Egészség

“Nem drága eszközökre, hanem elfogadásra és pozitív hozzáállásra van szükségünk” – összefogás az OPAI-ban

Néhány hete felrobbantotta az internetet egy lelkes magyar addiktológus, aki a Facebookon hirdette meg a Nyírő Gyula kórház egyik zord téglafalának felújítását. A megmozdulás július 5-én lesz, mi viszont a kábítószer-ellenes világnap alkalmából utánajártunk, mi lett a felhívás utóélete.

Dr. Petke Zsolt addiktológus, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető főorvosa június 5-én tette közzé felhívását, amelyben graffitiseket keresett, hogy művészetükkel kicsit feldobják az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI) található téglafalat, ezzel pedig az osztályon kezelt emberek hangulatát. A Facebook-poszt nem várt sikert ért el, rövid idő alatt több mint másfél millió emberhez jutott el. Megkerestük dr. Petke Zsoltot, és megkérdeztük, hogy áll most a projekt.

Falfestéstől az összművészeti nyári fesztiválig

“Spontán ötletként írtam ki a Facebookra, hogy graffitiseket keresek, erre másnap már égtek a vonalak, tévéstábok tolongtak a lehetőség miatt – mesélte kérdésünkre válaszolva a szakember. – Itt az OPAI-ban egyébként már régóta foglalkozunk művészetterápiás kezelésekkel, az itt dolgozó kollégák nagy része még a régi Lipóton »szocializálódott«, ahol a »klienseket« rendszeresen foglalkoztattuk ilyen módon. Most pedig, a hatalmas lelkesedést látva, arra gondoltunk, hogy egyfajta nyári fesztivált kerekítenénk a dolog köré. Lesz koncert, színházi előadás, nyílt csoportok (például anonim alkoholisták számára), de az érdeklődők számára azt is szeretnénk megmutatni, hogy milyen a művészetterápiás vagy a meseterápiás kezelés.”

Az a bizonyos téglafal (Fotó: OPAI)Az a bizonyos téglafal – fotó: OPAI

Graffititől a közösségi térig

Dr. Petke Zsolt felhívására mintegy 70 művész jelentkezett, akik mind önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül vesznek részt a felújításban. Az említett fal mögött egyébként egy lepusztult épület is található, jelenleg itt kezelik az OPAI pácienseit.

“Szeretnénk ezt az épületet is felújítani, ahol egy úgynevezett »józan« kávéházat alakítanánk ki – magyarázta a főorvos. – Ennek az volna a lényege, hogy a kliensek egy picit barátságosabb környezetben tudjanak leülni az orvosokkal, terapeutákkal, ne pedig egy rideg, »orvosi« környezetben történjen a kezelés. De egy szabadtéri színpadot is szeretnénk felállítani, mivel ahogy mondtam, gyakran vannak nálunk színielőadások, ahol a saját klienseink is fellépnek: van színtársulatunk, együttesünk, DJ-nk is, de például Scherer Péterék, illetve Müller Péter Sziámiék is gyakran előfordulnak nálunk. Eddig erre egy előadószerű teremben volt lehetőség, jó lenne ezt picit kivinni a szabadba, hogy nyáron, amikor jó idő van, ott is tudjunk előadásokat tartani.”

A józan kávéház az ilyen, barátságtalan termeket váltaná fel (Fotó: OPAI)A józan kávéház az ilyen, barátságtalan termeket váltaná fel – fotó: OPAI

Nyírő Nyár

Az OPAI a Happy Office csoporttal együttműködve vág bele a felújításba, a megmozdulásnak a fenti nevet adták. Dr. Petke Zsolt elmondta, hogy szeretnék ezt a jövőben akár 4-5 napos fesztivállá is kibővíteni, ahol a kliensek mellett az érdeklődők is megismerkedhetnek az addiktológiai kezelések módszereivel, de azt is szívesen látják, aki “csak enne egy gulyáslevest és beszélgetne egy kicsit”.

“Szerencsére a kórház vezetése támogatóan állt az ötlethez, és azt mondták, a festés előtti vakoláshoz szükséges pénzt valahogy összedobják – mondta dr. Petke. – Bár a magyar kórházak általában nincsenek jó helyzetben, a pszichiátria esetében szerencsés, hogy nekünk nem drága eszközökre, hanem elfogadásra és pozitív hozzáállásra van szükségünk. Mi pedig akkor is dolgoznánk, ha ez az egész nem jött volna össze, legfeljebb picit zordabb körülmények között tennénk. Egyébként a falban található 36 olyan téglakocka is, amit lemosható festékkel tervezünk kifesteni, hogy a későbbiekben a klienseink maguk is átfesthessék, és így ők is bekapcsolódhassanak abba, hogy a környezetet picit barátságosabbá tegyük.”

Nem börtön, kórház (Fotó: OPAI)Nem börtön, kórház – fotó: OPAI

A megmozdulásra július 5-én kerül sor, minden résztvevő jótékonyságból vállalta a részvételt, a graffitisek maguk hozzák a festéket, a falra kerülő alkotás végső koncepcióját pedig közösen alakítják ki.

“Ez jövő hétfőre elkészül, mint ahogy a fellépők névsorát is akkor véglegesítjük – tette hozzá az osztályvezető főorvos. – De a graffiti terve csak iránymutató lesz, ha itt a helyszínen más ötlet vetődik fel, akkor azt fogjuk megvalósítani; van olyan is, aki azt javasolta, hogy a falat futtassuk be repkénnyel, ha eljön, és a többiek is jónak látják, semmi akadálya, hogy egy részt üresen hagyjunk, hogy növényekkel lehessen beborítani.”

A szervezők egyébként a Happy Office weboldalán várják lelkes önkéntesek jelentkezését, akik bármilyen módon hozzájárulnának a rendezvény sikeréhez. A falfestéssel egybekötött vidám nyári fesztiválra pedig július 5-én kerül sor az OPAI-ban.

További cikkek a függőséggel kapcsolatban az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top