Mesevilágot varázsol a kórházi falakra egy miskolci anyuka és csapata

Dr. Mannheim Viktória több nyelven beszél, ma már elsősorban műszaki szakfordítással és szakértéssel foglalkozik. Mindig ügyesen rajzolt, szabadidejében gyakran kézműveskedett, a gyerekei szobáját is ő dekorálta. Amikor kisebbik fiával többször várakoztak a kórház folyosóján, elhatározta, hogy a gyermekek kedvéért színes könyvet varázsol a falra. Az első intézmény, amelyik örömmel fogadta, a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ Gyermek Rehabilitációs Osztálya volt. Viktória a Rotary Club Miskolc tagjaként először azt a helyiséget festette ki, ahol a bentlakásos, jórészt mozgássérült vagy Down-szindrómás gyerekek esznek, játszanak.

Hatalmas Micimackó került a falra, az elmaradhatatlan Fülessel, Tigrissel. Kedvenc mesekönyvéből idézet is került mellé, az, amit Viki nagyon fontosnak tart: “Tudod, Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják, szeretetnek.”

Az első két évben Viki egyedül dolgozott.

Mégis gyorsan híre ment, hogy van egy anyuka, aki teljesen ingyen megszínesíti a falakat. Megkereste őt kórház, óvoda, bölcsőde. Nekik csak a falfelületet kellett adniuk, Viki pedig az alapozás után néhány nap alatt készen lett a dekorálással. Mindent ő vitt, a színező pasztától az ecsetekig. Aztán egyszer csak már olyan sokan keresték, hogy nem győzte a munkát. 

“A festés jószándékból indult, a kórházi falfestés egyszerűen elindított bennem egy lelki folyamatot. Amikor egy bölcsi jelentkezett, azt sem volt szívem visszautasítani, de nincs annyi hétvége a naptárban, amennyit kitett volna a festési idő.

Elhatároztam, hogy keresek magam mellé segítőket, akik hasonlóan gondolkoznak. Az ismerősök között és a közösségi médiában toboroztam. Nagyon hamar állandó kis csapat állt mellettem. Jelentkezett egyetemista, többunokás nagymama – de zömében mégis anyukák jöttek. Velük is azt történt, ami velem, megszerették a munkát – mindenre képesek voltak a gyerekek mosolyáért.

Önzetlenül, fáradtságot nem ismerve. Én is így vagyok vele, egy-egy elkészült festés után nem az az igazi elégedettség, ha látom a falat színesen, vidáman, hanem amikor a gyerekek meglátják. Az ő boldogságuk, ragyogásuk, ami folyamatos rajzolásra bír!”

“Festékre költök a legtöbbet”

A munka önkéntes alapon megy. Viki az, aki kezdetektől előrajzol – figurákat, mintákat, megtervezi a képet. Ezt azóta sem engedte át másnak, ez az ő feladata. A többiek festenek, színeznek, sokakat ő maga tanít be. Mindig megkérdezik az adott intézményt, hogy mit szeretnének – ezt sokszor maguk a gyerekek döntik el. Micimackó és a Bogyó és Babóca nagy sláger, de ma már saját illusztrációjuk is van, amit az egyik önkéntes, Guttyán Mariann tervez a csapatnak. Manók, pitypang, erdő, állatok elevenednek meg a festményeken.

Viki saját pénzből vásárolja meg a festékeket, az eszközöket – ő így jótékonykodik. De az is előfordult már, hogy valaki hallott a kezdeményezésről, és külföldről küldött színező pasztát, vagy a helyi festékbolt egyszer csak több doboz festékkel állított be a helyszínre.

“Ami igazán sokba kerül, ha elhagyom Miskolcot. Akkor már számolnom kell az útiköltséggel, az esetleges szállással – meséli Viki. – Kezdetben a miskolci önkénteseimmel mentem, de rájöttem, hogy helyben is mindig akad, aki nem rest, és képes egész nap a létráról ágaskodni, hogy szebb legyen a környezete. A legtöbb idő nem is festéssel megy el, hanem a szervezéssel. Egy-egy projekt mögött minimum egy hónapon át tartó levelezés áll. Ebbe beletartozik az engedélyek beszerzése, például hogy beállhassak a kocsimmal a kórház területére, vagy a szállásfoglalás. Egyre többször történik meg, hogy kapok egy ideiglenes fekhelyet a nővérszálláson vagy barátoknál. De pont arról van szó, hogy ahol én festek, ott kevés a költségvetés, a festésre biztosan nem futná.

Pedig egész más úgy várakozni a folyosón vagy hosszú heteket lenni egy kórteremben, hogy az nem rideg, nem zöld vagy fehér, hanem színes. Hiszem, hogy ez is gyógyít!

Vannak mások is az országban, akik falakat festenek, de sokan pénzért, üzleti érdekből, kutya összegeket kérve. Az én munkám alapja az önzetlenség, a támogatás. Idén viszont, hat év után, mi is egyesületté alakulunk, mert ebben a formában pénzadományt is el tudunk fogadni. Erre az egyre a növekvő anyagköltség miatt nagy szükségünk lesz.”

Pillangók és szagtalan festékek

“Az első munkáim óta sokat finomodott a technikám: satírozok, szivacstechnikát alkalmazok, megjelentek a tónusok – magyarázza Viki. – Nem hiányzik a kontúrozás sem. Sokszor az nehezíti a munkánkat, hogy milyen a fal minősége. Ha nincs jól glettelve, sok festékrétegre kell rádolgozni, az probléma. Legutóbb a Kun Klaudia Alapítvánnyal működtünk együtt – ők vállalták magukra a kórtermek alapozását, felújítását. Az egyik fal lime színű lett, a másik rózsaszín. Át kellett gondolnom a fedőszíneket, mert a zöldessárga elnyelte a sárgát, a rózsaszín a lányok kedvencét. Mindig van mire figyelni. Gyermekbarát színezőpasztát használok, töményen, diszperziós közegen és akril művészfestéket csempefelületen. Ezeknek nincs illata, nem zavarja az óvodában tartózkodó vagy a kórházi osztályokon fekvő gyermekeket. Arra is figyelek, hogy mosható legyen a fal, van, ahol ez követelmény.”

Viki szívéhez rendkívül közel állnak a mozgássérült és fogyatékkal élő gyermekek. És bár a falfestéseket úgy vállalja el, ahogy időrendben jelentkeztek nála, ha olyan intézmény keresi meg, ahol ilyen gyerekek élnek, kivételt tesz, és hozzájuk soron kívül is elmegy.

Azok a kórházak, ahol daganatos gyerekek fekszenek, a legnehezebb lelki teher. Előre fel kell készülnöm, és az is előfordul, hogy ki kell mennem, kisírni magam. Ezt ők nem láthatják, nekik erőt kell adnom, vidámságot kell csempésznem. Azok a családok, akik ezzel a teherrel élnek mindennap, a legkevesebb, hogy valakitől, akinek hétköznapi élete van, támogatást kapjanak.

Hat évvel ezelőtt kezdődött. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai karának volt docensnője, két kisfiú édesanyja, Mannheim Viktória a szabadidejében gyerekkórházak és gyermekintézmények sivár falát kezdte mesefigurákkal szépíteni. Az első munkája 2011 márciusában készült el. Azóta több tucat intézmény lett barátságosabb, ma már az ország minden pontjára hívják őt és önkéntes segítőit.

Az először csatlakozott önkéntesek kézzel festett egyenpólót viselnek a festéshez, ezt egy pillangó díszíti, és ez került a logóba is, amit nemrég terveztek maguknak.

“Már az elején feltűnt, ha a gyerekek kívánhatnak, a legnépszerűbb figura a pillangó. Óvodások, iskolások, beteg gyermekek – mind-mind szeretnék látni, ahogy színesen, pompás szárnyakkal repül. Valahogy a szépséget, a gondtalanságot, a szabadságot jelképezi nekik. Így amikor arról kellett döntenünk, hogy mit viseljünk, amikor dolgozunk, nem volt kérdés, hogy egy lepkét rajzolunk a pólóra.”

Vikit családja is támogatja. Sokszor mennek segíteni, de ha otthon kell tartani a frontot, akkor az is megy, hiszen ilyenkor előre megfőz a fiúknak. Az akcióhoz ma már közel 200 önkéntes csatlakozott, legközelebb Siófokon festenek majd – ahogy a szlogenjük szól:

Ecsetre fel a Gyermekekért!