„Tekinthetném őket bűnözőnek, de egyszer kiszabadulnak, és én is egy villamoson fogok velük utazni”

Miben különbözik a javító egy börtöntől?

Itt nem csak őrizzük a gyereket. Megvan a nagy kerítés, a rácsok, a csukott ajtó, a riasztó, a NATO-drót, de ez csak keret, ezt szakmai tartalommal akarjuk feltölteni. Itt a gyerek pedagógusok, pszichológusok, szociális szakemberek gondozására van bízva, a rendészek csak a hátteret biztosítják. Míg a börtönben az őrszemélyzet van a fogvatartottak mellett, és az egyéb foglalkoztatás nem hangsúlyos.

Itt a gyerekeket soha nem zárjuk be egy helyiségbe, mint a börtönben. Hiszen ha 8-12 gyereket beteszünk egy zárkába, ott az erősebb gyerek érdekei érvényesülnek. Itt a gyerekek mindig szem előtt vannak, a szabad idő nem létezik a napjaikban. Minden pillanatukat strukturáljuk, a reggel hatos felkeléstől este fél tízig valamilyen foglalkozás folyik. Reggel munka vagy iskola, délután fejlesztés, projektórák, sport, szakkörök. Így nem marad ideje arra, hogy a saját kis problémás gondolatait valósítsa meg. Hiszen azt látjuk, ezek a gyerekek rossz útra tértek, és az a hosszú távú cél, hogy ezt a fonalat visszatekerjük, más irányt mutassunk nekik.

Mit kell elkövetni, hogy valaki ide bekerüljön?

Rablást, életellenes cselekményeket, fizikai vagy szexuális erőszakot, utóbbinak nagyon nő a száma. Ami jellemző, hogy az elkövető gyerekek majd mindegyike áldozat volt korábban, gyakori a tükrözött bűncselekmény, és nem a szexuális élvezet a cél, hanem a megalázás. A legtöbb fiú-fiú relációban történik, és általában ismerik egymást.

Tehát nem arról van szó, hogy megy a lány egy sötét utcán, és egy fiú megerőszakolja.

Nem. Ami még jellemző, hogy a gyerek nem is biztos tudja, hogy bűncselekményt követ el. Elmennek hárman bulizni, isznak, a lány rosszabbul bírja az italt, nem védekezik, mikor kijózanodik, azt mondja, hogy ő nem akarta. De míg szexuális események egyszeriek, a rablás általában ismétlődő.

Mennyire nehéz megállni, hogy ne a gyilkost lássa egy gyerekben, ne a bűncselekmény alapján ítélje meg?

Én észre sem veszem. Tegnap hoztak két gyereket, nem is volt időm elolvasni a papírjaikat, de ugyanúgy beszéltem velük. Harminc éve dolgozom velük. A nyolcadik kerületben nőttem fel, sok cigány gyerek között, aztán a hatodik kerületben jártam iskolába, ahova a követségek gyerekei jártak. Nekem természetes, hogy sokféle gyerek van, itt is dolgozom és egy dunakeszi elit középiskolában is tanítok hetente. A gyerek az gyerek. Nekem az a dolgom, hogy ezeket a különbségeket kompenzáljam, és picit jobb helyzetbe hozzam a gyereket, mint mikor először állt előttem. Sok volt növendéknek segítettem állást találni, ami nem kötelezettségem, de aki emberekkel foglalkozik, az nem gondolkodhat ilyen határokban. Tekinthetném őket bűnözőnek, de egyszer kiszabadulnak, és én is egy villamoson fogok velük utazni, egy városban fogok velük élni. Az én érdekem is, hogy visszailleszkedjenek.

Könnyen megy a gyerekeknek a beilleszkedés a szabályrendszerbe? Mikor körbejártam, mind azonnal szalutálták, vigyázzba álltak.

A szabályokat másnapra tudják, ezt könnyű átvenni. Van egy fokozatrendszerünk, ami motiválja őket, mindenki látja, hogy mit kap a másik, ha jól teljesít, ő is hozzájuthat. Az egyes fokozatú gyerek szappant kap, a hármas tusfürdőt és dezodort. A kinti világban nem lenne értéke, mert lop magának a boltban, de itt benn ez óriási motiváció.

Hogy lehet előrelépni?

Délelőtt négy nap iskolában vannak, kettőt munkahelyen. A munka alapján pénzt kap a fiatal, de a ténylegesen elvégzett munkája alapján, ha vakarózik, az nem számít bele. Ezért kis csoportokban dolgoznak. Délben értékelik őket. A nevelők is minden délelőtt értékelik a gyerekek teljesítményét aszerint, hogy a kötelességét teljesítette-e, többet vagy kevesebbet végzett. Hatvannaponta minden gyereknél az összes vele foglalkozó szakember megbeszéli a gyerek fejlődését. Ha jól halad, javaslatot tesznek előrelépésre. Hatvannaponta van lehetősége felfele lépni, de bármi nagy hibát elkövet, egy vezető azonnal visszafokozhatja.

Azzal mit tudnak csinálni, ha már lefokozták?

Az a kérdés, miért így viselkedik. Van olyan gyerek, aki csak lázad. Nála elkezdjük keresni a motivációt, a legkülönbözőbb ötleteket találjuk ki: pszichiáter, pszichológus, csoportterápia, bibliaóra, sport, tánc. A nehezebb eset a pszichopata gyerek, aki nem szeret, nem szorong, nem tanul. Őrajtuk az amerikai pszichiátria szerint nem lehet változtatni. Őket nem lehet fejleszteni, egyik csoportból a másikba áthelyezéssel időlegesen lehet változtatni a viselkedésükön. Róluk még fogunk olvasni. Aki azt a képet rajzolta ott, neki mondtam, hogy ha nem változtat, akkor a bűnözői körben is elássák, vagy leütik. Őt a szabadulása után két hónappal holtan tették vasúti sínekre. A bűnözői világ sem fogadta be, mert nem tartotta be a bandaszabályokat.

Mennyire sikeres az önök munkája? A fiúk mekkora részét sikerült pályára állítani?

Én úgy kerekítem, hogy a kikerülő gyerekeknek a harmada a társadalom nettó befizetőjévé tud válni. Egyharmad bűnöző marad, főleg azok, ahol az egész család bűnöző. Náluk már bent is érezzük, hogy a munkánk nem lehet hatékony, mert a bűnözés mélyen beágyazott a család értékrendjébe. Ezek a családok sokszor egész jól élnek, néha még az iskola is fontos számukra, de bűnözésből élnek. Az utolsó harmad soha nem fog dolgozni, bűncselekményt sem követ el, de az ellátórendszerek valamelyikén fog élősködni, legyen az hajléktalanellátás vagy szociális segélyezés. Ők a nagyon szegény családok gyerekei, ahol a család nem bűnöző életmódot folytatott, hanem a szociális rendszeren élősködött.

Vannak itt olyan gyerekek, akik szerető szülő-gyerek kapcsolatból jönnek?

Igen. A bűn és bűntelenség közti mezsgye nagyon keskeny, és nincs egyértelműen kijelölve. A gyerek sokszor nem is akarja átlépni. Mondok egy példát: egy dolgos sváb családból kerül ide a gyerek, két nagymamával, ő a szemük fénye, jó tanuló, jó iskolába jár. Elmennek biciklizni, meglátják a hajléktalant, aki előző nap megdobta őket rohadt gyümölccsel. Mennek egy fordulást a biciklivel és hátba vágják. Azt nem gondolja át, hogy a hajléktalan rossz állapotú ember, a bicikliről lendületből hátba veri, elesik, begurul az árokba, beveri a fejét, másnap holtan találják meg. Mivel a haldoklót magára hagyta, különös kegyetlenség. Mivel ezért fordult vissza, szándékosságot is feltételez a bíró, és halálhoz vezetett, tehát ez különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.

A droghasználat mennyire jellemző a kiskorú bűnelkövetőknél?

Használnak drogot elég nagy számban, vagy azért követik el a cselekményt, hogy pénzt szerezzenek rá, vagy annak hatása alatt. Én azt mondom, önmagában a droggal nem kell foglalkozni. Ha a gyerek életvitelét, személyiségét tudom korrigálni, akkor a drogprobléma meg fog szűnni.

Egyes nézetek szerint nincs is drogprobléma, csak kötődési probléma, és egy ép kötődésű ember nem lesz függővé.

Belefér a pakliba. Én felneveltem egy lányt, aki 14 évesen nagyon súlyos drogosként került hozzám, és később letette a szert. Akkor az átmeneti fiúotthonban dolgoztam, és ő az egyik növendék barátnőjeként jött be, nagyon rossz állapotban. Neki az anyukája meghalt kicsi korában, a vér szerinti apja abuzálta, 11 évesen ébredt öntudatára, és megfenyegette, hogy elmondja mindenkinek. Akkor beutalták a gyerekvédelembe, de nem ment be, élte a drogos gyerekek életét, bűnözői csoportokhoz csapódott.

Egy ilyen traumatizált kamasszal gyakran a gyerekvédelem sem boldogul. Miért vette magához?

Mikor bejött az otthonba, csuklótól vállig szét volt szurkálva a karja. Elvittem az OPNI-ba (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet), de senki sem vállalta. Egy doktornő azt mondta, tegyem ki a kocsiból valahol, mert rosszat tesz a karrieremnek, ha az én kocsimban hal meg, két hete sincs hátra. Ez volt a végső impulzus. Sokan mondták, hogy ne csináljam, rá fog menni a karrierem, de én fiatal voltam, dacos, és csak azért is magamhoz vettem. A gyámhivatal és a gyámja nagyon támogatott, az élettársam is mondta, hogy maradjon nálunk.

Lehetett hatni egy elvadult kamaszlányra?

Igen. Én nem tiltottam a drogot, azt mondtam, ha pénz kell, kap pénzt, ott a tiszta tű, ott a fertőtlenítő. De megmutattam neki egy másfajta életet, és idővel a drog elmaradt, pedig ő az a függő volt, aki már egyedül is drogot használ, és naponta többször szúrta magát, elsősorban amfetaminnal, de minden mással is.

Miért döntött úgy, hogy engedi tovább drogozni a lányt?

Nem volt más választás, különben elment volna. Addiktológia szakot is végeztem, akkor tanulmányoztuk a svájci modellt, aminek a lényege, hogy ne abban akarjam megakadályozni, ami a legfontosabb volt neki addig az életében, hanem azzal foglalkozzak, hogy ő mit szeret, mit akar. Innen indultunk. Persze, kezdhettem volna a végén, de az kudarc lett volna.

Mennyi idő után hagyta el a drogot?

Fél évvel azután, hogy hozzánk költözött. Addig voltak bizarr helyzetek, ültem a konyhában, ő meg velem szemben melegítette a drogot. Néha reggel úgy keltem, hogy a barátnőm elaludt a fotelban éjjel, miközben a lányt vigasztalta, mert az elvonási tünetek akkor jöttek ki rajta.

A lány elfogadta önöket?

Igen, és a mai napig jó a kapcsolatunk. Jogilag nem fogadtam örökbe, mert az apját nem találtuk meg, de engem tekint apjának. Az unokám pedig nagypapának.

Hogy sikerült kiváltani a szerhasználatot?

Neki kimaradt a gyerekkorából sok minden. Egyszer mondta, hogy ő soha nem volt még étteremben. Jó, akkor elmegyünk. Egész nap be volt sózva, úgy örült az étteremnek, hogy aznap nem lőtte magát. Este hatkor még mindig nem drogozott, akkor már direkt húztam az időt, biztos van este nyolckor is még étterem. És bírta. Elvittem bungee jumpingra, leugrott 46 méterről, mikor kibogozták a gumikötélből, azt mondta, ez jobb volt, mint a spuri. Később ezzel más gyerekeket lehetett gyógyítani. Rájöttünk, ha raftingolni viszünk drogos gyerekeket, azzal olyan élményeket nyújtunk, ami segít nekik kilépni a drogból. A kilencvenes években egy nonprofit szakmai programban 21 drogos gyerekkel dolgoztunk együtt, most a felük diplomás, és mindegyik drogmentes, egy halt meg autóbalesetben. Sajnos azért nem lett állami program belőle, mert nagyon drága volt, akkor került évi 3 millió forintba egy gyerek ellátása évente, míg az állami rendszerben csak egymillióba.

Mi lett a lánnyal?

Leérettségizett, mindig pincér akart lenni, az is lett. Én mondtam, hogy egyszer fogok neki segíteni, az első állását én szereztem, onnan már ő boldogult, nagyon színvonalas éttermekben dolgozott. Mióta fia született, fotóművészként dolgozik, akkor már nem akarta a vendéglátást folytatni, mert nem túl családbarát az időbeosztás.

Visszatérve a drogra: mikor bekerülnek a fiúk, vannak elvonási tüneteik?

Vannak. De itt erős a kontroll, nagyon sok mindenre kell figyelni, ez az elvonási tüneteket jól kompenzálja, nem ér rá magával foglalkozni. De mi foglalkozunk vele, van pszichológus, kapnak gyógyteát, amit nagy hűhóval adunk. Jön a pszichiáter, megdicséri, hogy milyen jól van. Olyan szempontból könnyű a dolgunk, hogy ez egy nagyon zárt struktúra.

Ide tényleg nem lehet semmit becsempészni?

Előfordul, hogy egy szál cigarettát megpróbálnak behozni tárgyalásról, de megfogják a rendészek. Drogot utoljára két éve csíptünk el, egy képeslapban próbálták beküldeni. Ezt lefüleltük. Amit nem kapunk el, arról persze nem tudunk. De ha azt látjuk, hogy nincs tünete a gyereknek, ha a száraz falevelet próbálja egy könyvből kitépett lapba besodorni, akkor valószínűleg nem jut itt bent dohányhoz.

Szökés mikor történt utoljára?

Három éve. Tizenöt percig tartott a szabadság. Egy fiú felmászott egy fára, onnan ráugrott a kerítés tetejére, mindezt novemberben, gumipapucsban, rövidnadrágban. Pont a NATO-drótok közé esett, különben azok ripityára vágják, és onnan leugrott. A Flórián térnél kapták el. Láttuk, ahogy szökik, csak gyors volt. Pár évvel előtte egy fiút csúnyán összevágott a drót, őt rögtön áthelyezték börtönbe.

A lányok hiánya amennyire fájó?

Van, aki aktív szexuális életet élt kint, itt pedig snitt. Én nem kontrollálom, milyen fényképek vannak náluk, csak azt kérem, hogy a pikánsabb tartalmú képeket a szekrénybe tegyék, nem akarok autószerelőműhely-feelinget. Sok fiúnak van barátnője, aki kintről támogatja, várja, de ez a libidójukon nem segít. A kapcsolattartás csak kontrolláltan lehetséges, nem lehet négyszemközt a barátnőjével, főleg, ha egy 15-16 éves fiúnak 13 éves a barátnője. Ez labilis terep… Biztos, hogy nem jó a személyiségfejlődés szempontjából hosszú ideig egy serdülő fiút homogén fiúkörnyezetben tartani.

A bűnükhöz hogy viszonyulnak?

A legtöbben nem tagadják, hogy elkövették a bűncselekményt. A finomításokban már van eltérés. Van egy csúnya történet, ami emberöléssé fajult, ott vitáznak, hogy ki rúgott, és ki ütött, de azt mind elismeri, hogy ott volt, és meghalt a sértett, ebben nincs kérdés. Ők nagyon bánják, de azt nem érzik, hogy a lopás is bűn volt, ők csak be akartak menni borért. Onnan érzik annak, hogy a bácsi felébredt és megverték, amibe belehalt.

És a bűnt bánják, vagy hogy bezárták őket?

Ezt innen a bezárt helyzetből nem tudjuk hitelesen megmérni. Ezt akkor lehetne megnézni, ha ő már kint van. Itt a tárgyalás előtti helyzetben azt fogja mondani, hogy ő megbánta a bűnt, mert mindenki ezt várja tőle.

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

• Az örökbefogadás árnyékos oldala: kényszeradoptálások a 20. században
• Ez történik az ország egyetlen izlandi típusú gyerekbarát kihallgatószobájában
• Szél Dávid: a gyerekeim látják, hogy apaként főzök, és láttak már sírni is
• Hogy boldogul egy négyéves magyar kislány Spanyolországban?