Vadállatok dúlják fel a somogyi temetőket

nlc | 2017. Január 23.
Szarvasok dúlták fel a kőröshegyi temetőt, amelyek a hideg idő miatt hagyták hátra az erdőt, és indultak élelmet keresni az emberi civilizáció határára.

Nemcsak a helyi gazdák gyümölcsfáit rágják meg a hideg miatt éhező vadak Somogyban, hanem temetőkbe is betörnek be, hogy ott randalírozzanak. A kőröshegyi temető kerítését már többször tönkretették, most villanypásztorral próbálkozik a kőröshegyi önkormányzat. Pedig a helyi vadásztársaságok rendszeresen etetnek, mégsem marad az erdőben a vad.

Korábban a szarvascsordák szabadon kószáltak a kőröshegyi temetőben, súlyos károkat okozva ezzel az önkormányzatnak. A település megjavíttatta a kerítést, amit a vadak újra megbontottak, de a kőröshegyiek újra megjavították. Karácsony után szerelték fel a villanypásztort, ami úgy tűnik, bevált, azóta nem háborgatják a temető csendjét a patások – írja a sonline.hu.

A helyi vadásztársaságok szerint nem nagyobb a vadkár a mostani hideg miatt, mint általában szokott. A gondot szerintük inkább az illegális agancsvadászok jelentik, akik zaklatják a szarvasokat. Meghajtják őket, hogy a rohanás közben az agancsuk fennakadjon valamibe, és leessen. A felesleges vágtázásban a szarvasok még több kalóriát vesztenek a hidegben.

Exit mobile version