Egy Bács-Kiskun megyei kis falu egyik portájához érkezünk meg a csupa virág tavaszban. A kutya után Brinkusné Margó, az anyuka fogad, aki pár hónapja nevelőanya is, külsős nevelőszülő az SOS Gyermekfalvak hálózatánál.

A fiatal külsejű, madonnaarcú nő rögtön meglep: négy vér szerinti gyereke van, akik közül a legidősebb húszéves, a legkisebb tíz.

Margó húszévesen lett anya, korábban dolgozott konyhán és vendéglátásban, azóta otthon van a gyerekekkel. Mivel a kamaszlányai már Kecskemétre járnak középiskolába, és a városban élő nagyszülőknél laknak, Margó a kisfiával maradt, és úgy érezte, van még kapacitása gyereknevelésre, más munkalehetőség pedig nincs a közelben.

“A gyerekekhez értek valamennyit, ha a négyet fel tudtam nevelni, tudok segíteni olyan gyerekeknek is, akiknek szüksége van erre“ – szerénykedik. Bár látszólag ideális család az övék, kemény tapasztalatokat is szerzett, amelyeket tud a más gyerekeinek nevelésében hasznosítani. A három nagylány az első férjétől van, aki csúnyán vált el tőle.

A nagylányom ötéves volt, mikor a volt férjem egy évre elvitte tőlem. Megjártam a hadak útját, egy évig harcoltam érte, végül a bíróság nekem ítélte. Utána 2-3 alkalommal jött látogatóba a volt férjem, de már 13 éve nem is látták a lányok, gyerektartást sem fizet.

A trauma nyomot hagyott a gyerekekben, a középső lány máig nagyon anyás. A második férje viszont teljesen magáénak tekinti a gyerekeket, ők pedig apának szólítják. Így nemcsak gyanították, de már kipróbálták, hogy a család elboldogul olyan gyerekekkel is, akik nem mindenkinek vér szerintiek.

Első neveltnek egy két és fél éves ikerpár érkezett Margóékhoz, Diegó és Dominik.

A kisfiúk addig a kecskeméti SOS Gyermekfaluban éltek egy másik nevelőszülőnél, ahol sok volt a pici, így kevesebb figyelem jutott rájuk. Az ikerpár két hét alatt beilleszkedett.

“A pelenkáról és a cumisüvegről szoktattam le őket kezdésnek, azóta Diegó már éjszakára is szobatiszta” – mondja Margó. A fiúk 8 hónapos koruk óta élnek az SOS-ben. Az anyukával van kapcsolattartás, havonta egyszer Pestre viszik a nevelőszülők a gyerekeket, ahol találkoznak. A hazagondozásra nem nagyon van esély: a 24 éves nőnek már öt gyereke van négy férfitól, nem együttműködő a hatóságokkal, és ennyi gyereket nem tudna eltartani, azonban a látogatáshoz ragaszkodik, így egyelőre örökbe adásról sincs szó. A fiúk apja ritkán jön el, de akkor hoz ruhát, cipőt a gyerekeknek. Anyuka általában csak chipset, édességet. Nehéz ügy, ha havi egyszer látja, akkor nyilván próbálja kényeztetni a gyerekeit.

Mi lesz, ha az ikrek esetleg örökbe adhatók lesznek?

“Akkor elengednénk őket, hadd nőjenek fel normális családban, de biztos nehéz lesz” – mondja Margó párás tekintettel. Ha maradnak, akkor viszont szeretné felnevelni, taníttatni őket, ugyanúgy, ahogy a sajátjait. A kamaszok mind jó tanulók, ketten is kéttannyelvű iskolába járnak, a nagylány már háromszor járt Strasbourgban az Európai Parlamentben, ugyanezt a támogatást szeretné a család az ikreknek is megadni. Ez persze még messze van, egyelőre óvodába járnak délelőttönként a kisfiúk, és jól érzik magukat Brinkuséknál.

És hogy tapasztaltak-e előítéletet a srácok barna bőre vagy nevelt státusza miatt? “Itt nincs előítélet, a falu 90 százaléka nevelőszülő“ – mondja Margó. A nevelt gyerekek miatt működik az ezer lelkes faluban még az iskola. Az oviban is mindenki ismeri, szereti a vidám, vagány kisfiúkat. Ha máshova megy, akkor persze előfordul, hogy alaposan megnézik a hófehér bőrű anyukát, ha a két csokiszínű kisgyerekkel jelenik meg, de ezzel ő nem foglalkozik. Ha kérdezik, megmondja, hogy nevelt gyerekek. Ha pedig azt kérdezik, hány gyereke van, azt feleli: hat. Ő ugyanúgy a gyerekeinek tartja Diegóékat is.

A hétköznapok persze nem egyszerűek hat gyerekkel.

Ha bárhova mennek, csak két kocsiba fér be a csapat. Az ikrek pedig dupla figyelmet igényelnek, eljátszanak, de hamar össze is kapnak, ahogy a testvérek szoktak. Margó mindenből kettőt vesz nekik, de nem egyformát, hogy az óvónők meg tudják különböztetni őket. A szobájukban két nem egyforma dömper és két markoló díszeleg. A gyerekek párosával osztoznak a szobákon. A konyha pedig ki van tapétázva a nagyobb gyerekek órarendjével, hadd lássa az anyuka, mikor van szünet, hátha telefonálni kell az iskolába.

Míg beszélgetünk, pittyeg a mobiltelefonja: “a 16 éves lányom unatkozik az iskolában és velem csetel.” A lányok szobájában két szentkép, az előző lakótól örököltek, de megtartották. Vallásosak, bár nem minden héten mennek templomba, de ha igen, akkor viszik a kisfiúkat is. Hogy meg vannak-e keresztelve az ikrek? Ezt nem tudják.

Egy nevelt gyereknél nagyon sok a hiányzó részlet, viszont, ha a gyerek majd nagyobb lesz, őket fogja kérdezni. A fiúk egyelőre nem fogják fel, ki a vér szerinti anya az életükben, nem kérdeznek, a régi nevelőszülőt sem emlegetik, akinél közel két évet töltöttek. Margót Anyának, a szüleiket Mamának, Papának szólítják, de nyilván hamarosan meg kell tudniuk, milyen státuszban vannak itt.

Hogy milyen nevelőszülőnek lenni?

“Én szülőnek érzem magam” – mondja egyszerűen Margó. Az se zavarja, hogy ellenőrzik, a tanácsadót inkább vendégnek tekinti, nem hivatalos személynek. Margó azt mondja, igazi nehézséget még nem tapasztalt a nevelt fiúkkal, legalábbis olyat nem, amit ne tudott volna a saját szülői múltjából merítve megoldani.

Igazi feketeöves anyuka. Hogy mi nehéz? A kétszáz bárány ellátása. Ezt is Margó végzi, amiben Dominik és Diegó lelkesen segédkeznek, míg Margó a lucernát pakolja, ők szaladgálnak a hodályban.

A két háromévesnek csupa móka a falusi élet: “mindent szeretnek: labdázni, futni, ugrálni, játszani, motorozni, tegnap kocsit mostunk, és abban is segítettek.”

Kisebb fegyelmezési gondok előfordulnak, ahogy bármely kisgyerekes családban. “Tegnap ebéd után nem akartak aludni, én meg mondtam, ha nem alszol, nem mész ki az udvarra. Volt sírás, dacoskodás, de nem engedtem ki őket. Ma aludt mindkettő. Muszáj következetesnek lenni, ha nem alszik, akkor nyűgös, fáradt, hisztis, semmi nem jó. Ha kialussza magát rendesen, akkor olyan jól eljátszanak az udvaron, hogy hétkor alig bírom berángatni őket a fekvéshez.”

Margó férje csak este van otthon, egy közeli vágóhídon dolgozik. Ő is elfogadja a gyerekeket. “Ő választotta őket!

A férjemmel és a középső lányommal mentem először megnézni őket, mert ők voltak itthon. Rögtön mondták, hogy nekik ez a két gyerek kell, nem más.

Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülőket keres. A jelentkezés részletei itt olvashatók.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

• “Egy koszos cumisüveg volt az összes tulajdona, meg a rajta lévő kis ruha” – nevelőszülők mesélnek
• “Végigcsináltuk az örökbe adást, de közben belehaltunk” – egy nevelőanya hétköznapjai
• “Előtte egyet se neveltem, és rögtön kaptam hatot, hát normális vagyok én?”