Két hónap után lett meg a debreceni erőszaktevő

nlc | 2016. December 22.
Közel két hónap után sikeresen beazonosította, és elfogta a rendőrség egy nemi erőszak gyanúsítottját, a 40 éves V. Józsefet. Azzal gyanúsítják, hogy októberben ő erőszakolt meg, majd rabolt ki egy 20 év körüli lányt Debrecenben.

Sikeres és széleskörű adatgyűjtést követően sikerült elfognia a rendőrségnek V. Józsefet, akit egy 20 év körüli lány megerőszakolásával és kirablásával gyanúsítanak. A 40 éves férfit 2016. december 21-én, Hajdúhadházon fogták el a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai.

Fotó: police.hu

A gyanú szerint V. József 2016. október 9-én hajnalban a Debrecen, Bem téren sétáló sértettet megtámadta, a bokrok közé rángatta, ahol erőszakoskodott vele, majd elvette a pénzét és a helyszínről elmenekült. A megrázó esetről mi is beszámoltunk, és közzé tettük a megtámadott lány leírása alapján készült fantomképet is.

V. Józsefet a rendőrök őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatását, ellene  szexuális erőszak bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

 

Exit mobile version