Az egyik legnagyobb magyar termelő felelős a hazai szennyezett tojásokért

nlc | 2017. Augusztus 23.
Magyarország második legnagyobb tojástermelő cégétől származnak a fipronillal szennyezett hazai tojások – állítja a Magyar Nemzet. Egyelőre nem tudják, hogy a telepen követtek-e el szabálytalanságot, vagy a cég a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozatává vált.

Mint arról beszámoltunk, egy magyar származású friss tojásban is kimutatták azt a rovarirtó szert, amellyel holland tojásokat is szennyeztek. A Magyar Nemzet most azt írja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei mezőhéki Vitaleggs Kft. tojóüzeméből származnak a fipronillal szennyezett tojások, ez a cég pedig hazánk második legnagyobb tojástermelője. 

A Nébih korábbi közlése szerint a szennyezett tojások azonosítója 3HU1503T03/4. És bár a Vitaleggs 3HU153T03/5 kódszámú tojásokat gyárt, a Nébih a lapnak azt írta, hogy “az állategészségügyi kerületre vonatkozó 0” kódrészlet egyenértékű a nyilvántartásban szereplő 3-assal. Hozzátette, hogy a törtvonal utáni szám a konkrét ólra vonatkozik. A két számjegy között tehát nincs különbség, vagyis a Vitaleggstől származik a szennyezett tétel.

A hatóság hozzátette azt is, a szakemberek még vizsgálják, hogy a telepen követtek-e el szabálytalanságot, vagy esetlegesen a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataivá váltak. Hollandiában ugyanis egy ottani cég két növényi alapú termékbe kevert illegálisan fipronilt, amelyet növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmaznak hatóanyagként, rovarok és atkák ellen hatásos. A baromfitartó telepeken e hamisított készítményeket használták, így szennyeződhettek az itt termelt tojások is. Ennek alapján pedig elképzelhető, hogy a magyar cég a hamisított szereket használta az üzemben, és tudta nélkül fertőződtek meg a tojások.

Exit mobile version