Szinte percre pontosan egy időben történt két halálos baleset

nlc | 2017. Január 23.
Hétfőn kora reggel szinte azonos időben történt két közúti baleset.

Az egyik baleset január 23-án hétfőn nem sokkal reggel 6 óra után történt a Szlovákiában a szenicei járásban. A halálos baleset során egy Citroën C15 típusú furgon gázolta el azt a nőt, aki épp az út szélén gyalogolt. A 64 éves nyugdíjas asszony alig észrevehetően sétált a még sötét út mentén, amikor hirtelen, körültekintés nélkül az autó elé lépett.

A sofőr nem tudta elkerülni az ütközést, az elgázolt idős nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az autóvetőt megszondáztatták a kiérkező rendőrök, de szervezetében nem mutattak ki alkoholt.

A másik közúti baleset pedig nem sokkal 6 óra előtt történt szintén Szlovákiában Stubnyafürdőn. Ebben a balesetben három személyautó – egy Škoda Octavia, egy Renault Thalia és egy Ford – ütközött. A balesetben meghalt az Octavia utasa, a nő súlyos fejsérülést szenvedett. A rendőrség eljárást indított az ügyben – írja a Parameter.sk.

Exit mobile version