Mindenki más többet dolgozik Európában, mint a magyar?!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) világosan állítja, hogy szinte csak a minimumot dolgozzuk le. Teljes munkaidőben a nők átlagosan heti 40,2 órát, a férfiak 41,1 órát dolgoztak tavaly – hozta az adatokat az MTI. Miközben például a brit dolgozók harmada túlórázott, Svájcban pedig 39 százalék, Magyarországon csak öt. Bulgáriában még nagyobb az aranyélet, ott mindössze 2,6 százalék kényszerült tovább bennmaradni.

Ez azért is meglepő, mert más kutatások ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. A dublini székhelyű Munkaügyi Kapcsolatok Európai Kutatóintézete 2007-es jelentésében még az olvasható: az észtek és a lettek mellett Magyarországon dogoznak a legtöbbet, heti kilenc túlóra a minimum. Valamelyik kutatás téves, esetleg más információkat vettek alapul, vagy ennyivel jobb lenne a helyzet ma? Nehezen hihető.

Napi 9 óra: a túlóra kifizetése fel sem merül

Tény, hogy én is ismerek néhány embert, akik minden nap ugyanabban az időben végeznek. Van, aki a közszféra alkalmazottja, másnak egyszerűen csak kőbe van vésve a munkaideje. A többség viszont vélhetően csak akkor megy haza, amikor az összes aznapi feladatával végzett, vagy amikor a főnöke hazaengedi. A túlóra kifizetése sajnos sok helyen fel sem merül, néhol persze le lehet csúsztatni egy részét.

“Mi átlagosan reggel fél 9-től este 6-ig vagyunk bent – meséli egy bankban dolgozó közgazdász ismerősöm. – Vagyis ha az ebédszünetet le is veszem, átlagosan kilenc órát dolgozunk. Ehhez még este elintézünk otthonról egy-két e-mailt és telefont, ami minimum plusz egy órát jelent. Mindez ellen senki nem lázad. Tudjuk, hogy elvileg jogunk lenne mindenféle kompenzációhoz, de az átlagosnál magasabb fizetések miatt mindenki hallgat. Mert valójában még így is megéri itt dolgozni.”

Napi 10 óra: váltana, de ott a hitel

Kriszta, egy építkezési vállalat vezérigazgatói asszisztense nem nagyon megy napi tíz óra alá. “Majdnem minden nap fél 8-kor kezdek, és jó esetben 6-kor szabadulok, de előfordul, hogy 7-ig is itt vagyok, ha a nagyfőnök sem ment még haza. A kolléganőmmel szó szerint rettegünk azoktól a napoktól, amikor a másik beteg vagy szabadságon van, mert ilyenkor két ember munkáját kell elvégeznünk. Ezeken a napokon legtöbbször már fél 7-re bejövünk és maradunk, ameddig csak sürgős feladatok vannak, de 12-13 óránál többet dolgozni képtelenség.”

Kriszta azt mondja, a túlórák lecsúsztatása szóba sem kerül, pénzben sincs semmilyen pluszjuttatás, jó esetben kapnak év végén egy (néhány tízezer forintos) üdülési csekket vagy más hasonló wellnessutalványt. “Hétköznap esténként halálosan kimerültnek érzem magam. Gondolkodtam már a váltáson, de nagyon nyomaszt a lakáshitel. Itt szeretnek, az átlagbérnél kicsivel többet keresek, egyelőre biztos, hogy maradok.” 

Papír kontra valóság

Nagyon úgy néz ki, hogy mi, magyarok csak papíron nem túlórázunk. Mert ki is térítené jó útra azokat a vállalkozókat, akik a lelket is kihajtják a minimálbérre felvett alkalmazottaikból? Ki foglalkozik azzal, hogyan szolgálja ki egy vidéki étterem szakácsa reggeltől estig a vendégeket, ha négy órára van bejelentve? Miből él egy pincér, ha a bejelentett fizetéséből biztos nem, és miért nem a családjával tölti a napjait, ha nincs róla papírja, hogy benn melózik 12 órákat? És kinek fog feltűnni az, hogy az ötvenes Melinda ebben az évben valójában csak öt nap szabadságot vett ki, a többit csak látszólag írták ki a főnök kérésére?

Ha időnként ezek a munkáltatók kapnak is egy-egy ellenőrzést, nevetve kifizethetik a büntetést, hiszen annak összege jóval kevesebb lehet, mint amennyibe a munkabérek fehéren, bejelentve kerülnének. Aztán időnként nyilvánosságra hozzák a feketén dolgoztató cégek listáját, rajta látszólag jól menő cégekkel. Legutóbb múlt héten, bárki le is töltheti.

Szerintem tehát többségünk túlórázik bizony, bármit is mondanak a hivatalos felmérések. Ti túlóráztok? Ha igen, akkor hivatalosan vagy fizetetlenül? Ritkán vagy rendszeresen?