Halálos veszély nyáron: támad a szívféreg!

Kempf Zita | 2018. Május 18.
Nyár, hőség, vízpart: ideális közeg a szúnyogoknak. Most itt egy újabb érv, amiért utálhatjuk őket.

A szúnyog az egyetlen élőlény, amelyet szándékosan megölök – mentségemre szóljon, hogy inkább csak akkor, ha zárt térben vagyunk, nem tudom elhessegetni, és amióta gyerekem van. De ha kutyám lenne, ugyanígy tennék. Főként, amióta tudom, hogy létezik egy, még a szúnyognál is visszataszítóbb teremtménye a Földnek, mégpedig a szívféreg.

Már a neve is borzasztó, nem? Nos, a tevékenysége nem kevésbé ellenszenves: ez az akár harminc centiméterre is megnövő vékony fonálféreg (Dirofilaria immitis) a szúnyog „segítségével” bekerül az eb véráramába, akár évekig élősködik tüdejének nagyobb ereiben (fejlődik, szaporodik és vándorol) súlyos egészségügyi problémákat okozva. A szívbe is eljuthat, ami a végén az állat életébe kerülhet. Mutatjuk (előre is elnézést):

Állat az állatban (Profimedia)

A veszély Magyarországon körülbelül hat éve létezik, az első kórokozók ekkor jelentek meg nálunk. Amerikában, Ausztráliában, Japánban és a mediterrán országokban már régóta ismerik a betegséget, és mára nálunk olyan ebeknél is megjelent, akik sosem jártak külföldön.

A szúnyog egyébként képes az embert is megfertőzni vele, ám szerencsére bennünk a szívféreg nem fejlődik ki, viszont a tüdőben létrehozhat gyulladásos gócokat.

„Állatorvosként és magánemberként is szívügyem a kutyák egészsége – mondta el a Bayer Hungária által a témában rendezett sajtótájékoztatón a Szívférgesség Napjának nagykövete, dr. Baji Balázs állatorvos (egyébként világbajnoki harmadik helyezett gátfutónk), aki szűréssel és kezeléssel is foglalkozik az Állatorvostudományi Egyetem belgyógyászatán. – Tíz éve még szinte ismeretlen volt nálunk ez a betegség, de ma már szerencsére egyre több gazda tud róla. A férgek elsősorban a tüdőartériában élősködnek, ha a szívbe kerülnek, az már előrehaladott állapotot jelent. Úgyhogy még akkor kell nyakon csípni őket, amíg tünetet sem okoznak.”

Ez csak rendszeres szűréssel működik (minden hat hónaposnál idősebb kutyát évente érdemes emiatt orvoshoz vinni). Vagyis a szívférgességnél – mint annyi más betegségnél – elsősorban a megelőzés a járható út, mert a kezelés nehézkes, költséges, és sok veszéllyel jár. „A sebészeti út, vagyis a műtét meg szinte járhatatlan, Európa-szerte is csak néhány ember foglalkozik vele” – teszi hozzá az állatorvos.

A szűrésen túl megelőzési módszer még minden, ami szúnyogriasztóként működik, legyen az havi rendszerességgel alkalmazott csepp vagy másféle készítmény, amit persze elegendő tavaszól őszig alkalmazni.

„Szerencsére egyre többen jönnek kutyával a Balatonra, és azon vagyunk, hogy még többen legyenek” – mondta el így, a nyaralási szezon kezdetén a kutyabarat.hu oldal főszerkesztője, Sziládi-Kovács Tibor. Csak sajnos „a Balaton és a kutya között ott van a szúnyog”. Márpedig csak akkor lehet örömteli a nyaralás, ha mindenki egészséges – a kutyánkat is beleértve.

Szívügyünk a kutyák szívének egészsége, ezért indítványoztuk tavaly, hogy minden év május 10-e a Szívférgesség Napja legyen – nyilatkozta dr. Aladics Balázs, a Bayer Hungária dél-kelet-európai kereskedelmi igazgatója. „Hiszen tudjuk: kutyáinkat halálos veszéllyel fenyegető betegségről van szó, jó lenne, ha a szúnyoginvázió kezdetén fokozottan figyelnének rá az állattartók és állatorvosok.”

Exit mobile version