Így fosztják ki a kasszát fizetés közben – videó

nlc | 2017. Február 10.
Inkább bűvésznek kellett volna mennie a rendőrség által közreadott videón szereplő 25 éves férfinak, akit azért keresnek, mert zseniális kézügyességével ellopott két köteg pénzt egy magára hagyott pénztárgépből.

Egy bicskei áruházban fosztott ki egy magára hagyott pénztárat egy négytagú banda úgy, hogy azt bármelyik illuzionista vagy bűvész megirigyelné. Semmit sem vett észre a pénztáros abból, hogy az orra előtt rámolják ki a szomszéd kasszát. Ebben közrejátszott az is, hogy a tolvaj férfi társai épp elterelték a figyelmét, így a saját kasszájával volt elfoglalva.

Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!

A rendőrség lopás vétsége miatt indított eljárást a videón látható négy személy ellen, akik együtt érkeztek meg az üzletbe, és miközben egyikük fizetett, a mögöttük álló 25 év körüli férfi az üres pénztárhoz lépve, az ott található pénztárkasszát kinyitotta, és abból kiemelt egy köteg pénzt. A társaság ezt követően együtt távozott az üzlet területéről.

Aki felismerni véli őket, az hívja a 107-es vagy a 112-es telefonszámot, vagy közvetlenül a Bicskei Rendőrkapitányságot a a 06-22/566-020-as telefonszámon.

Exit mobile version