Búcsú a tartós tankönyvektől

nlc | 2017. Február 23.
Nem kötelező többet tartós tankönyveket használniuk az iskoláknak, mostantól újra aláhúzhatnak és jelölhetnek a kisdiákok a könyvekben.

A tartós könyvekkel a rossz helyzetben lévő családokat akarta segíteni a kormány, a 2013/14-es tanévben lett kötelező, eleinte az alsós évfolyamokban, majd a felső tagozatban is. A tartós könyvekben a diákok nem jelölhettek meg semmit, a rendszer komoly szakmai tiltakozást váltott ki.

A Magyar Nemzet vette észre egy tervezetben, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma végleg kivezeti a tartós tankönyveket az első és a második évfolyamból. A döntést azzal indokolják, hogy a hatásvizsgálat szerint az “Életkori sajátosságok, valamint az első évek tankönyveihez fűződő érzelmi kapcsolat miatt mindenképp előnyös a kisiskolások saját tankönyvekkel való ellátása.” 

A tartós tankönyvek végleges visszavonását megelőzte a Meixner Pedagógiai Egyesület tavaly indított petíciója is, amiben azért álltak ki, hogy töröljék el az intézkedést az első négy évfolyamon. A tanárok szerint megnehezítette az alsó tagozatos gyerekek oktatását, hogy semmit sem jelölhettek meg a szövegben.Ennek eredményeként már tavaly sem volt kötelező az első évfolyamokban használni a tartós könyveket, de hivatalosan eddig az erre vonatkozó rendelet nem módosult.

 

Exit mobile version