Előzetesben marad a bőnyi rendőrgyilkos

nlc | 2017. Október 25.
December 27-ig meghosszabbította a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását szerdán.

A bírói indoklás szerint a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt hosszabbították meg a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A közleményben úgy fogalmaznak, hogy bár a nyomozati eljárás lezárultával a gyanúsított már nincs abban a helyzetben, hogy az eljárást, a beszerzett bizonyítási iratokat bármilyen módon módosítsa, de életvitele, az általa is elismerten folytatott katonai, félkatonai gyakorlatok, valamint a lőfegyverhez és lőszerhez viszonyulása miatt az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása vagy szabadlábra helyezése esetén fennáll a bűnismétlés veszélye. A döntés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, másodfokon a Győri Törvényszék jár el.

Rendőrök Győrkös István bőnyi házánál (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 26-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk, és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, eközben megsérült az idős lövöldöző.

Exit mobile version