Stabil bevételi forrást talált a BKK – sírhatnak a bliccelők

nlc | 2017. Május 30.
Most nagyon lapogathatják a Budapesti Közlekedési Központban annak az embernek a hátát, aki kitalálta, hogy szigorúbban lépjen fel a társaság a bliccelőkkel szemben. Az eredmény: 1,5 milliárd forintnyi pluszbevétel csak a pótdíjakból.

Leadta a BKK Zrt. az éves pénzügyi beszámolóját, amelyből kiderül, hogy összesen 1,5 milliárd forint bevételt hoztak a befizetett pótdíjak. Leginkább az utólagos befizetések ugrottak meg, amelyekből hetven százalékkal több folyt be, mint tavaly. A helyszíni bírságolásból csak harmadával tudtak többet beszedni, mint 2016-ban.

Csepp a tengerben

Jól hangzik az 1,5 milliárdos, csak pótdíjakból származó bevétel, ám ha mellétesszük, hogy 23 milliárd forint követelése van még a BKK-nak az utazóközönség felé, már közel sem olyan szép a szám. De egyből szebb lesz, ha tudjuk, hogy egy évvel korábban még 27,5 milliárdot tett ki az utasok tartozásának összege.

Egyre kevesebb utas próbál meg bliccelni, és egyre többen vesznek jegyet, 2016-ban 61,7-ről 63,7 milliárdra emelkedett a jegy- és bérletértékesítésből származó bevétele a BKK-nak, amely így összesen 89,3 milliárd forint bevételre tett szert, ebből az adózott nyeresége 283 millió forint volt, 112 százalékkal több, mint a tavalyi 113 millió forint – írja az Mfor.

Exit mobile version