nlc.hu
Aktuális
Óriási dugót okoz Putyin látogatása Budapesten

Óriási dugót okoz Putyin látogatása Budapesten

Vlagyimir Putyin csak csütörtökön érkezik Budapestre. Az orosz elnök látogatása miatt ugyanakkor már keddtől jelentős forgalmi korlátozásokra, megállási tilalmakra, ezzel együtt pedig óriási dugóra kell számítani.

Hivatalos látogatásra érkezik hazánkba az orosz elnök, Vlagyimir Putyin 2017. február 2-án, csütörtökön. A delegáció érkezése és Putyin látogatása okán Budapest belvárosában számtalan helyen útlezárásra és parkolási tilalomra kell számítani.

Nem árt tehát komolyan venni a tiltó táblákat, mert a tilosban parkoló autókat a tulajdonos költségére szállíttatja el a rendőrség. Talán az elkövetkező három napban, keddtől csütörtökig érdemesebb a tömegközlekedésre váltani, mert Budapest belső kerületiben forgalomkorlátozásokra, ideiglenes parkolási, behajtási tilalmakra és az ezzel együtt járó hatalmas forgalmi dugókra kell számítani. 

A TEK rendelkezése szerint a megállási és parkolási tilalmat 2017. január 31-e 18 órától 2017. február 2-a 24 óráig az V., a VI. és a VII. kerületben rendelte el a rendőrség. A figyelmeztető táblákat pedig máris több közterületre kihelyezték.

Az alábbi közterületeken tilos a megállás, a behajtást is korlátozzák

2017. február 1-jén, szerdán nulla órától 2017. február 2-án, csütörtökön éjfélig

  • az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése – Október 6. utca – Erzsébet tér – Deák tér – Bécsi utca – Deák Ferenc utca – Király utca – Károly körút által határolt területen

Jelentős dugó várható az orosz elnök érkezése miatt

2017. február 2-án, csütörtökön nulla órától éjfélig

  • az idősebb Antall József rakpart – Kossuth tér – Akadémia utca – Nádor utca – Arany János utca  – Bank utca –  Hold utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Markó utca – id. Antall József rakpart által határolt területen.

 

Putyin látogatása miatt tilos lesz megállni

  • az M3-as autópálya ki- és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelytől a Kacsóh Pongrác úti felüljáróig
  • a Széchenyi Fürdő környékén mindkét oldalon
  • a Városligeti körúton
  • a Hősök terén
  • a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között
  • az Andrássy úton – beleértve a szervizutat is
  • az Oktogon teljes területén
  • a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Markó utca és a Paulay Ede utca között
  • az Alkotmány utcában
  • a Szalay utcában
  • a Zoltán utcában a Nádor utca és a Szabadság tér között
  • a Báthory utcában a Vértanúk tere és a Batthyány-örökmécses között
  • a Vértanúk terén körben és a Battyhyány-örökmécsesnél is
  • a Pesti alsó rakparton a Markó utca és Margit híd között
  • a Szabadság tér minden pontján
  • az Akadémia utcában a Garibaldi utca és a Kossuth tér között
  • a Vécsey utcában
  • az Aulich utcában
  • az Erzsébet téren.
Vlagyimir Putyin látogatása óriási dugókkal jár Budapesten
Vlagyimir Putyin látogatása óriási dugókkal jár Budapesten

Szakaszosan zárják le Vlagyimir Putyin látogatása miatt

2017. február 2-án fél 12-től délután 1 óráig, illetve 5 órától este fél 8-ig

  • a Ferihegy BLFNR2 “E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalat.

A rendőrség külön felhívja a figyelmet a forgalomkorlátozások betartására. De talán valóban jobb, ha ezen a napon az autókat inkább otthon hagyjátok és tömegközlekedéssel éritek el Budapest belvárosát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top