Szabadlábra került a rendőrnőt elgázoló kamionsofőr

nlc | 2017. Február 23.
Nincs már előzetes letartóztatásban az a román kamionsofőr, aki kamionjával elsodorta az éppen intézkedő rendőröket az M5-ös autópálya leállósávjában február közepén. A rendőrök egyike a helyszínen meghalt.

Úgy döntött a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, hogy nem kell előzetesben töltenie a tárgyalásig hátralévő időt annak a kamionsofőrnek, aki figyelmetlensége miatt elsodort két intézkedő rendőrt, akik közül egy a helyszínen életét vesztette. A bíróság szerint a bűncselekmény súlya nem alapozza meg a szökés, elrejtőzés veszélyét.

“A bírói tanács megvizsgálta a gyanúsított életkörülményeit, valamint figyelembe vette az egyéb tárgyi és személyi tényezőket, mely alapján nem következtetett arra, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne” – írta a törvényszék.

A román állampolgárságú kamionsofőr február 13-án reggel a vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Szeged felé haladt az M5-ös autópályán. A férfi azonban nem a vezetésre figyelt, hanem a jármű rádióját próbálta beállítani, emiatt hajtott a leállósávba, ahol hátulról nekiütközött egy rendőri intézkedés alá vont személygépkocsinak és az előtte álló személyautónak. A kamion elsodorta a járművek mellett álló rendőröket, a balesetben az igazoltatott jármű vezetője és ez egyik rendőr súlyos sérüléseket szenvedett, egy rendőrnő pedig a helyszínen meghalt. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság reggel közölte, hogy a balesetben meghalt rendőrnő búcsúztatását csütörtökön tartják, a család kérésére a sajtó kizárásával.

 

Exit mobile version