Bezárják a fóti gyermekotthont

nlc | 2017. Január 19.
A fóti gyermekvárost legkésőbb 2018 nyarán végleg bezárják, helyét más intézmények veszik át. A speciális nevelési igényű gyerekeket más városokba helyezik át, ugyanakkor azt még nem tudni, mi lesz a a gyermekotthonban elhelyezett menekült gyerekek sorsa.

A fóti gyermekváros bezárására azért is kerül sor, mert 2019 végére a minisztérium el szeretné érni, hogy a gyermekvédelemben élők korszerű otthonokban lakhassanak. Jelenleg több szolgáltatást is nyújt a fóti gyermekotthon, hiszen a különleges, speciális szükségletű gyermekek gondozása mellett a menekültek ellátásában is részt vesz.

Az intézmény bezárását követően a különleges gondozást igénylő gyermekeket Hatvanba költöztetik, a súlyos pszichés zavarokkal küzdő speciális szükségletűeket pedig Zalaegerszegen és Kalocsán helyezik el.

A menekült gyerekek jövőjével kapcsolatosan ugyanakkor még semmilyen döntés sem született. Annyit tudni, a kísérő nélkül Magyarországra érkezőket továbbra is a gyermekvédelmi rendszer látja el.

A fóti gyermekotthon épületét, a Károlyi-kastélyt és a hozzá tartozó parkot felújítják, azt ugyanakkor még nem tudni, milyen feladatokat lát el a jövőben  hangzott el az Inforádióban.

Bezárják a fóti gyermekotthont

 

Exit mobile version