Tényleg bevezethetik a 400 óra túlórát

Sipos Márta | 2018. December 03.
Gyakorlatilag változatlanul kerül a törvényjavaslat az Országgyűlés elé, hiába tiltakoztak a szakszervezetek.

A munkavállalók képviselőinek tiltakozása ellenére gyakorlatilag változatlan formában kerül az Országgyűlés elé a Munka törvénykönyvének módosítása, amelyet a szakszervezetek csak rabszolgatörvénynek neveznek – írja az Index. Ennek értelmében az eddigi 250 óra helyett évente akár 400 óra (!) túlmunkát is elrendelhetnek majd a munkáltatók. Egyesek szerint ezzel a munkaerőhiányt szeretnék „orvosolni”.

Kósa Lajos a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel folytatott hétfői tárgyalás utáni sajtótájékoztatójában azt mondta: a javaslat része lesz, hogy a munkaadók csak akkor emelhetik 400 órára az elvárható évi túlórát, ha erről a munkavállalókkal kollektív szerződésben megállapodnak.

Változatlanul maradt a javaslatban, hogy a munkaidőkeretben foglalkoztatottak esetében a munkáltatóknak a jelenlegi 12 hónap helyett csak háromévenként kell elszámolniuk a túlórák után járó pluszpénzt, valamint az, hogy egy éven belül heti 48 órára emelhető a rendes munkaidőkeret, ami gyakorlatilag a hat napos munkahéttel egyenlő.

Az Index szerint a törvénymódosítást akár már a jövő héten elfogadhatja a parlament, a szakszervezetek ezért december 8-ra, szombatra tiltakozást szerveznek a javaslat ellen.

Thinkstock

Exit mobile version