Jön az újabb pedagógustüntetés

nlc | 2016. December 29.
Február elsejére ismét demonstrációt szervez a Tanítanék Mozgalom. Követeléseik között egyebek mellett szerepel Balog Zoltán távozása az oktatást felügyelő tárca éléről.

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom  egyik vezetője. Elmondta, hogy február első napján ismét tüntetésre hívják a pedagógusszakma képviselőit.

Követeléseik között szerepel, hogy

A megmozdulással elsősorban a magyar állampolgárok figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy mekkora a baj az oktatási rendszerben, és hogy ezt jogukban áll számonkérni.

“Mi egyszerű állampolgári jogon úgy gondoljuk, hogy bírálhatunk. Főleg, hogy minden jel arra mutat, a megfogalmazott kritikák jogosak. A PISA-eredmények után ők sem tudták eltagadni – legfeljebb hárítani és relativizálni –, hogy baj van” – fogalmazott Törley Katalin. Hozzátette, bár rendszerszintű változást eddig nem sikerült elérniük, de az is egy eredmény, hogy míg az előző PISA-méréseknek gyakorlatilag semmilyen társadalmi visszhangja nem volt, addig a mostani nagy hullámokat vet, és nemcsak a szakértők, de az utca emberei is beszélnek róla.

“Ez azt jelenti, hogy sikerült az oktatás ügyét a felszínen tartanunk” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy hogyan látja az oktatás jövőjét, meg lehet-e azt érdemben reformálni, Törley Kartalin így felelt:

“Optimista vagyok, de illúziómentes. Hosszú távú küzdelemre kell berendezkedni, hiszen nagyon fontos dologról van szó.”

Legutóbb december 19-én tüntettek a pedagógusok. Az akkori megmozduláson 1000-1500 ember vett részt.  

 

 

Exit mobile version