Páva zúzott az italboltban – videó

nlc | 2017. Június 07.
Több száz dollárnyi kárt okozott az a páva, amely betért egy Los Angeles-i italboltba hétfőn. Csak 90 perc után sikerült megfogni a madarat, amely elfogása közben nem volt tekintettel az üzlet berendezésére.

Egy vásárló hívta fel a 21 éves Rani Ghanem figyelmét arra, hogy egy páva van az italboltjukban, amelyet szüleivel együtt vezetnek. A fiatal főiskolás megpróbálta maga kiterelni a pávatyúkot az üzletből, de az nem tágított, hanem harciasan lépett fel a kitessékelés ellen.

Ghanem hívta a 911-et, majd kisvártatva megjelent egy vadőr egy merítőszákkal, és azzal igyekezett befogni a pávát, amely ekkor már a bolt egyik felső polcán ücsörgött. Amikor a madár leverte az első üveg bort, már mindenki sejtette, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Ahogy közeledett a háló a pávához, az egyre több palackot döntött fel és tört össze.

“Remek ízlése van, meg kell hagyni” – viccelődött Ghanem, miután 90 perc és 500 dollárnyi károkozás után sikerült behálózni a pávát, amely sértetlenül megúszta a kalandot.

A pávák védett madárnak számítanak az államban, tömegesen élnek a Los Angeles melletti San Gabriel-hegységben, ahová 1900-as években telepítették be őket Indiából. Elpusztításukért pénzbírság és börtönbüntetés is járhat – írja az AP News.

Exit mobile version