Nem szolgálták ki a patikában a kismamát, aki abortusztablettát akart kiváltani

nlc | 2018. Június 25.
„Fogalma sem volt róla, mennyire szeretném megszülni ezt a babát” – írta a fiatal anyuka, aki úgy érzi, a patikus megalázta őt azzal, hogy nem szolgálta ki.

„Általában nem szoktam ilyen posztokat közzétenni, de tegnap este valami olyasmit tapasztaltam, amit egy hasonló helyzetben lévő nőnek nem lenne szabad. Sőt! Továbbmegyek. Egyetlen nőnek sem lenne szabad ilyesmit átélnie” – kezdte a Facebookon közzétett posztját egy arizonai anyuka, akinek szavait azóta több mint 33 ezren osztották meg, és 14 ezren kommentelték. Nem véletlenül.
 
A szűk családomat leszámítva senkinek sem terveztem elmondani, hogy terhes vagyok. Két hónapja derült égből villámcsapásként tudtam meg. Mivel ezt megelőzően volt egy vetélésem, az orvosom úgy döntött, hetente megvizsgál. A héten ezért derülhetett ki, hogy a babám, akit mindennél jobban szerettem volna megszülni, nem fejlődik rendesen, és hogy a terhességet meg kell szakítani.”

 Nicole Mone-nak ezután két választása maradt: vagy az orvosa szakítja meg a terhességét művi úton, vagy felír Nicole-nak egy abortusztablettát. A fiatal nő az utóbbit választotta. Álmában se gondolta volna, hogy ezzel olyan fájdalomnak teszi majd ki magát, ami később még az operációt is elfogadható alternatívává teszi számára.
 
Tegnap este elmentem az otthonunkhoz legközelebbi patikába, hogy kiváltsam az abortuszhoz szükséges tablettát, csakhogy a legnagyobb döbbenetemre a patikus, akihez kerültem, nem volt hajlandó kiszolgálni” – írta Nicole, majd hozzátette, hiába magyarázta a patikusnak, hogy ha lenne választása, nem így döntene, a férfi a meggyőződésére hivatkozva nem adta ki Nicole gyógyszerét. „Sírva és megalázva hagytam ott a patikát, az összezavarodott hétéves kisfiammal egyetemben” – írta még Nicole.
 
„Fogalmam sincs, hol húzza meg a határt ez a patikalánc, de ezek szerint elképzelhető, hogy ez a férfi a hitére és a meggyőződésére hivatkozva nem szolgálja ki azokat, akik sürgősségi fogamzásgátlóért vagy épp mesterséges megtermékenyítéshez szükséges orvosságért érkeznek?” – tette fel a kérdést a fiatal anyuka.

Kép forrása: Nicole Mone

A nyilvános posztra, amit Nicole azért osztott meg, hogy másnak ne kelljen mindezt átélnie, reagált a férfit alkalmazó patikalánc is. Közleményükből kiderül, hogy sajnálják, ami Nicole-lal történt, hogy bocsánatot kérnek majd vásárlójuktól, de elmondták azt is, hogy az alkalmazottaiknak joguk van a meggyőződésükre hivatkozva megtagadni bizonyos szerek kiadását, ez utóbbit viszont csak azzal a feltétellel, hogy a munkatárs átadja a beteget egy kollégájának.
 
Nicole azt mondja, aznap este, amikor ő szerette volna kiváltani az abortusztablettát, erre nem került sor. Sőt! A szóban forgó férfi alkalmazott gondoskodott arról is, hogy Nicole-nak egy másik patikában kelljen majd kiváltania a gyógyszerét.

Exit mobile version