Halálcsapdába kerülnek a Váci útra betévedt madarak

nlc | 2017. Január 30.
Tömegesen pusztulnak el, sérülnek meg madarak egy számukra láthatatlan üvegfal miatt Budapesten, aminek nekirepülnek. A hideg miatt csapatokba összeverődött fenyőrigókból csak a hétvégén legalább ötven pusztult el.

Halálcsapdába kerülnek azok a tél elől a városba menekülő madarak, jelen esetben fenyőrigók, amik a Váci út környékén portyáznak. A Fióka- és madármentés állatvédő csoport munkatársai a hétvégén legalább ötven halott madarat szedtek össze Budapesten, a Váci út 45. sz alatti irodaház előtt. Itt egy magas üvegfal választja el a ház udvarát az utcától, ennek repülnek neki a madarak, amik közül a szerencsésebbek csak elájulnak, a szerencsétlenebbek kitörik a nyakukat, vagy ájult állapotukban elüti őket egy autó.

Az állatvédők szerint a jelenség ellen madárhálóval lehet védekezni, hisz mint látható, a kiragasztott ragadozómadár-sziluettek semmit sem érnek. A nagy üvegfelületek elé lógatott hálók megakadályozzák a madarak üvegnek csapódását, mint például a MOM-Parkkal szemben álló három üvegépület esetében. A madárvédők szerint a fenyőrigókon túl még a csonttollúak állhatnak össze nagyobb csapatokba, és tévedhetnek be Budapestre.

444

 

Exit mobile version