Egy magyar házaspár kislányai felhasználásával vert át helyieket Indonéziában

nlc | 2018. Május 11.
Pénzt csaltak ki tőlük úgy, hogy azt hazudták: nem tudnak enni adni a gyerekeknek. A rendőrség jelenleg is keresi őket.

Kislányait felhasználva sorozatosan pénzt csalt ki helyiektől egy magyar házaspár Indonéziában – írja az Indonesia Expat.

A lap szerint április 8-án egy magas, szőke nő, Anna azzal lépett oda egy helyi fiatal egyetemistához, hogy most érkeztek Németországból, és nem tudnak ebédet venni két kislányuknak, mert a férje kártyájáról valamiért nem sikerült pénzt felvenni. Ezért arra kérte a férfit, egy bizonyos Frenza Fairuz Firmansyah-t, hogy adjon kölcsön neki 200 ezer rúpiát (vagyis nagyjából 3800 forintot), mondván, hogy másnap majd megadja.

Ez a pénz ott egyébként egyáltalán nem számít kevésnek: a 36 ezer forintos minimálbérrel számolva kétnapi fizetésnek felel meg. Frenza azonban megsajnálta a gyerekeket, és végül 150 ezret adott a kétségbeesett nőnek, biztosítékként pedig elkérte tőle a telefonszámát és lefotózta az útlevelét, amiből kiderült, hogy a nő magyar állampolgár. Frenza összebarátkozott a családdal, és még azt is elintézte, hogy az egyik barátja autóval elvigye őket a szálláshelyükre.

A nő másnap felhívta Frenzát, és azt mondta: át akarja utalni neki a kölcsönvett pénzt, de az időeltolódás miatt még nem tud hozzáférni a pénzéhez. A dolog vége az lett, hogy a férfi ismét meghívta őket ebédelni, ezúttal az egyetemi menzán. Ezután elvitte őket a helyi Kotok erdőbe, és még azt is elintézte, hogy ingyen mehessenek be a nemzeti parkba. Cserébe a család azt ígérte, hogy sok fényképet készítenek majd, amit feltöltenek a közösségi oldalaikra, így népszerűsítve a helyet ismerőseik körében. Frenza készített néhány fotót a családról a saját fényképezőgépével, majd ismét meghívta a családot enni. Ezután megbeszélték, hogy másnap elviszi őket a helyi csokoládégyárba.

A nap végén, amikor a nő kölcsönkérte tőle a gépet, hogy lementhesse róla a képeket, Frenza hezitálás nélkül odaadta. Másnap reggel azonban hiába hívta őket, amikor pedig elment értük a szálláshelyükre, kiderült, hogy kora hajnalban megléptek a férfi pénzével és a 130 ezer forint értékű fényképezőgéppel.

A becsapott férfi ezután feljelentést tett a rendőrségen, és megtudta, hogy közel sem ő volt az egyetlen, akit átvert a magyar család: mint kiderült, a környékbeli városokban másokkal is eljátszották ezt, és több templomban is pénzt kértek azzal az indokkal, hogy elvesztették a pénztárcájukat. Ráadásul a szálláshelyükön is kisírtak maguknak egy ingyen éjszakát, szintén a gyerekeik felhasználásával. Az is kiderült, hogy a szülők folyékonyan beszélik az indonéz nyelvet, és nemrég Balin is éltek. A rendőrség jelenleg is keresi őket.

Frenza az eset kapcsán azt mondta: annak ellenére, hogy nagyon hiszékenynek bizonyult, még most is szívesen segítene bajba jutott külföldieken, mivel a szülei erre tanították őt. Persze azt is hozzátette: a jövőben mindenképpen óvatosabb lesz.

Exit mobile version