Aktuális

Nobel-békedíjat kaphat Greta Thunberg

Szerinted megérdemelné?

A tavalyi jelölése után 2020-ban is Nobel-békedíjra jelölték a svéd klímaaktivista Greta Thunberget – írja az AP nyomán a 24.hu. A klímakatasztrófa ellen tüntető tinédzsert két baloldali svéd politikus jelölte. Indoklásuk szerint Thunberg nagyon keményen dolgozik azért, hogy felnyissa a politikusok szemét a klímakrízisre.

Getty Images

Tavaly az akkor 16 éves lányt három norvég képviselő jelölte az elismerésre. „Azért jelöltük Gretát, mert az éghajlatváltozás jelentette fenyegetés az egyik legfőbb oka a háborúknak és a konfliktusoknak”
– indokolta döntésüket Freddy Andre Oevstegaard norvég parlamenti képviselő. 

Greta akkor az Aftonbladet című svéd napilapnak elmondta: „hihetetlen és egy kicsit különös”, hogy „egy ilyen nagy díjra” jelölték.

A 2019. évi Nobel-békedíjat végül Abiy Ahmed Ali etióp miniszterelnöknek ítélték meg a béke és a nemzetközi együttműködés érdekében tett erőfeszítéseiért, és különösen azért, hogy kezdeményezte a szomszédos Eritreával fennálló határkonfliktus megoldását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top