Óriási dugót okoz Putyin látogatása Budapesten

MTI/NLCafé | 2017. Január 30.
Vlagyimir Putyin csak csütörtökön érkezik Budapestre. Az orosz elnök látogatása miatt ugyanakkor már keddtől jelentős forgalmi korlátozásokra, megállási tilalmakra, ezzel együtt pedig óriási dugóra kell számítani.

Hivatalos látogatásra érkezik hazánkba az orosz elnök, Vlagyimir Putyin 2017. február 2-án, csütörtökön. A delegáció érkezése és Putyin látogatása okán Budapest belvárosában számtalan helyen útlezárásra és parkolási tilalomra kell számítani.

Nem árt tehát komolyan venni a tiltó táblákat, mert a tilosban parkoló autókat a tulajdonos költségére szállíttatja el a rendőrség. Talán az elkövetkező három napban, keddtől csütörtökig érdemesebb a tömegközlekedésre váltani, mert Budapest belső kerületiben forgalomkorlátozásokra, ideiglenes parkolási, behajtási tilalmakra és az ezzel együtt járó hatalmas forgalmi dugókra kell számítani. 

A TEK rendelkezése szerint a megállási és parkolási tilalmat 2017. január 31-e 18 órától 2017. február 2-a 24 óráig az V., a VI. és a VII. kerületben rendelte el a rendőrség. A figyelmeztető táblákat pedig máris több közterületre kihelyezték.

Az alábbi közterületeken tilos a megállás, a behajtást is korlátozzák

2017. február 1-jén, szerdán nulla órától 2017. február 2-án, csütörtökön éjfélig

Jelentős dugó várható az orosz elnök érkezése miatt

2017. február 2-án, csütörtökön nulla órától éjfélig

 

Putyin látogatása miatt tilos lesz megállni

Vlagyimir Putyin látogatása óriási dugókkal jár Budapesten

Szakaszosan zárják le Vlagyimir Putyin látogatása miatt

2017. február 2-án fél 12-től délután 1 óráig, illetve 5 órától este fél 8-ig

A rendőrség külön felhívja a figyelmet a forgalomkorlátozások betartására. De talán valóban jobb, ha ezen a napon az autókat inkább otthon hagyjátok és tömegközlekedéssel éritek el Budapest belvárosát.

Exit mobile version