3 oltári menő pilótanő, akinek imádjuk az Instagramját

Sz.A. | 2018. Március 31.
Profik, okosak, gyönyörűen fotóznak – és történetesen egy olyan szakma képviselői, amelyben igen kevés nőtársuk dolgozik. Három pilótanő következik, akinek az Instagramja rabul ejtett bennünket.

Először egy svéd pilótanő fotói keltették fel a figyelmünket. Maria Petterssonnak három nagy szerelme van: a hivatása, a jóga és a fotózás. Instagram-oldalát is ez a három tematika uralja. Azt pedig, hogy mennyire magával ragadó a képeiről sugárzó energia és életöröm, mi sem bizonyítja jobban, mint az a csaknem 460 ezer követő, aki rendszeresen figyeli, hol jár éppen és milyen ászanába vágja magát valamelyik paradicsomi helyszínen Maria. A 34 éves pilótanő egyébként azután kezdte dokumentálni a napjait, hogy családjával a szicíliai Palermóba költözött. Jöjjön most néhány kép először tőle.

A kedvenc kifutópályája, a palermói kettes:

 Ő és a “madara”:

 Egy bakancslistás álma, ami teljesült:

Olykor csobban egyet az Egadi-szigeteken:

 Aztán jöhet egy kis jóga:

 És még egy kis jóga:

A következő, aki előtt kalapot emelünk, Maria belga kolléganője, a mindössze 24 esztendős Kimberly, aki egy 737-es Boeinget is képes megzabolázni. A lány mottója: ha azt csinálod, amit szeretnél, az szabadság, ha imádod, amit csinálsz, az boldogság. Kimberly 737pilotgirl nevű Instagram-oldalát 126 ezeren kísérik figyelemmel. Mondjuk nem is csoda:

 

Összeállításunk harmadik szereplője Ashley Klinger, az Emirates pilótája. Ashley azon kívül, hogy a hivatása szerelmese, saját bevallása szerint imád “csajoskodni”. Érdekli a divat, a sminktrendek, és persze szenvedélye az utazás. Vallja, attól még, hogy egy férfias világban végzi a munkáját, ugyanúgy – vagy tán még inkább – szüksége van arra, hogy a nőies oldalát is megmutathassa. Évek óta Dubajban él, ahol úgy érzi, valódi otthonra lelt. Ashley azt reméli, hogy a példája arra inspirálhat másokat, hogy vállalják önmagukat és kövessék az álmaikat.

És akkor jöjjön pár fotó a trendi pilótanőről.

 

Munkaruhában:

Civilben:

Álruhában:

Egy boldog nő:

Aki imádja az életet:

 

 

 

 

Exit mobile version