Nadia Murad és Denis Mukwege kapta meg az idei Nobel-békedíjat

MTI | 2018. Október 05.
Mindketten „a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni küzdelmükért" részesültek elismerésben.

Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda az idei Nobel-békedíjat a norvég parlament által kinevezett bizottság – jelentették be pénteken Oslóban. A jelöltek „a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni küzdelmükért” kapták meg a díjat – olvasható a bizottság indoklásában.

AFP PHOTO / dpa AND GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Bernd WEISSBROD AND Larry Busacca / Germany OUT

Mukwege a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt nők ápolásával foglalkozik az általa alapított kórházban, a jazidi vallású Murad pedig az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd. A fiatal nőt tizenkilenc éves korában ragadták el falujából az ISIS terroristái, hogy aztán több ezer sorstársával együtt szexrabszolgaként használják. Szabadulása után úgy döntött, hogy életét a sorstársai melletti küzdelemnek szenteli.

Nadia Muraddal készített interjúnkhoz kattints az alábbi linkre:

Exit mobile version