Az örökbefogadás árnyékos oldala: kényszeradoptálások a 20. században

Évtizedekkel ezelőtt több országban is tömegesen, állami vagy egyházi segédlettel, esetleg a jogszabályokat is megszegve adtak örökbe gyerekeket a szülők félretájékoztatásával, szégyenüket vagy gyenge társadalmi pozíciójukat kihasználva.  Az, hogy e gyakorlatok sértik az emberi jogokat, gyerekjogokat, csak a huszadik század utolsó negyedében kezdett világos lenni – és a jogsértések is hozzájárultak ahhoz, hogy az örökbefogadást körülvevő szakmai elvek, ajánlások, nemzetközi egyezmények létrejöjjenek. Egy globális tanulási folyamat zajlik tehát a témában, hasonlóan ahhoz, hogy a 21. század elején a nemzetközi örökbefogadást szabályozták és szigorították folyamatosan a napvilágra került gyerekkereskedelmi botrányok, visszaélések hatására.

Ma is adnak örökbe úgy gyerekeket, hogy a szülők nem egyeztek bele, ám nagyon fontos, hogy ez hogyan történik. Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye és más nemzetközi egyezmények meghatározzák, milyen esetekben lehet örökbe adni a gyereket. Az Európai Unió sok országában ma is létezik szülői beleegyezés nélküli örökbeadás, általában ennek feltétele a gyerek elhanyagolása, bántalmazása, vagy a kapcsolattartás hiánya. Lehet, hogy az érintett szülők ezt is kényszernek élik meg, fontos azonban, hogy a következő feltételek fennálljanak:

• Az örökbefogadásnak a gyermek legfőbb érdekét kell szolgálnia.
• A gyermeket csak akkor szabad kiemelni az eredeti családjából, ha ott elhanyagolást, bántalmazást szenved el, ha a család már minden segítséget megkapott és ez nem vezetett eredményre.
• Örökbe adni pedig akkor lehet a gyereket, ha nincs esély, hogy az eredeti családba visszakerüljön, vagy a szülők teljesen alkalmatlanok rá, durván bántalmazták a gyereket, és a bíróság megvonta a szülői felügyeleti jogukat.
• A gyerekek sorsáról többféle szakma (egészségügy, gyermekvédelem, oktatás) képviselőiből álló team dönt. Természetesen minden esetet egyedileg kell elbírálni. Ezeket dokumentálni, felülvizsgálni kell időnként.
• A döntések legyenek nyilvánosak és az érintettek által megfellebbezhetőek.
• Természetesen egyik résztvevőnek sem szabad hazudni. Azaz nem lehet azt mondani a vér szerinti szülőnek, hogy meghalt a kisbabája, vagy az örökbefogadónak, hogy árva a gyerek.
• A gyereket „minél közelebb” kell tartani eredeti közegéhez. Elsők a vér szerinti szülők, ha ők nem képesek felnevelni, a tágabb rokonság jöhet szóba, ezután a belföldi örökbefogadás, nemzetközi örökbefogadásra csak akkor kerülhet sor, ha erre sincs esély.
• A gyereknek joga van származása megismeréséhez, eredeti nyelve, kultúrája, vallása megőrzéséhez.
• Fontos, hogy a krízisterhesekkel kapcsolatba kerülő segítő szakemberek elsődleges célként a családban való felnevelkedést tűzzék ki, és az örökbe adásra csak akkor kerüljön sor, ha erre nincs esély.
• Tilos „üzletelni” a gyerekkel, bár az örökbefogadásnak sok országban egész magas az adminisztratív költsége, de nem lehet nyerészkedni az ügyleten.

Megnyugtató, egyértelmű döntés nem feltétlenül létezik, gyakran a szakemberek sem értenek egyet, mi is a gyermek legfőbb érdeke egy adott helyzetben, vagy az elhanyagolás olyan mértékű-e, hogy már ki kell emelni a kicsit a családból. Ezen döntésekben mindig szerepet játszik a szakember értékrendje, beállítottsága, s az adott korszak családpolitikája, ideológiája. Napjainkban is megfigyelhető, hogy a többségtől eltérő kultúrájú (bevándorló, kisebbségi) családok gyermekeire jobban felfigyel a gyermekvédelem és hamarabb intézkednek a kiemelésükről.

Európán kívüli országok:

Ausztrália

Fehér leányanyák gyermekei

1950-1975

Érintett: 225-250 ezer gyerek

A múlt század ötvenes-hetvenes éveiben tömegével adták örökbe fiatal, egyedülálló nők gyerekeit Ausztráliában házaspároknak. A korabeli családpolitika nem tartotta alkalmasnak a leányanyákat a gyermek felnevelésére, s a kórházak, egyházak, örökbe adási ügynökségek minden eszközt bevetettek, hogy a csecsemőről való lemondásra kényszerítsék őket. Gyakran az anyákat félretájékoztatták, azok nem voltak tisztában a jogaikkal, erős nyomást gyakoroltak rájuk, vagy akár meghamisították az aláírásukat az örökbe adási iratokon. A gyerekek meddő házaspárokhoz kerültek, az anyákat erőteljesen győzködték, hogy ők úgysem tudják felnevelni őket, a babának jobb dolga lesz egy házaspárnál. Az örökbefogadások titkosan zajlottak, a kötődésben a „tiszta lap” elméletét vallották a kórházi dolgozók, gyakran benyugtatózták a nőket a szülésekhez, nem engedték, hogy megnézzék a babát, vagy még a nemét sem árulták el – azzal a céllal, hogy anya és gyerek is mielőbb elfelejtse egymást. Julia Gillard miniszterelnök 2013-ban bocsánatot kért az áldozatoktól. A gyermeküktől való kényszerű elszakadás életre szóló traumát jelentett az anyáknak. Több önsegítő szerveződésük működik Ausztráliában.

Egyesült Államok

1940-1970-es évek

Érintett: több százezer gyerek

Ekkoriban az örökbe adó anyák negyede 30 év alatti hajadon volt. A házasságon kívüli szülés stigmának számított, az ilyen helyzetbe került lányokat egyértelműen az örökbe adásra buzdították a velük kapcsolatba kerülő szociális munkások és más segítők a gyerek felneveléséhez nem kaptak segítséget. Az anyaotthonokban élő fehér, házasságon kívül teherbe esett nők 80 százaléka örökbe adta az újszülöttet. A jelenség a hetvenes években a fogamzásgátlás, az abortusz terjedésével és az egyedülálló anyák presztízsének javulásával halt el lassan.

Kanada

Őslakosok

1965-1985

Érintett: 20 ezer gyerek

A hatvanas évektől Kanadában tömegesen szakították el az őslakos indiánoktól a gyerekeiket, akkor is, ha bántalmazás vagy elhanyagolás nem történt. A gyerekeket nevelő- vagy örökbefogadó családokhoz küldték, sokszor olyan messzire, mint Új-Zéland, eredeti nyelvüket, kultúrájukat nem ismerhették meg, a családjuk nem tudta, hova kerültek. Ez súlyos traumákat okozott az érintett fiataloknál. A kanadai kormány 2017 végén bejelentette, hogy 600 millió dollár kárpótlásban részesíti az elszakított családokat, egy alapot is létrehoznak, ami nyelvükkel, kultúrájukkal segít megismertetni az örökbe adott egykori gyerekeket.

Lányanyák

1950-1980-as évek

Érintett: több százezer gyerek

A második világháború után Kanadában a „megesett lányokat” a családjuk gyakran egyházi anyaotthonokba küldte, ahol titokban hordták ki a gyereküket. A szülés után általában elszakították tőlük az újszülöttet és örökbe adták, ez volt a büntetés a házasság előtti szexért. A módszerek nagyon hasonlóak voltak, mint az ausztrál lányanyáknál. Az anyák évtizedeken át szégyenként hordták a titkukat. Hivatalos bocsánatkérés máig nem történt.

Argentína

1976-1983

kb. 500 gyerek

A katonai diktatúra idején több száz ellenálló gyerekét adták örökbe kényszerrel Argentínában, gyakran a katolikus egyház segédletével. Általában terhes nők csecsemőit, akiket a szülés után kivégeztek, vagy a gyerekkel együtt rabolták el a szülőket. A gyerekeket a rendőrség, a katonaság tagjai, vagy a rendszerrel együttműködő civilek kapták meg. A gyereket általában hamis anyakönyvi kivonattal az örökbefogadók vér szerinti utódjának anyakönyvezték, nem tudták meg, kiktől származnak. A cél az volt, hogy az új családokban rendszerhűvé neveljék őket. Az eltűnt gyerekek nagyszülei indítottak mozgalmat a felkutatásukra a junta bukása után, többeket sikerrel megtaláltak.

Európai országok:

Németország

1939-1945

Érintett: 400 ezer gyermek

A náci Németországban a tiszta árja faj kitenyésztésén fáradozó Lebensborn program lehetőséget adott – a megfelelő rasszjegyekkel rendelkező – házasságon kívül teherbe esett nőknek, hogy anyaotthonokban biztonságosan szüljenek, és maguk felnevelhessék vagy örökbe adhassák a csecsemőt. Hasonló programot működtettek a nácik a megszállt Norvégiában, ám ott a szőke norvég nők németországi örökbe adásra szülhettek gyerekeket. A második világháborúban a megszállt országokból is elrabolta a hadsereg a szőke gyerekeket, becslések szerint csak Lengyelországból 200 ezret. A kicsiket hamis anyakönyvi kivonattal német származásúnak tüntették fel, német szülőknek adtak örökbe, náciként nevelték őket. A háború után csak 40 ezer gyermek került vissza a származási országába, ám azok is megszenvedték a visszaállást, sokszor már nem is emlékeztek eredeti nyelvükre, családjukra. A skandináv országokban maradt Lebensborn gyerekek a háború után súlyos megaláztatásokat szenvedtek el náci származásuk miatt.

Írország

1950-es, 60-as, 70-es évek

Érintett: 60 ezer gyerek

A Philomena című sikerfilm pontosan bemutatja az ír történetet: az 50-es, 60-as években tömegével vették el egyházi segédlettel lányanyák gyerekeit, és adták őket örökbe Amerikába. A megesett nőket egyházi intézményekben dolgoztatták, az első pár évben ők nevelték a kisbabákat, majd az apácák örökbe adták a gyerekeket. Az örökbefogadók olykor katalógusból választhattak gyereket, majd cserébe busás támogatásban részesítették a zárdát. Az örökbefogadottak később felnőttként megpróbálták megkeresni a szülőanyjukat, az apácák azonban eltüntették a nyomokat. A még mindig élő, 85 éves Philomena Lee, a film főhőse egy alapot hozott létre, hogy egyáltalán a hivatalos dokumentumok hozzáférhetők legyenek az áldozatok számára. Az ír katolikus egyház érseke és püspökei 2014-ben bocsánatot kért az okozott szenvedésekért.

Spanyolország

1940-1990-es évek

Érintett: 300 ezer gyermek

A Franco-rendszer alatt kezdetben a politikai foglyok gyermekeit rabolták el és adták törvénytelenül örökbe rendszerhű családoknak. Később üzleti alapon, a kórházak és a katolikus egyház közreműködésével több százezer babát adtak pénzért örökbe házaspároknak. Általában kiszolgáltatott lányanyák, vagy többgyermekes anyák csecsemőit. Az anyának gyakran azt hazudták, hogy az újszülött meghalt, és kamu temetést is rendeztek neki.

Nagy-Britannia

1950-70-es évek

Érintett: több százezer gyerek

Nagy-Britanniában is a fiatal lányanyákat nyomták erőteljesen a gyerekükről való lemondás felé. Ekkoriban még nem voltak állami intézmények a krízisterhesek támogatására, a velük foglalkozó szociális munkások és egyházi szervezetek az örökbe adást tüntették fel egyetlen lehetőségként. A gyereküket felnevelő lányanyákat éretlennek, felelőtlennek bélyegezték meg. A korszakban félmillió gyereket adtak örökbe, igaz, nem mindet kényszer hatása alatt. A katolikus egyház feje 2013-ban bocsánatot kért az elkövetett bűnökért.

Norvégia

A mai napig

Érintett gyerekek: néhány

A norvég gyermekvédelmi szervezet, a Barnevernet túlkapásai bejárták a világsajtót. Sok esetben indokolatlanul emelik ki a gyereket a családból – jellemzően bevándorló hátterű szülőktől –, és nevelőcsaládban helyezik el őket. Arra is voltak példák, hogy engedélyezték, a nevelőcsalád örökbe fogadhassa a kicsit, miközben a szülő folyamatosan tartotta a kapcsolatot és nem igazolódott be, hogy alkalmatlan a gyereknevelésre.

Még több történetet olvashattok a gyermekvédelemről, örökbefogadásról az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

“Állandóan be akartam bizonyítani, hogy megérdemeltem a szüleim szeretetét”

10 világtrend az örökbefogadásban

„Euforikus élmény volt, hogy ez az én tejem” – szoptatás örökbefogadó anyaként

Hogy boldogul egy négyéves magyar kislány Spanyolországban?