Veronai buszbaleset: újabb részletek a súlyos balesetről

nlc | 2017. Január 21.
16-an meghaltak, többtucatnyian megsérültek a szombat hajnalban történt veronai buszbalesetben, a buszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak. A balesetről újabb részletekre derült fény.

Az AFP hírügynökség tette közzé a hírt, hogy  szombat hajnalban egy gyerekeket szállító magyar buszt ért halálos baleset Olaszországban. Úgy tudni, a jármű oszlopnak ütközött, és kigyulladt. Az olasz ANSA hírügynökség szerint 16-an meghaltak, 36 sérült el tudta hagyni a buszt, őket kórházba vitték.

 Az MTI információi szerint két főállású magyar sofőr vezette a péntek éjjel az olaszországi Verona közelében súlyos balesetet szenvedett buszt. A járművet adó Pizolit Személyszállító Kft. egyik alkalmazottja az MTI-nek elmondta, tudomása szerint a hazafelé tartó autóbuszt a sítábor ideje alatt végig kint tartózkodó két magyar sofőrjük vezette. 
“A Setra márkájú, 57+2 személyes autóbusz jó műszaki állapotú volt, sofőrjei régóta vezető, gyakorlott szakemberek” – mondta.

 A veronai buszbaleset áldozataiért tartott megemlékezés fotóit, galériánkra kattintva megnézheted:

Veronai buszbaleset: újabb részletek a súlyos balesetről

16-an meghaltak, többtucatnyian megsérültek a szombat hajnalban történt veronai buszbalesetben, a buszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak. A balesetről újabb részletekre derült fény.

(Fotók: Neményi Márton)

Exit mobile version