Leépítés a közszférában: volt, akit az ügyfélkapun rúgtak ki

Sipos Márta | 2018. November 06.
Összesen mintegy 2600 embert bocsátottak el.

A közigazgatási szférában zajló létszámleépítésről korábban mi is beszámoltunk. A minisztériumokban és intézményeikben folyamatban lévő leépítés nagyjából 2600 embert érint, és a Népszava információi szerint sokszor nagyon megalázó eljárásokkal, trükkökkel bocsátják el a dolgozókat.

A hírportál beszámolt például egy olyan esetről, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ügyfélkapun keresztül közölte egy kirúgásra ítélt dolgozóval, hogy már nincs állása.

A lap szerint hasonlóan szerencsétlen eljárások történtek a KSH-nál is, ahol a vidéki munkatársakat Budapestre rendelték, csak hogy ott közöljék velük, ki vannak rúgva. Szintén itt történt, hogy körlevélben közölték egyes alkalmazottakkal az elbocsátás hírét. Az elbocsátás reggelén ők már a számítógépüket sem tudták használni, pedig ekkor még nem is közölték velük a döntést.

Eközben a külügyben egy-két éves határozott idejű szerződésre váltották legalább 30 ember határozatlan idejű szerződését, hogy kicselezzék a leépítést.

A Népszava megpróbált utánajárni, hogy az egyes minisztériumokban hány embert bocsátottak el, de nem kaptak választ, csak annyit lehet tudni, hogy összesen nagyjából 2600 embert rúgtak ki.

Exit mobile version