Anett 4 testvérével az utcán kéregetett, ma diplomás édesanya

Mártonffy Zsuzsa | 2016. November 23.
Első éveiben ő vigyázott négy kisebb testvérére, és tízévesen kezdte el az általános iskolát. Szüleik nem figyeltek rájuk, a testvérek egész nap az utcán kóboroltak, kéregettek. Anett ma diplomás szociális munkás. Az SOS Gyermekfaluban felcseperedett nő azt mondja, hálás a sorsnak, hogy testvéreivel végig együtt maradhatott, és ma mindannyiuknak rendezett élete van.

Anett 32 éves, családsegítőként dolgozik, élettársával együtt egy ötéves gyereket nevelnek. Az indulás nem volt szerencsés: Anett nyolc és fél évesen került be a gyermekvédelembe, négy kisebb testvérével együtt. A megelőző, vér szerinti családban töltött éveiről nincsenek jó emlékei:

Apukámat nem sokat láttuk, a háromnegyed életét börtönben élte. Anyukánk volt otthon velünk, aki elég sokszor hagyott minket felügyelet nélkül. Mivel én voltam a legnagyobb testvér, én már akkor anyáskodtam a testvéreim felett, én pelenkáztam, etettem a kicsiket, én játszottam velük.

Az apának alkoholproblémái voltak, egyik szülő sem dolgozott, nem tudtak öt gyereket eltartani. A hatóságok felfigyeltek a családra, többször kimentek látogatóba, beszéltek a szülőkkel, de ők nem tudtak változtatni az életmódjukon. A gyerekeket végül rendőrök vitték be, először egy csecsemőotthonba, mert a legkisebb gyerek még kisbaba volt. Anett emlékszik a bekerülésre:

Nagyon sírtam, hogy anyát akarom, miért kell elmennünk. Nagyon nehezen viseltem. Aztán utána már sokkal könnyebb volt, amikor láttam, hogy szép játékok vannak, szépen felöltöztettek minket, jókat ettünk, így egy idő után elmúltak ezek a rossz érzések.

Egymásba kapaszkodott az öt testvér

A gyermekotthon ezzel együtt nem jó emlék, nehezen viselték a szülő nélküliséget, egymásba kapaszkodhattak csak. Az öt testvér végig együtt maradt, másfél évvel később együtt kerültek egy nevelőanyához az egyik SOS Gyermekfaluba. “A mai napig is nagyon jó testvérek vagyunk, egymásra számíthatunk. Nekem az volt a fontos, hogy így legalább együtt maradtunk.”

A szülők az első időben sűrűn jöttek látogatni, később az anya szinte egyáltalán nem. Az apa viszont jött, ha tehette, és írt a börtönből is, az apai nagyanya is tartotta a kapcsolatot a testvérekkel. Anettban gyerekként erős volt a visszakerülési vágy a családba, ezzel apját is szembesítette.

Mindig szidtam, hogy miért kellett ennyi gyereket szülni, meg miért nem tudtatok magatokhoz venni. Oké, hogy öten vagyunk, de akkora a rokonság, miért nem lehetett volna minket elosztani.

Utólag viszont hálás érte, hogy ez nem történt meg, és az öt testvér együtt nőhetett fel. Épp emiatt nem jött szóba ez a megoldás, egyik rokonnak sem volt olyan erős háttere, hogy öt gyereket el tudjon helyezni, a szoros ragaszkodás miatt pedig a gyámhivatal nem akarta szétszedni a testvéreket.

Anett örömteli változásként emlékszik a nevelőszülőhöz költözésre, végre családban élhettek, egy szép házban, a nevelőanya is kedves volt. Az akkori rendszer szerint még csak egyedülálló nők jelentkezhettek, így nevelőapa nem volt a gyerekek mellett. A tanulásban a váltások visszaesést hoztak, Anettnek meg kellett ismételnie az első osztályt, de jól érezte magát az iskolában, és amiatt sem észlelt problémát, hogy állami gondozott.

“Roma származású is vagyokde ebből nekem soha nem volt gondom. Mindig belevaló csaj voltam, ha kellett, akkor kiálltam magamért, soha nem szekáltak emiatt.

Jó tanuló volt, sok baráttal, és tudatosan igyekezett “külső”, nem SOS-beli barátokat szerezni. A kortársai néha még irigyelték is, például a rendszeres olaszországi nyaralásokért, szabadidős programokért, amiket sok osztálytárs családja nem tudott megengedni magának.

Egy mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett, a nagykorúság elérésekor utógondozott maradt az ifjúsági házban. Itt mindössze egy évet töltött, majd lett egy komoly kapcsolata, és az állami támogatásból vett egy kis garzont, ahol a szerelmével élt. Az érettségi után egy év kihagyással kezdte a főiskolát. “Az akkori párom noszogatott, hogy tanuljak tovább, az SOS vezetője is noszogatott. Ő látta, hogy tanultam, mindig bennem volt, hogy segítsek másokon, sorstársakon, így kerültem az egészségügyi főiskolára.” Az önálló élet nem érte teljesen felkészületlenül, de teljes valójában csak akkor tudatosult benne, mit jelent a számlák havi kifizetése, a spórolás.

“Ma már olyan, mintha egy kiló krumpliról beszélgetnék”

A kapcsolatnak öt év után vége lett, ekkoriban halt meg Anett édesapja. Megismerkedett a mostani párjával, és miatta egy másik városba költözött. Meg azért is, hogy a testvérei közelében lehessen. Hamar megérkezett a gyerek, az első másfél évben Anett otthon volt kisfiával, ezalatt párja szüleinél laktak, majd albérletbe költöztek. Két testvérével egy városban lakik, velük szoros a kapcsolata, gyakran találkoznak. Testvérei közül egyedül ő szerzett diplomát, de dolgoznak mind, albérletben élnek, gyereket nevelnek, az alkohol- és drogproblémák elkerülték őket, rendezett az életük.

Anett szociális munkásként dolgozik, gyerekkora nagy empátiát fejlesztett ki benne. Párja áruszállító. Távlati terveik között egy saját lakás szerepel, és közösen szeretnék szeretetben felnevelni kisfiukat. Párja elfogadja múltját, gyerekkorát, ez sosem okozott gondot kettejük között.

Nehéz volt ezt megosztani egy másik emberrel, de most már úgy beszélek róla, mintha egy kiló krumpliról beszélgetnék. Az elején sokkal nehezebben ment, mindig aggódtam, hogy mit fog szólni, majd emiatt el fog hagyni, de aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme. Én mindig azon voltam, hogy bebizonyítsam, attól, hogy én állami gondozott voltam, én sokkal jobb ember vagyok, többre vihetem az életben.

Az SOS-sel kapcsolatban azt mondja, nagyon tiszteli a nevelőanyák munkáját. A nevelési rendszert gyerekként szigorúnak tartotta, de utólag helyesli.

“Nekem teljesen megfelelt, az igaz, hogy elég szigorúan voltunk fogva, tehát nem úgy, mint más fiatal, aki 16 évesen már bulizik. Én 18 évesen mehettem először el diszkóba. Később rájöttem, hogy ez így volt jó.”

A nagykorúság előtt, ha elmentek is, mindig le volt fixálva, mikorra kell hazaérni. Az öt testvérnek ez főleg azért volt szokatlan, mert előzőleg, a vér szerinti családban semmilyen szabály nem kötötte őket:

Otthon azt láttuk, hogy mi azt csinálunk, amit akarunk, egész nap tengtünk-lengtünk az utcán, és senki nem figyelt ránk. Nem volt felnőtt kíséret, kóboroltunk folyamatosan, kéregettünk. Ehhez képest az SOS-ben elég sok szabályt meg kellett tanulni ahhoz, hogy felfogjuk, mi a normális. Ezt meg kellett érteni.

Anettnak mára annyira megtetszett ez a rendszer, hogy az ötéves kisfiát is hasonló szellemben szeretné nevelni. A szigort Anett húga, a betanított munkásként dolgozó Tímea is fontosnak tartja.

Most már teljesen más világ van ott, mint amikor én voltam ott gyerek, nekünk szigorú szabályokat szabtak, nem mehettünk be a városba engedély nélkül, 8-kor már otthon kellett lenni. Hétvégén volt csak tévénézés, nem volt akkor még telefonunk, számítógépünk. A mostani gyerekek meg el vannak szállva.

 

Az SOS-ből kikerült fiatalok felnőtt életútja

Az SOS Gyermekfalvak kutatást végzett, melyben a kikerült fiatal felnőttek életútját vizsgálták, összehasonlításban más intézményben, gyermekotthonban felnőtt állami gondozott fiatalokéval. 10 SOS-ben felnőtt és 4 máshol nevelkedett fiatalt kérdeztek, emellett a fiatalok egy-egy barátját, testvérét, nevelőjét is. A felmérés vizsgálta a megkérdezett gyerekkorát, családi kapcsolatait, élményeit a gyermekvédelemről, iskolai életútját, jelenlegi élethelyzetét, jövőbeli terveit.

A vér szerinti családra vonatkozó emlékeik az SOS-ből kikerült fiataloknak általában vegyesek, de sokan rossz élményeket idéznek fel. A bekerüléssel a szülőkkel való kapcsolat általában meglazult, a látogatások megritkultak. Sokan az SOS-ben sokkal melegebb családi légkörre találtak, mint a vér szerinti szüleikkel élve. A bekerülés okai között a fiatal, gyerekvállalásra éretlen szülőket, a szülők rendezetlen életmódját, munkanélküliségét, betegségét, a bántalmazást és a folyamatos költözéseket említették a fiatalok. A megkérdezettek utólag jó döntésnek tartják a családból való kiemelésüket. A felülvizsgálatok sem találták alkalmasnak a szülőket arra, hogy a gyerekek visszakerüljenek.

A testvérekkel sokkal szorosabb marad a kapcsolat, mint a szülőkkel, ha együtt helyezték el őket. Gyakran – Anetthez hasonlóan – felnőttként is támaszt jelentenek egymás számára. A rokonokkal, tágabb családdal való kapcsolat ritka. Ma a kikerültek párjukat, gyermekeiket, testvéreiket tekintik családjuknak, többen is tartják a kapcsolatot a volt SOS-nevelőanyával, akit gyakran “anyu”-nak szólítanak.

Az SOS-ben elhelyezettekkel szemben a gyerekotthonban felnőtt fiataloknál jellemző, hogy szétszakították, különböző gondozási helyen helyezték el a testvéreket, nekik nem szoros a kapcsolatuk, alig rendelkeznek információval a testvéreikről és a vér szerinti családjukról.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

Exit mobile version