Barátai tanácsára lopta el apja elásott millióit

nlc | 2017. Július 25.
Rossz emberekkel barátkozott össze az a fiatal, aki ellen lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség. A fiatal férfit barátai először egy nővel vették rá a lopásra, aztán már az sem kellett hozzá.

Huszonötmillió forintot lopott el apjától az a 25 éves férfi, aki ellen most emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség. A vád szerint a férfi barátai előtt említette, hogy édesapja nagyobb mennyiségű készpénzt tart a garázsában. A tetemes mennyiségű pénz felkeltette a barátok érdeklődését, és elhatározták, hogy megszerzik.

Egy tervet eszeltek ki, ehhez beszerveztek egy külföldön prostituáltként dolgozó nőt is. Az ő feladata az volt, hogy elhitesse a férfival, vonzódik hozzá, és szívesen járna vele. Barátai azt hazudták a baleknak, hogy a nőnek 5 millió forintos tartozása van, amit a közben hős szerelmessé vált férfi ki akart fizetni. Ehhez az apja garázsában elásott pénzhez nyúlt, és elvett belőle 7 millió forintot, amit egyből átadott a barátainak.

A 25 éves férfi szülei elől Kaposvárra költözött, de barátai 2017 elején újra felkeresték, és rávették, hogy lopja el a maradék pénzt is apja garázsából, amit meg is tett.

Az ügyészség a tolvaj férfinak és az őt rejtegetőknek felfüggesztett börtönt, míg a tervet kiagyaló, előzetes letartóztatásban lévő három barátnak végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Exit mobile version