Munkaerőhiány van a diákoknál is

nlc | 2017. Június 05.
A nyári diákmunka területén is tapasztalható a munkaerőhiány a kevesebb tanuló, illetve a több álláslehetőség miatt – mondta Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára.

Évek óta egyre kevesebben tanulnak a felsőoktatásban, ugyanis míg 2007-ben még 470 ezer hallgató járt az egyetemekre, főiskolákra, addig jelenleg már csak 290 ezren – írja az MTI.

Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének főtitkára elmondta: nyári diákmunkát három formában lehet vállalni. A diákok legnagyobb része iskolaszövetkezeteken keresztül dolgozik, ekkor úgynevezett tagsági közreműködésről szóló megállapodást kell aláírniuk, míg az iskolák által szervezett gyakorlatokon tanulói, hallgatói munkaszerződést, a szülők munkahelyén pedig rendes munkaszerződést kell kötniük.

A DiákÉSZ főtitkára szerint az iskolaszövetkezeteken keresztül történő munkavégzés előnye, hogy a munkabérből nem vonják le a 18 százalékot kitevő járulékokat, a munkaszerződéssel végzett munkánál pedig az így eltöltött időt figyelembe veszik majd a nyugdíj meghatározásánál.
Nyári munkát 16 éves kortól lehet vállalni, a 18 év alatti diákoknak azonban szülői hozzájárulást is be kell mutatniuk.

Exit mobile version