A 4-es, 6-oson mutogatta magát, és nőkhöz dörgölőzött – vádat emeltek ellene

nlc | 2018. Február 05.
A 30 éves férfi egy budapesti villamoson követett el szeméremsértő cselekményeket még tavaly, de most emeltek vádat ellene.

A vádirat szerint a férfi 2017. február 22-én délután a Wesselényi utca és Király utca közötti szakaszon közlekedő 4-es, 6-os villamos vonalán haladó villamoson a nadrágját letolta, majd a nemi szervét több alkalommal egy mellette utazó nőhöz érintette. A vádlott cselekményét több utas is észlelte, ők tartották vissza a férfit a rendőrség kiérkezéséig.

Ezt követően a férfi április 3-án ugyanilyen cselekményt követett el ugyanazon a villamosszakaszon, mint pár héttel korábban. A vád szerint a vádlott ekkor is letolta a nadrágját, majd a nemi szervét több alkalommal egy mellette utazó nőhöz érintette. A cselekményét ekkor a villamoson tartózkodó rendőrök észlelték, akik a vádlottat elfogták és előállították.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben szeméremsértés nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Exit mobile version