándul a Normafánál, vagy kimegy futni a Margitszigetre. Kifejezetten szereti a téli futásokat, amikor nagyon hideg van, ilyenkor – természetesen testőreivel együtt – futás után gyakran besétál a Margitszigetről az amerikai nagykövetségre.

 

“A testőreim is velem edzenek – mondta nevetve Colleen Bell. – Persze komoly szervezést igényel, hogy eljuttassanak futni, ugyanis nem nagyon szeretem az edzőtermeket. De azt hiszem ők is jobban élvezik a mozgást a szabadban – legalábbis mindig ezt mondják.”

A Colleen Bell amerikai nagykövettel készült kétrészes interjú másik felét testvérlapunk, a 24.hu oldalán olvashatod.

Exit mobile version