Hetvenkét éves korában elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő

nlc | 2018. Április 09.
A szomorú hírt családja jelentette be a Facebookon.

Április 8-án hetvenkét éves korában elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező. A hírt családja jelentette be Cserje saját Facebook-oldalán.

A Közönség.hu nekrológjában azt írja, Cserje Zsuzsa 1968-ban kezdte színházi pályáját a Nemzeti Színház stúdiósaként. Később a Kecskeméti Katona József Színház színésznője lett, játszott a Néphadsereg Művészegyüttesben és a Irodalmi Színpadban (a később Radnóti Miklós Színházban), közben pedig elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-népművelés szakát, valamint diplomát szerzett a Színművészeti Főiskola színházelmélet tagozatán is. Színikritikusként a Színház című lapnál írt, emellett pedig a Debreceni Csokonai Színház és a Népszínház  dramaturgja is volt.

1994-től rendezett, első bemutatója Willy Russell: Shirley Valentine című monodrámája volt Békéscsabán. Ő alapította meg a Terényi Színházi Napokat, később pedig az Andocsi Művészeti Napokat és a Négyszínvirág elnevezésű gyermek-összművészeti fesztivált is Dunabogdányban.

Cserje Zsuzsa lányai, Szamosi Zsófia és Szandtner Anna is színészi pályára léptek. Szamosi Zsófia alakította a szigorú tanárnőt Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas rövidfilmjében.

Exit mobile version