Mintha folyamatosan nőne azok száma, akik angolul akarnak tanulni. Ti is így érzitek?
J: Abszolút. Ha bárki megtudja, hogy angoltanár vagyok, az első reakciója az, hogy neki is folytatnia kellene a tanulást. Kevés ember van, akinek ma nincs szüksége az angolra. Ráadásul gyakorlatilag az összes korosztályt érinti a kérdés, sokan már az óvodáskorú gyereküket szeretnék angolórákra járatni, a nagyobb gyerekek szülei gyakran nincsenek megelégedve az iskolai haladással, gimnáziumban még jelentősebb a lemaradás, vagy “csak” szeretnének a diákok minél hamarabb nyelvvizsgát.
Sz: Később a diplomaszerzés miatt van szükség rá. Munka mellett pedig sokan azért jönnek, mert nem beszélnek eleget, illetve jó pár tanítvány kezdett el tanulni a gyes alatt. A tanítványaim közel egyötöde külföldre szeretne menni, néhányuknak már meg is van a helyük, egy másik egyötöd külföldön él, és Skype-on tanul angolt nálam.
J: Összeírtam egyszer, hogy mi a felnőttek elsődleges motivációja az angollal, ezt az első órán mindig ki is szoktam osztani. A legtöbben azt írják, a munkájukhoz kell. De ugyanígy igaz, hogy sokan rosszul érzik magukat attól, hogy nem tudnak angolul, vagy szeretnének lépést tartani a gyerekkel.
Skype-on ugyanolyan hatékony egy óra, mint személyesen?
Sz: Magam is szkeptikus voltam, de hamar be kellett látnom, hogy tévedtem. Ha tökéletes az internetkapcsolat, és van kamera, pontosan ugyanolyan hatékony. Teljesen kezdőknél, mondjuk, nem javaslom, náluk többet kell írni még, a szövegértésüket is az segíti, ha élőben hallják a hangom. De haladóknál teljesen jól működik a dolog. Nyitva hagyom például valamelyik chatboxablakot a laptopomon, és ha nem tud leírni egy szót, már küldöm is neki online. Kifejezetten szeretik a diákok, hiszen nem kell odautazni a tanárhoz. Voltak, akik eleinte óvatosságból azt mondták, csak kipróbálnák egyszer, utána szinte az összes órát így tartottuk.
Említettétek az óvodásokat. A legtöbb szülő már ebben a korban forszírozza ezt a kérdést?
J: Rengeteg szülőnek meggyőződése, hogy ha korán beíratják a gyereküket egy tanfolyamra, akkor később jelentős előnyben lesz azokkal szemben, akik mondjuk csak a harmadik osztályban kezdték a tanulást. Ugyanakkor annak, hogy havonta 10-20 ezret kifizessen valaki azért, hogy hetente egyszer-kétszer félórás foglalkozásra járjon a gyerek egy trendi klubba, nos, ennek nem sok értelme van. Pláne úgy, hogy valójában egy ilyen programnak az a lényege, hogy otthon is állandóan hallgatni kell a mondókákat, erre pedig néha kifejezetten nehéz rávenni egy gyereket, pontosan ezért vinné a szülő őt egy tanárhoz. Rengeteg jó videó létezik kids’ stories vagy English as the second language (ESL) kulcsszavakkal, ha egy szülő kicsit is beszél angolul, és szeretné, hogy a gyerek rendszeresen hallja a nyelvet, keressen rá, és kapcsolja be naponta húsz-harminc percre. Ez amúgy tényleg hasznos lehet, elsősorban abból a szempontból, hogy a gyerek hamar hozzászokik egy másik nyelvhez.
Sz: Egyetértek. Mert mit is lehet egy tanév alatt megtanulni? Színeket, gyümölcsöket, állatneveket, esetleg pár mondókát. A kollégák szerint ezeket nyáron szinte teljesen elfelejti egy pici gyerek, szeptemberben tehát nagyjából mindent kezdhetnek elölről. Más a helyzet, hogy ha valaki hetente több alkalommal tudja biztosítani az angolórákat a gyerekének. De ennek sem csak a szókincs miatt van jelentősége, hiszen azt később bármikor könnyen felszedheti, hanem a kiejtés miatt. Ezt ilyenkor lehet a legkönnyebben elsajátítani. Egyszerűen rugalmasabbak a hangképző szervek, ezért pontosan tudja utánozni a gyerek, amit hall. Ettől függetlenül az angol kifejezetten könnyű nyelv (leszámítva a helyesírást), bármikor meg lehet tanulni két-két és fél év rendszeres tanulás mellett, jó tanárral, kis csoportban. Semmi értelme siettetni a dolgot.
Van más kérdés, amivel fel lehet titeket idegesíteni?
Sz: Nekem egy van még, az “és ti otthon angolul beszéltek a gyerekekkel?” Már miért beszélnénk? Az anyanyelvem a magyar, teljességgel abnormálisnak tartanám, ha nem magyarul beszélnék velük. Ráadásul a dajkanyelvet sem ismerem angolul, ahogy senki más sem ismeri a magyar nyelvtanárok közül, hacsak nem dolgozott bébiszitterként külföldön. Az, hogy angol szakos diplomád van, azt jelenti, hogy stabil felsőfokon beszélsz, és birtokában vagy a megfelelő módszertannak a tanításhoz. A babákkal, kisgyerekekkel való kommunikáció egy másik nyelv, egy szinte teljesen másik szókinccsel, amit az egyetemeken természetesen nem tanítanak.
Azt mondtátok, egyre többen tanulnak angolul, de egyre többen nyelvvizsgáznak is?
J: Valahogy úgy van ez, hogy a diplomaszerzésig nagyobb jelentősége van ma egy nyelvvizsgának, mint rég, és kifejezetten sokan ambicionálják a papír megszerzését az érettségi előtt is. Utána ez szinte eltűnik az igények közül.
Sz: Felnőttkorban nem a bizonyítványra vágynak az emberek, hanem magára a tudásra. A munkáltatók részéről pontosan ugyanez a helyzet. Beírhatod, hogy középfokú nyelvvizsgád van, de úgyis tesztelik, és a második mondat után kiderül, hogy ér-e bármit is a bizonyítvány.
Apropó pénz. Mennyi ma egy angolóra?
Sz: Az alsó határt nem tudom, de a tapasztalt tanárok a fővárosban 3-5 ezer forintot kérnek egy hatvanperces óráért. Én 3000-4000 forint között keresek, attól függően, hogy hányszor jár valaki egy héten, illetve, szakmai/üzleti vagy általános angolról van-e szó.
J: Nagyjából én is, de igyekszem ezt egyre inkább a 4000 forinthoz közelíteni. Egy órában a készülés is benne van.
Ha mégis nyelvvizsga, akkor melyik?
Sz: ECL vagy BME. A többi vagy nehezebb, vagy lényegesen drágább, vagy olyan minimális benne a kihívás, hogy nem sokat ér.
J: Sokan a TELC-et választják.
Sz: Jó a TELC is, már akinek van kedve külön a nyelvtannal bíbelődni.
Én mindenhol az Eurót hallom.
Sz: Tévedés. Alig adnak időt az írásbelin. 35 perc alatt kell megcsinálni a readinget, ami három, azaz három hosszabb olvasmányból, és hozzá tartozó feladatból áll. Az átlag diák számára ez irreális. A szóbeli könnyű, ez tény.
Szerintetek mi a legnehezebb a felnőtteknek az angoltanulásban?
J: A kitartás. Olyan ez, mint bármi más, az elején nagy a lendület, aztán sokaknál elfogy. Nehezíti a dolgot, hogy valójában sosincs vége, tehát nincs az embernek az az érzése, hogy megcsináltam, kész, vége. Ebből a szempontból hatalmas előnyt jelentenek a céges angol tanfolyamok, amiken akár évekig lehet munkaidőben tanulni. Az egyetlen hátránya, hogy mivel a cégek fizetik, nem feltétlenül hiperaktívak a diákok az otthoni tanulásban.
Kezdőknél mindegy, hogy csoportos vagy egyéni képzés?
J: Ha teljesen kezdő lennék, én magam is csoportba mennék, ilyenkor még könnyű otthon hozzá gyakorolni. Utána nagyon jó összeállni ketten, hárman. Ha ugyanis hasonló az érdeklődés, hasonló a motiváció, és hasonlók esetleg a képességek is, nagyon jól lehet haladni, a költségek ugyanakkor megoszlanak.
Sz: A csoportos angol is lehet szuper, létszámtól függően persze. Haladó csoportokban négy fő fölött már nem sok idő jut arra, hogy a diákok a tanárral, a tanárhoz beszéljenek, párban pedig sok hibát hallhatnak.
J: Az ad hoc összeállított csoportokban sok a rizikófaktor, akkor is, ha elvben ugyanarról a szintről indulnak a diákok. Ha valaki hosszú hetek gyakorlása után sem tudja megtanulni a do/does-t, könnyen a társai agyára mehet.
Létezik nyelvérzék? Elképzelhető, hogy valaki soha nem tud megtanulni egy nyelvet helyesen és kreatívan használni?
J: Minden tudományos vagy annak tűnő, elfogadó és nyitott állítás ellenére, húsz év tanítás után állítom, hogy igen, létezik nyelvérzék. Testre szabott módszer ide vagy oda, valakivel negyedannyi idő alatt el lehet jutni ugyanoda. Ettől függetlenül természetesen mindenki meg tud tanulni angolul, legfeljebb sokkal hosszabb idő alatt. Feltűnő egyébként az is, hogy bizonyos végzettségű emberekkel könnyebb a haladás. A matematikusok, informatikusok például szinte elsőre megjegyzik a szabályt.
Sz: Azzal mondjuk vitatkoznék, hogy az angol egy logikus nyelv, ez inkább csak középfokig van így, de az elöljárószók használatában például addig sem. Utána minden a kivételekről szól, ezért nehezebb eljutni a felsőfokig. A haladásról: tavaly elkezdtem tanítani egy belsőépítészt, aki Németországban él, vagyis Skype-on tartjuk az órák többségét. Az alap udvariassági formákat és a létigét leszámítva gyakorlatilag semmit nem tudott. Havonta átlagosan hat óránk volt, hatszor hatvan perc. Félév után ott tartottunk, hogy tudott beszélni magáról az egyszerű igeidőkben, vagyis tudott mesélni a gyerekkoráról, a napi rutinról és a terveiről. Tudott (jól!) kérdezni, és az őt érintő témákról kicsit hosszabban is beszélni. Bizonyos szituációkban is ismerte a kifejezéseket, plusz megtanultunk vagy négy segédigét. Mindezt úgy, hogy maximum heti két órát tanult egyedül. Egyszerűen ragadtak rá a szavak. Egy másik tanítványommal ugyanennyi idő alatt is szinte kizárólag az egyik jelen időt, és a létigés szerkezeteket gyakoroltuk.
Ez nem idegesítő?
Sz: Kicsit néha. Amikor fáradtabb az ember. Viszont mivel nagyobb a kihívás, tulajdonképpen nagyobb a sikerélmény is, ha az alapszerkezetek már jól mennek, és mondjuk az illető észre sem veszi, hogy már vagy húsz perce angolul beszélünk.
J: Valamikor nagyon-nagyon sokszor kell elmondani és nagyon-nagyon sokféleképpen kell gyakorolni alapszerkezeteket, kifejezéseket. Ha ezek után is helytelenül hallom, egy pillanatra elkomorul az arcom, de azzal vigasztalom magam, hogy ebben az emberben annyi mindent tudok értékelni, kedvelem, tisztelem sok mindenért, amit megtudtam róla, lapozzunk. Gyakorolunk még. Nem ez az igazán idegesítő, hanem az, amikor valaki folyton lemondja az órákat. Lefoglalja az időpontot, amire lett volna más jelentkező az adott héten. Természetes, hogy néha közbe jön egy-egy nem várt esemény, de úgy érzem, ennek a kockázatait nem kizárólag a tanárra kellene terhelni. Szinte gyűjteményem van egyébként az okokból. A legviccesebb ez volt: “Gondolkoztam, hogy kitalálok ezt-azt, de végül úgy döntöttem, elmondom, hogy nem volt kedvem felkelni a múltkor.”
Mi lehet erre a megoldás?
Sz: Nálam az újakkal az a megállapodás, hogy a 24 órán belül lemondott órákat az adott hónapban be kell pótolni, ha ez nem sikerül, akkor az a diáknak veszteség. De bevallom, azokkal, akiket már 4-5 éve tanítok, ezt nem tudom tartani. Ismerek olyan kollégát, akinél egy hónapot előre ki kell fizetni, és a lemondást nem lehet bepótolni. Hacsak nem komoly betegség vagy előre nem látható utazás miatt marad el az óra. Másnál a két napon belül lemondott óráknak a felét kell kifizetni.
Volt olyan, akit a lemondások miatt küldtetek el?
Sz: Volt, persze. Udvariasan elmondtam neki, hogy úgy érzem, az angoltanulás nem időszerű az életében, jöjjön vissza később. Először nagyon meglepődött, de belátta, hogy igazam van, és el is ment.
J: Ami nehéz még, az a késő esti készülés.
Sz: Vagy a hajnali. Én 5–7 között szoktam.
J: Az is rosszul esik, ha egy diák sosem készül. Jön, fizet, nem haladunk. Ilyenkor mindig arra gondolok, értem én, hogy ott van a munka, a család, a sport is fontos, de heti egyszer miért nem tudja elővenni az angolt otthon? Nem érdekli? Nem fontos mégsem? Nem motiválom? A haladók meg néha azon dohognak, hogy miért kell nekik valamit komplikáltan elmondani? Azért, válaszoljuk, mert ez jelenti a nyelvi fejlődést. Még idegesítőbb, ha valakinek nincsenek gondolatai sem. Megkérdezem például, hogy szerinte jó-e, ha vasárnap zárva vannak a boltok, erre néz rám vádlón, miért cseszegetem én ezzel.
Mit lehet ilyenkor csinálni?
J: Olyan témákat próbálok vinni, amik érdeklik, hátha azokról könnyebben beszél, és később bizonyos szavak, szerkezetek más témáknál is eszébe jutnak. Ez a nincs mit mondanom probléma a nyelvvizsgáknál nagyon kijön, sokan a társadalmi különbségekről magyarul sem tudnak mit mondani, ezért sem jó, ha valaki tizenöt éves kor előtt akar nyelvvizsgázni.
Sz: Sok kérdésre fel lehet készülni, de sokra nem. Megkérdeznek egy tizenöt évest, hogy mit tehet egy városvezetés, ha a klímaváltozás káros hatásait szeretné csökkenteni, és ha pont ezt a kérdést nem vették át a tanárával…
Kedvenc ellenpélda?
J: Volt egy kezdő tanítványom, akivel a mellékneveket és azok ragozását gyakoroltuk, néhány óra után kirakta a szavakból, hogy “Az én kisbabám most akkora, mint egy eper.” Halál kreatív és jópofa volt.
Milyen mondatokat hallotok a leggyakrabban rosszul?
Sz: Kezdőknél az I like travelling vagy I like to travel (szeretek utazni) mondatok helyett ezt: “I like travel”. Haladóknál az I’ve known him helyett az “I know him for ten years.” (tíz éve ismerem), na és az if szerkezeteket. Az If I will have… és az If I would have.. kezdetű szerkezeteket, amikor az esetek 99 százalékában mindkettő helytelen. De nem a nyelvtannal szenvednek a legtöbbet, hanem a szótanulással.
Nem könnyű új szavakat tanulni úgy, hogy azok meg is maradjanak.
Sz: Nagyon nem! Régóta köztudott, hogy a kiírjuk a szótárba és megtanuljuk módszer működésképtelen. Szerencsére rengeteg új technika van.
J: Én a szókártyákban hiszek, ezeknek szerencsére széles skálája létezik. Magam is rengeteget gyártok.
Sz: Ezek tényleg szuperek, ha még a quizletet is idevesszük… A legjobb alkalmazás, amit ismerek, kifejezetten a szavak tanulására jó, de néha egy-egy nyelvtani témában is csinálok sorozatokat rövid mondatokkal.
Hogyan lehet felnőtteken számon kérni a tanulást? Egyáltalán kell?
J: Az egyik kollégánk a cégnél ezt csak “little revison“-nek hívja teszt helyett, hogy ne betegedjenek le aznap sürgősen, vagy ne legyen aznap egy halaszthatatlan meeting. (Nevet.) Én újra és újra visszatérek az egyes szerkezetekre, témakörökre, ismételjük, gyakoroljuk a nehezebb kifejezéseket, nekem ez vált be. Ha nyelvvizsga a tét, és van egy dátum, akkor muszáj minden órán kikérdezni őket.
Sz: Én általában kikérdezem a szavakat az óra elején. Felnőttekkel máshogy nem megy. Illetve, az egyéni tanfolyamokon van egy megállapodás arról, hogy ezt minden órán “megtehetem-e”, vagy kéthetente egyszer ígér felzárkózást a diák.
Mi az a minimum óraszám, amivel van értelme a tanulásnak?
J. Legtöbben hetente egyszer egy-másfél órára járnak, amivel egyéni tanfolyam esetén nincs baj, de fontos, hogy ezt minden héten tartsuk.
Sz: Egyszer másfél óra amúgy ugyanannyit ér, mint egy nagyobb csoportban kétszer másfél óra.
Mennyit kellene e mellé tanulni?
J: Annyit, amennyit valaki a tanárához jár. És ne közvetlenül az óra előtt. De ha valaki annyira elfoglalt, hogy csak kétszer húsz percre tudja elővenni az angolt, viszont megcsinálja a házit, és megtanul hatékonyan tizenöt nehezebb kifejezést, én már attól is boldog vagyok.
Mennyien készülnek rendszeresen az órákra?
J: Ha a nyelvvizsgásokat levesszük, akkor a fele. Talán.
Dunát lehet rekeszteni kurzuskönyvekből. Melyik ma a legjobb szerintetek?
Sz: Szerintem a New English File, üzleti angolban pedig a Market Leader vagy az Incompany.
J: Én sokat kísérletezem más kiadványokkal is. A múltkor az egyik hipermarketben találtam rá egy sorozatra, Vocabulary angol tematikus szókincsfejlesztő gyakorlatok címen.
Sz: Középfok felett nagyon jól használhatók tanulásra a Ted-videók, amiket angolul is, de akár magyarul is lehet feliratozni. Iszonyú sok témában ajánl nagyon inspiráló, elgondolkodtató előadásokat.
Van olyan hozadéka a szakmátoknak, amikre nem gondolna egy átlagember?
Sz: Egyéni tanfolyamokon a diákok egy részével nagyon jó lesz a kapcsolatunk, hiszen sok mindent megtudunk egymásról az évek során. Egy részükkel ez már barátságnak is nevezhető.
J: Egy sor olyan emberrel kerülünk közelebbi kapcsolatba, akivel amúgy nem kerülnénk. Mérnökök, IT-sek, gyógyszerészek, orvosok, jogászok, asszisztensek, építészek… rengeteget tanulok tőlük.
Kicsit most panaszkodtatok a diákokra. És nektek szokott lelkiismeret-furdalásotok lenni bármi miatt velük szemben?
J: Ha nem haladunk, ha más módszerek kellenének, de nincs időnk utánajárni.
Sz: Ha elbeszélgetjük az időt! Persze ez is angolul történik, de kell, hogy legyen tudásátadás minden órán. Viszont van az a diák, akit nem lehet leállítani. Megkérdezed, hogy van, sikerült-e lefutnia a tíz kilométert, amire hónapokig készült, és csak mondja, mondja, lelkesen. Te reagálsz néhány kérdéssel, és hopp, elrepült több mint fél óra. Nekem ezt csak az tudja oldani, ha valaki eleve úgy jön: ma csak beszélgetni szeretne, ez így rendben van.
J: Van, aki mellett azt érzem, az órák mellett a pszichológusa is vagyok. Ezt már többen meg is jegyezték a diákok is. Ha belegondolsz, nem is lehet másként, bízhatnak bennünk, beszélgetünk, óhatatlanul szóba kerülnek a komolyabb problémák. Nem mellesleg fejlődik közben az angolja.
Ti szoktatok az angolban hibázni?
Sz: Biztosan, persze nem az alapszerkezetekben. Az angolnak felsőfokon az egyik legnehezebb része a névelőhasználat, ezen belül én biztosan hibázom, hiába rágtuk át az egyetemen.