Lövöldözés a floridai Jacksonville-ben, több halálos áldozat

MTI/NLCafé | 2018. Augusztus 26.
Állítólag egy videójáték-verseny helyszínén nyitott tüzet az elkövető, miután kikapott a játékban. A lövöldözésben négyen meghaltak.

Lövöldözés volt helyi idő szerint vasárnap délután a floridai Jacksonville városában, többen meghaltak – közölte a város seriffjének hivatala. A Twitteren közzétett tájékoztatás szerint többeket kórházba vittek. Később a seriff hivatala újabb bejegyzésben tudatta: a feltételezett elkövető is meghalt, de még kérdéses, volt-e tettestársa.

A Miami Herald című lap információi szerint a halálos áldozatok száma 4, a sebesülteké 11.


A helyi hatóságok figyelmeztettek, hogy a környék nem biztonságos, annak elkerülésére intették az embereket.

Amerikai hírforrások közlései szerint a lövöldözés a Jacksonville belvárosában lévő Jacksonville Landing nevű, folyóparti fesztiválközpontban történt, azon belül is a GLHF Game Bar e-sport-bárban, ahol éppen a Madden NFL 19 nevű amerikai futball videójáték-verseny zajlott. A Los Angeles Times című lap az verseny egyik résztvevőjére hivatkozva azt írta, hogy az elkövető a versenyen vett részt, és azután nyitott tüzet, hogy kikapott a játékban.

A környéket a rendőrök lezárták, és megkezdődött a vizsgálat a lövöldözés körülményeinek feltárására.

A hatóságok a 24 éves David Katzként azonosították az elkövetőt, aki a legutóbbi információk szerint kézifegyverrel követte el a gyilkosságokat. A baltimore-i Katz a szóban forgó videójáték-verseny 2017-es győzteseként szerepel a Madden NFL kiadója, az EA Sports adatbázisában.

 

Exit mobile version