Meghosszabbították a VV Fanni-ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását

nlc | 2018. Március 28.
Három hónapig még biztosan rács mögött marad B. László.

Meghosszabbították a VV Fanni, vagyis Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László előzetes letartóztatását – tudta meg a Blikk. Így három hónapig még biztosan rács mögött marad a november vége óta előzetesben lévő férfi.

VV Fanni, vagyis Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el otthonából, a nyomok pedig arra utaltak, hogy nem önszántából távozott. A rendőrség december elején közölte családjával, hogy az egykori tévécelebet minden valószínűség szerint megölték, a holttestét azonban azóta sem sikerült megtalálniuk.

Az ügy gyanúsítottja B. László, aki eltűnésének éjszakáján az ölében hozta ki a lány tehetetlen testét a lakásából – ezt videofelvétel bizonyítja. B. László vallomásában azt állította, csupán mentőt akart hívni az ájult Fannihoz, és mindössze 800 méterre vitte a lány testét a lakástól. Ezt a férfi ügyvédje árulta el a sajtónak a közelmúltban.

Exit mobile version