A fiam elsős, azaz kilencedikes. Az általános iskolájában 8 éven keresztül hallottam, hogy már mindjárt, és tényleg, higgyük el, hogy azonnal, és most – de soha nem lett e-napló. Most oda jár a kislányom is, idén sincs egyébként. Szóval erről az élményről lemondtam, elengedtem, hogy ezt a mostanában oly divatos kifejezést használjam… Viszont megszoktam, hogy a fogadóóra kész tortúra, hogy egyetlen tanárhoz sem tudok bejutni, mert hatalmas a sorállás, és ha végül mégis összejön a nagy találkozás, akkor novemberben csak néz-néz egy ideig az illető, matat a papírjaiban, majd megkérdi: Nincs véletlenül Önnél egy kép a gyerekéről? Még nem tudok a nevekhez arcot társítani…
Szóval, ilyen és ehhez hasonló tapasztalatokkal felvértezve vágtam neki az első középiskolás fogadóórának, bár már hétvégén nagy mosolyra húzódott a szám, amikor regisztráltam az iskola honlapján. Két kattintás és időpontot foglaltam, de közben kételkedtem, vajon működik-e a dolog.
És azt is bevallom, hogy az e-napló böngészése is igazi élmény, amikor a kurzort ráhúzod a jegyre, abból azonnal kiderül, hogy milyen jegy, röpdolgozat vagy felelés, és mindig naprakészen tudod, hogy a gyereked mit villantott a suliban. Bármikor megnézhető, ellenőrizhető, nincs kérdezősködés, félreértés, semmi balladai homály, csak a tények és a precíz részletek. Fenomenális!
Aztán pontban 17 órakor a megadott teremben állva megadtam a némán feltett kérdésemre a választ, á, frászt sem működik, sehol a tanárnő. 10 perc elteltével a férjem, aki a technika leglelkesebb híve, megkérdezte, hogy biztos vagyok-e abban, hogy sikerült regisztrálnom? Jellemző kérdés, hiszen ki más is lenne a hibás, mint én, ha a tanárnő nincs a teremben? Sértődés helyett azonban megkérdeztem, merre találom, és kiderült, hogy minden OK, csak átment egy másik terembe, és hipp-hopp ott termett, kedves volt és készséges, tudta, ki a gyerekem, nem kért fotót, és már mehettünk is a következő regisztrált állomásra, ahol a magyartanárnő várt. Ő is nagyon kedves volt, szintén tudta, hogy ki is az én gyerekem, megnyitotta az e-naplót, hogy együtt fussuk át a gyerek jegyeit, megmutatta a dolgozatait, és biztosított arról, hogy bármikor lehet javítani, áll elébe. A harmadik pontosan elkezdett találkozó pedig maga volt a Mennyország, mert olyan dicshimnuszt hallottam a fiamról, mint még soha, és olyan szeretettel emlegette az angoltanárnő a gyerekemet, mintha ő lenne a legeslegjobb fej gyerek az egész földkerekségen. Jegyzem meg csendben, 1 óra 10 perc alatt 3 tanárral beszéltünk, egyetlen perc csúszás sem volt a programban, mindenki felkészült, barátságos és hihetetlenül kedves volt.
Néhány kattintás, és mindent tudok, mióta a gyerek iskolája is belépett a 21.századba
Ha a többi iskolában is hasonlóan intéznék a fogadóórákat, hasonlóan felkészült pedagógusok várnák a szülőket, akkor kevesebb rossz szó érné az oktatást, az tuti. Köszönöm az élményt, remélem, lesz még hasonlóban részem!