„Hiperaktív vagyok, mindig ezer fokon izzom” – romatelepről indult, most a harmadik diplomáját csinálja Szilvia

Szarka Nóra | 2018. Április 04.
Egy cigány származású asszony arra tette fel az életét, hogy segítsen. Erősné Balogh Szilvia húszévesen még takarítónőként dolgozott, most háromdiplomás, volt kisebbségi önkormányzati képviselő, és egy fantasztikus programot vezet, amellyel roma anyukáknak segít. Energiája, kitartása igazi példaképpé teszi őt.

Hol nőttél fel?

Nagyecseden, ahol most is lakom. Anyukám szülei egy cigánytelepen éltek, sokat voltam náluk, főleg hétvégenként. Nagyon szerettem a cigánytelepen lakni, mert ott mindig nagy élet volt, sokan a férfiak közül Budapesten dolgoztak hét közben, aztán pénteken vonattal jöttek haza, és rengeteg finomságot hoztak a nagyvárosból. Ilyenkor közös tánc, közös zenélések, közös evések voltak, és én imádtam az egészet. Aztán az apukám szüleinél is sokat voltam, ők egy olyan utcában laktak, ahol cigányok és magyarok éltek vegyesen. Mi pedig a kukoricaföldek közvetlen közelében laktunk a szüleimmel, egy sorházban, amiből összesen hat volt, és csak mi voltunk romák. Ezek a gyökereim.

Hogyan éltetek?

Mi nem voltunk szegények, mindig megvolt mindenem. Volt mit ennünk, volt ruhám, volt fedél a fejünk felett. Édesapám dolgozott, és anyukám is egy ideig, aztán pedig megszületett az öcsém, utána otthon maradt velünk, gyerekekkel. Nagyon ritka volt már akkoriban is, hogy egy cigány családnak csak két gyereke született, de a szüleim azt gondolták, hogy ennyi gyereket tudnak biztonságosan felnevelni, így maradtunk ketten. Apukám poroló volt, afféle élmunkás, édesanyám négy osztályt végzett, ő takarítónőként dolgozott. Nálunk sokkal szegényebb barátaim voltak, őket már gyerekként is nagyon sajnáltam, és szerettem volna segíteni rajtuk.

Már hatévesen tudtam, hogy olyan munkám lesz egyszer, amivel segíthetek másokon. És nagyon szerettem tanulni is.

Erősné Balogh Szilvia (Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye oldala)

Mennyire tartotta a családod a hagyományokat?

Egyrészről nagyon, másrészről pedig egyáltalán nem. Nem volt sok gyerek a családban, anyukám dolgozott, és egy modern sorházban laktunk, vagyis kilógtunk a sorból. Közben a nagyszüleim ragaszkodtak a tradíciókhoz, nagyon szerettem, szeretek ma is táncolni, imádom a zenét, és nagyon büszke vagyok a származásomra, mert a nagyecsedi cigány táncoknál szebbet el sem tudok képzelni. 13 és fél éves voltam, amikor rájöttem, hogy a szokások már idejétmúltak, akkor ugyanis elraboltak az iskolából. Csellel rávett egy roma család, hogy üljek be az autójukba, azt ígérték, hogy hazavisznek, és én nem tudtam, hogy ez valójában mást jelent. Elloptak, és négy hónapon keresztül  ott éltem náluk, a fiúval  és családjával, egyes cigány csoportoknál ez azt jelenti, hogy a fiú tulajdona lettem, és ő lett az élettársam. Négy hónap múlva a szüleim hazavittek, amikor az úgynevezett élettársam és szülei nem voltak otthon. A cigányok is több csoportba tartoznak, a lovári vagy például a magyar cigány hagyományok szerint  szégyenfolt esett rajtam, anyukám komolyan aggódott, vajon sikerül-e valaha férjhez adnia. 

Sikerült?

Igen, 15 és fél éves voltam, amikor az unokatestvérem barátja megtetszett neki, és úgy döntött, hogy ő lesz a férjem. Hiába tiltakoztam, édesanyám azt mondta, hogy keresztény ember, jó ember, jó férjem lesz. Ő akkor 21 éves volt, és én egyáltalán nem akartam hozzámenni, de ez senkit sem érdekelt, így aztán férjhez adtak. Persze, a nagy terveimnek búcsút kellett intenem egy időre, pedig már akkor  varrónőképzőbe jártam, és mindig ragaszkodtam hozzá, hogy dolgozzak. Nagyon fontos volt nekem, hogy legyen munkám, amiből van saját jövedelmem, dolgoztam a földeken, árultam ruhákat, és közben elvégeztem a női ruhakészítő képzést is. Éppen kereskedelmi iskolába jelentkeztem, amikor terhes lettem a kislányommal, így azt elkezdtem, de sajnos nem tudtam befejezni. Amikor a kislányom  3 éves lett, azonnal nekiálltam munkát keresni. Egy nap alatt lett 4 állásajánlatom: 2 ápoló-gondozói munka, egy varrónői állás, és egy takarítónői munka a mátészalkai kórházban. Mit gondolsz, melyiket választottam? Takarítónő lettem, mert úgy éreztem, hogy kórházban dolgozni valamifajta presztízst jelent.

Gyöngyszemek Cigánytánc Együttes (Fotó: kidinproject.blogspot.hu)

Hogy kerültél oda?

Bementem az utcáról, és annyira szimpatikus voltam az akkori vezetőnek és a főnővérnek, hogy azonnal felvettek, pedig nem is kerestek takarítónőt. Akkoriban nagyon csinos voltam, fehér bőrű, göndör hosszú hajam volt, egyáltalán nem látszott rajtam a származásom. Nekem eszembe sem jutott, hogy nem tudják azt, hogy cigány vagyok. Már három hónapja dolgoztam ott, amikor jött egy cigányasszony és cigányul kérdezett tőlem valamit, elkezdtünk beszélgetni. Az anyanyelvemen, amit meghallott a főnővér. Nemsokára behívott a szobájába, és megkérdezte, hogy

Szilvike, te cigány vagy? Mondtam, hogy: igen Erzsike néni, nem tetszett tudni? Nem. És ez változtat valamin? Nem. – ezt válaszolta, de onnantól kezdve másképp bántak velem, és finom megjegyzéseket is kaptam. Nagyon rossz érzés volt, mert előtte szeretettel beszéltek velem. Akkor határoztam el, hogy nem akarom, hogy megalázzanak.

Felmondtam, és egy konzervgyárban kezdtem dolgozni, beiratkoztam estire, hogy leérettségizzek, megszereztem a jogosítványt is. 2000-ben megszületett a kisfiam, én pedig, ahogy elég nagy lett, elindultam a kisebbségi önkormányzati választásokon. És megnyertem!

Miért indultál, ez hogy jutott eszedbe?

Nézd, addigra már amolyan intézmény voltam, minden roma hozzám jött, ha egy kérvényt meg kellett írni, vagy bármiben segíteni kellett, és én imádtam segíteni, írtam az ombudsmannak, a minisztériumokkal leveleztem, azt gondoltam, hogy képviselőként még többet tehetek majd. Közben tanultam, és dolgoztam is, hiszen pénzt is akartam keresni, de ott voltak a gyerekek is, ezért a kisfiam sokszor ott ült mellettem a suliban a padban, és csendben rajzolt. Közben a családsegítőben kaptam munkát, ahol előttem egyetlen roma sem dolgozott. Az ottani munkát elképesztően élveztem, rengeteg embernek tudtam segíteni, mindig erre vágytam. A férjemnek azonban egyre kevésbé tetszett az, amit csináltam. Nem értette, miért tanulok, nem akarta, hogy dolgozzak, én pedig nem akartam másképpen élni, sőt. Amikor a polgármestertől kaptam egy saját irodát a művelődési házban, akkor a férjemnél betelt a pohár. Elköltözött, és már 13 éve nem élünk együtt. Sajnos a szüleim is elváltak, anyukámmal és a két gyerekemmel éltünk négyesben, később a lányom férjhez ment, és már van egy kis unokám is.

A diplomagyűjtést mikor kezdted?

Hiperaktív vagyok, mindig ezer fokon izzom. Tudtam, hogy akarok diplomát, és először a Nyíregyházi Főiskolán gyógypedagógiai asszisztens képzőbe jártam, majd  beiratkoztam a Corvinusra esélyegyenlőségi menedzserképzésre. Aztán elvégeztem a Nyíregyházi Főiskolán a szociálpedagógiai szakot, tavaly pedig a Debreceni Egyetemen szociálismunka és szociális gazdaság mesterképzésen szereztem újabb diplomát. A közösségi animátor képzésen pedig már csak a diplomamunka és a védés van hátra, ez is csak idő hiányában nincs még meg, de biztos, hogy befejezem.

Gyöngyszemek Cigánytánc Együttes

Mit csináltak ez alatt a gyerekek?

Az volt az ára az önállóságunknak és a tanulásomnak, hogy a gyerekek sokat voltak édesanyámmal és a lányom rengeteget vigyázott az öccsére. Nélküle nem tudtam volna mindezt megcsinálni, az biztos.

A kislányom 12 évesen már sütött-főzött, ment az öccséért, segített az édesanyámnak, amíg én dolgoztam vagy tanultam. Van egy jó adag lelkiismeret-furdalásom miatta, de ők is tudták, tudják, hogy mindenkit el kellett tartanom, és az álmaimat sem akartam feladni. Azt hiszem, nem haragszanak rám ezért, inkább nagyon büszkék. Én pedig rájuk vagyok a legeslegbüszkébb, és nagyon szeretem őket.

Hogyan kezdődött a Meséd program, amit évek óta csinálsz?

2008-ban részt vettem egy pályázatíró képzésen, és kinyílt számomra a világ. Rengeteg olyan szakembertől tanulhattam, akik a mai napig nagyon fontosak nekem.  A Roma Oktatási Alap által támogatott projektben ismertem meg Furugh Switzert, aki a Meséd program megálmodója, ő kért fel engem, hogy facilitátorként dolgozzam. Tőle tanultam meg ezt a programot, amit azóta is csinálok. Szerintem ez a mélyszegénységben élők és hátrányos helyzetűek egyik legjobb módszere, egy nagyon komplex fejlesztő módszer, amit már kisgyerekkorban el lehet kezdeni, de a felnőtteknél is sikerrel tanítjuk.

Meséld el, kérlek, hogy milyen egy fejlesztő óra!

Anyukák jönnek el, asszonyok, akiknek gyerekük van. Közösen felolvasunk tanmeséket a barátságról, vagy a szeretetről. És utána közösen megbeszéljük a mese üzenetét. A mesekönyveket mindenki megkapja, hazaviheti, és a gyerekeinek is felolvassa, megbeszéli velük. Van mesénk a színekről, az évszakokról, a virágokról, szóval nagyon sok mindenről. Egy-egy ilyen foglalkozáson 15 asszony ül velem, és nagyon jó beszélgetések alakulnak ki. Mindez személyiségfejlesztő tréningekkel is párosul, és 9 hónapig tart, hetente van egy-egy találkozó. Volt olyan, hogy valaki ez alatt az idő alatt megtanult írni, az olvasási képességük mindig nagyon sokat fejlődik, és így könyvek kerülnek azokba az otthonokba, ahová talán sosem. Ezzel párhuzamosan a munkaügyi központokkal is együtt működünk, volt olyan anyuka, aki érettségire jelentkezett, vagy szakmát tanult a képzés hatására.

Ennél nagyobb boldogság nem is létezik számomra, amikor motiválok másokat, és egyáltalán nem számít, hogy a nap végén hullafáradtan dőlök be az ágyba.

Van egy saját alapítványod is….

Igen, az Emelkedő Csillagok Roma Nők Egyesülete, 2014 óta. Sokat pályázunk, egyre inkább sikerrel. A korai iskolaelhagyás megszüntetése az egyik fő célom, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Egyre többen végeznek szakiskolákat, érettségiznek a roma nők közül, vannak céljaik, látnak lehetőséget maguk előtt. Nekem szerencsém volt, én gyakorlatilag önállóan jutottam oda, ahol most vagyok, de soknak fogni kell a kezét és mellettük kell állni mindvégig. Erre vagyunk mi. Aztán tanítok cigánytáncot is: a nagyecsedi Gyöngyszemek Cigánytánc Együttes 2005 óta működik,  a hagyományőrzés pedig nagyon fontos nekem, nekünk. A cigány kultúra gyönyörű, a zenéink, a táncaink nem merülhetnek feledésbe, bár bevallom, hogy vannak olyan hagyományaink, amelyeket a 21. században már el kell felejteni. Szeretném, ha a lányok szerelemből mennének férjhez, tanulnának, dolgoznának, és csak annyi gyereket szülnének, amennyit ők akarnak.

Mennyit dolgozol?

Túl sokat, de engem ez éltet. Rengeteg tervem van, és egyre több önkéntes csatlakozik hozzánk, szóval meg is fogom valósítani azokat. Van egy vendégházunk, táboroztatunk gyerekeket, megtanítjuk őket főzni, csak az a rossz, hogy mindenhez pénz kell. De sebaj, igyekszem azt is megszerezni. Alapvetően boldog vagyok, mert a sikerek inspirálnak, és soha nem adom fel!

Exit mobile version