Hetvenöt éves korában elhunyt F. Dózsa Katalin művészet- és divattörténész, muzeológus, egyetemi tanár. Halálának híréről a Glamour számolt be elsőként.
F. Dózsa Katalin 1985-ben alapította meg a Budapesti Divatiskolát. 1971 és 1994 között a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének muzeológusa volt, 1985-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textil- és Öltözéktervező Tanszékének óraadó tanára, 2006-ban pedig címzetes egyetemi tanára lett. Emellett volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanára, valamint a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese is – írja a Life.hu. 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
Kati a legendás szuperhős volt nekünk, a halhatatlan, az örökké erős, az örökké adni-segíteni képes. Egyszerre volt tanár, kolléga, főnökasszony, mentor, mester és anyánk helyett anyánk, ha éppen arra volt szükség. A magam nevében beszélek, de tudom, hogy nem vagyok egyedül, sokak, sokunk nevében írom most mindezt
– írta Simonovics Ildikó, F. Dózsa Katalin egykori tanítványa és kollégája.