A nőket érintő, nagyon fontos törvény lépett hatályba Izlandon

nlc | 2018. Január 02.
Január elsejével hatályba lépett egy izlandi törvény, amely előírja, hogy ugyanazért a munkáért ugyanakkora bér jár egy nőnek, mint egy férfinak.

A törvényt áprilisban szavazta meg az izlandi parlament, amelynek minden második képviselője nő. A tervezetet a kormány és az ellenzék is támogatta.

A január elsejével hatályba lépett törvény alapján a legalább 25 főt foglalkoztató cégeknek és kormányzati ügynökségeknek igazolniuk kell, hogy nemtől függetlenül egyenlő béreket adnak. Aki ezt nem teszi meg, azt állami büntetéssel sújtják. Ezzel akarják elérni, hogy 2020-ra teljesen eltöröljék a nemek közötti bérkülönbséget az országban.

Izland már eddig is élen járt a nemek közötti gazdasági egyenlőség terén, a Világgazdasági Fórum vonatkozó rangsorában 2016-ban az első helyen szerepelt. Ezen a listán Magyarország csak a 101. helyet szerezte meg.

(via Index, Al Jazeera)

Exit mobile version