Megmérgezte falubelijeit, ketten meghaltak

nlc | 2017. November 05.
A hatóságok egy dámóci férfit gyanúsítanak: ő árulhatta azt a mérgező folyadékot, amelytől az elmúlt napokban többen is rosszul lettek.

A rendőrség letartóztatta azt a dámóci férfit, aki a gyanú szerint ismeretlen eredetű, mérgező folyadékot adott el ismerőseinek november harmadikán – írja a police.hu-ra hivatkozva az Index. A letartóztatásra azután került sor, hogy a mentők november 3-án három dámóci illetőségű férfit súlyos állapotban szállítottak kórházba.

A három férfi közül a legfiatalabb néhány nappal később meghalt. Halálát feltehetően ugyanaz a mérgező folyadék okozta, mint annak a szintén dámóci nőnek, akire a rendőrség november 4-én talált rá holtan a lakásában. A gyanú szerint ő is ivott a folyadékból, amelyet mindannyian a már letartóztatott férfitól vásároltak.

A rendőrség az ügy kapcsán ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, a szükséges engedélyekkel nem rendelkező üzletből, vagy személyőtl vásárolt folyadékot, szeszes italt ne fogyasszon!

Exit mobile version